A fent említett bizonytalansági tényezők közül azonban az egyik legélesebb rizikófaktor maga a szövetségi kapitány személye. Hajdu János utalt arra a roppant nehezen kezelhető helyzetre is, hogy ő csupán beugróként landolt a csapatnál a lassan egy éve leukémiával küzdő Karl Erik Böhn helyett; a szituációt nem is igazán sikerült kezelni, senkinek sem. „KEB” pár hónapja még az életéért harcolt, ezt a csatát remélhetőleg sikeresen megvívta, de orvosi értelemben gyógyultnak legkorábban öt év múlva nyilvánítható. Most mégis arra készül, hogy a hazai rendezésű világverseny évében újra a válogatott élére álljon, visszalépjen a még a tavalyinál is eszelősebb pörgésbe.
A kockázat óriási, és nemcsak ő maga, hanem a magyar női kézilabdázás egésze számára is. Pedig szerda este Belgrádban „ezredszer” derült ki: menny és pokol között résnyire nyitott ajtókon át vezet az út.
