Befutott a torontói expressz

Darányi Zsolt négyévesen emigrált szüleivel Kanadába, s most arra készül, hogy meghódítsa az őshazát, a magyar ökölvívást.

– Haladjunk sorjában. Hogyan jutott eszébe, hogy haza kellene jönni, és magyar színekben bokszolni?
– A kanadai korosztályos válogatottaknak is tagja voltam, de mivel még nincs meg az állampolgárságom – nem adják azt olyan könnyen –, inkább a magyart választottam. Így jöttem haza 17 és fél évesen a 2012-es junior bajnokságra, ahol négy nap alatt négy meccset kellett vívnom, és mind a négyet meg is nyertem. Az elődöntőben Sinkót kiütéssel, a döntőben Bangó Edvárdot 5:0-s pontozással vertem, és bajnok lettem. Utána mentem volna a magyar válogatottal a jereváni világbajnokságra, de mivel megromlott a diplomáciai kapcsolat a két ország között, ezért nem utaztunk, és én lemaradtam életem első vb-jéről.

– Viszont tavaly ifjúsági bajnok lett Hódmezővásárhelyen!
– Igen, az elődöntőben Berkit, a döntőben az Eb-bronzérmes Bársony Bernárdot győztem le pontozással. Ezek után decemberben szólt Kovács László szövetségi kapitány, hogy a felnőttválogatott kerettel utazom Havannába, a kubaiakkal tervezett közös edzőtáborba.

– Mit érzett, amikor ezt megtudta?
– Majd kiugrottam a bőrömből! Hogy én a világ legjobbjaival, a kubaiakkal edzhetek együtt! Ilyesmire gondolni sem mertem volna.

– És tényleg a világ legjobbjaival találkozott?
– A legeslegjobbal, konkrétan a 69 kilós Roniel Iglesiasszal is kesztyűztem, az aktuális olimpiai bajnokkal. Igaz, ő 64 kilóban nyert Londonban, de már feljött 69 kilóba. Őt is anya szülte, jó párszor tisztán megütöttem, igaz, kaptam is tőle, de hát a boksz már csak ilyen. Utána felhívtam az apámat, hogy képzeld, az olimpiai bajnokot pofoztam!

– Meg ő is pofozta önt
– Erről kevesebbet beszéltem

– Milyenek a kubai bunyósok?
– Nemcsak erősek, hanem elképesztően jó a ritmus- és egyensúlyérzékük, azaz roppant ügyesek. De kivétel nélkül mindegyikük!

– Torontóban tanul még?
– Most nem, a boksz mellett ez nem megy, előtte a brantfordi St. John’s College-ba jártam – csak úgy jelzem, hogy Wayne Gretzky is brantfordi

– És még melyik celebet ismeri?
– Lennox Lewist, bár ő nem celeb, hanem az egyik legnagyobb bokszoló, aki valaha élt. Jóban vagyunk, jártam már a házában is, és pingpongoztunk! Rendes srác, nagyon jó fej!

– Ahogy hallom, nem szívbajos, mármint ön, úgy beszél a legnagyobb sztárokról, mintha együtt nőttek volna fel.
– Nem félek én senkitől sem, minden meccsemet meg akarom nyerni. Egyébként kanadai bajnokságot is nyertem már, a felnőttet, a saskatchewani Reginában. Nem ismerek lehetetlent.

– Utcán verekedett már?
– Ja, néhányszor előfordult már, de inkább visszahúzódok. Elmegyek, ha belém kötnek. Pedig simán lecsavarnám őket!

– Azt mondta, most nem tanul. A bokszból él?
– Nem, eljárok dolgozni az apámmal, tetőfedés, költöztetés, ilyesmi, Jól kiegészíti a bunyót.

– Mi a következő állomás?
– Február 4-én a Bocskai István Emlékverseny Debrecenben. Tényleg, hol van Debrecen?

– Pesttől keletre, olyan 230 kilométerre. Miért?
– Mert meg akarom nyerni a Bocskait. Legalábbis megpróbálom