Búcsú Török Gyulától, a bohém bokszbajnoktól

Szántó Imre emlékezik vissza gyerekkori barátjára, az ökölvívás és Kispest legendás alakjára, Török Gyulára.

Török Gyula 1993 és 1994 között dolgozott a nemzeti gárdánál, Szántó rábízta a kisebb súlycsoportok tagjait, akiknek nagyszerű taktikai tanácsokat tudott adni. Mégsem maradt túl hosszú ideig, Öcsi bácsi szerint túl erős egyénisége miatt kevésbé tudott csapatban, közösségben gondolkodni, dolgozni. Ám egyéni sportágak klasszisainál ez bizony gyakran előfordul. S hogy milyen bunyós volt?

– Különleges adottságokkal, dinamikus izomzattal rendelkezett, a beugrós bal horog számított a specialitásának. Ezzel az alacsony súlycsoportja ellenére rengeteg kiütéses győzelmet aratott, vagy ha nem, akkor is elvette az ellenfél harci kedvét és folyamatos védekezésre kényszerítette. Itthon azért néhányan kiismerték, s fogyasztania is sokat kellett, az 1959-es és az 1960-as országos bajnokságon kikapott. Ám a mestere, Énekes Árpád pontosan tudta, hogy nemzetközi szinten ő lehet a nyerő, olimpiai arany- és Európa-bajnoki ezüstérem lett az eredménye. Béka rengeteget köszönhetett Énekesnek, nagyszerű kapcsolatban voltak egymással, ami elengedhetetlenül fontos edző és tanítványa között. Papp Laci Adler Zsigmonddal ápolt hasonlót, vagy jómagam Kovács Pistával. Ráadásul Énekes elengedte Béka kisebb stiklijeit, ha néha kihúzta magát az edzés alól, azt szoktam mondani, ennek köszönhető, hogy végül olimpiai bajnok lett. Akkoriban ugyanis a szovjet típusú felkészülés dívott, rengeteget futottak a bunyósok is, szétedzették magukat, de Béka érezte, hogy neki erre nincs szüksége. A kisebb súlycsoportok KO-királyának számított, nem kellett neki akkora állóképesség, nem robotolta végig a meccset, de közben rákészült a nagy ütésre Persze ezt csak utólag fejtettem meg, akkor csak azt láttuk, hogy megy a bunyó, aztán egyszer csak fekszik az ellenfél, Béka nyer.

Török igazi lokálpatriótának számított, hiába kapott ötkarikás diadala után egy lakást a Parlament közelében, inkább eladta és visszament Kispestre.

– Amikor az edzőtábor szünetében mentünk haza a Sváb-hegyről, nagyjából az Ady Endre útnál mindig azt mondta: „Itt még a levegő is más!” Kispest központi figurájának számított, amikor edzőként a válogatotthoz került, a baráti köre sokszor elkísért minket a versenyekre is, nem egy helyi haver közülük aztán a hatására bekerült az ökölvívásba, támogatta az 1997-es budapesti vb-t, a sportágat. Béka bohém, mégis egyszerű, tisztességes ember volt, most hogy elment közülünk, eszembe jut, hogy már csak két magyar olimpiai bajnok bunyós él: Gedó Gyuri és Kovács Pisti. Ezeket a nagyszerű versenyzőket, akik egyéni sportágban nyújtottak fantasztikus teljesítményt, inkább életükben kellene jobban megbecsülni, mint halálukban. Valamit nagyon tudhattak, s ezt a tudást nem szabadna elherdálni.