„Ich bin ein Berliner”

Dárdai Pál egyelőre nem akar szerepet vállalni a magyar labdarúgásban. Interjú.

– A német edzők általában véve felkészültebbek, mint a magyarok?
– Hadd kérdezzek vissza, az ötvenes, hatvanas években csupa zseni foglalkozott a magyar gyerekekkel? Nem hinném. Megváltozott a labdarúgás a világban, s mellette a környezet is. Szalai Lászlónak volt egy találó hasonlata. Bárki kipróbálhatja a módszert a kertben. Nem mindegy, hogyan gondozzuk a tuját, termőföldbe ültetjük, nyesegetjük, locsoljuk-e eleget, különben csenevész, elvadult növény válik belőle. De ha mindent megteszünk a fejlődése érdekében, akkor sem lesz belőle jegenyefenyő. Most az utánpótlás válogatottak edzőin verték el a port. Tényleg nekik kellene csodát tenni évente nyolcszor öt napban? A klubokban dől el, kiből lesz tuja és kiből fenyő.

– Érezhető az MLSZ vezetőinek szándéka, szeretnék, ha vállalna valamilyen tisztséget. Létezik olyan feladat, aminek a kedvéért hazajönne?
– A magyar futballnak egyelőre többet tudok segíteni, ha tanulok, gyűjtöm a tapasztalatot. Németországban olyan dolgokba van betekintésem, amelyekre máshol nem lenne lehetőségem. A kapcsolataimnak köszönhetően bármelyik magyar edző kijöhet a Herthához tanulmányútra, akár több hónapra is. Közben végzem a pro licences tanfolyamot, először is legyen a kezemben a diploma, de az még másfél év.

– Nem ön lenn az első edző, aki a tanfolyam végzése közben dolgozik is. A családja köti Berlinbe?
– Három fiam van, mindhárom futballozik, a legnagyobb is csak tizenöt éves. Jó helyen vannak a Herthánál.

– S később, évek múltán?
– Játékosként is megtanultam, mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Ha meglesz a pro licences diplomám, szívesen válaszolok arra a kérdésre, edzőként mi a tervem.