– Idestova tizennyolc éve él, dolgozik a német labdarúgásban, két éve utánpótlás edzőként. Nem is lehet kérdéses, hogy a német futball rendszerét ismeri. És a magyart?
– Azt is. Ha itthon vagyok, meccsekre járok, nézem a tévét, de az újságokat kinn is olvasom, s persze tartom a kapcsolatot édesapámmal, aki a sportág minden rezdülését követi. S noha másfél évtized alatt sok minden megváltozott, én is a magyar futballban nőttem fel.
– A magyar labdarúgás Erwin Koeman idején a holland modellt követte, a Csányi Sándor vezette elnökség eleinte a spanyolra esküdött, újabban viszont mintha a németet tekintené követendőnek. Az ön hatására?
– Kétségtelen, a németek 2002-ben ráálltak egy új útra, aminek látható az eredménye. Ám erre alapozva véletlenül sem kívánok okoskodni, nem szeretném eltúlozni a szerepem, csakis a segítő szándék vezérel.
– Mégis mi az alapvető különbség a német és a magyar képzési rendszer, felépítés között?
– Az egyik német, a másik pedig magyar... a labda pedig gömbölyű. Egykor a magyarok voltak a legjobbak, azért kell dolgozni, hogy ismét feljebb kerüljenek. Rendben, nem kívánom megkerülni a kérdést. Az egyik nemzet nagy, a másik kicsi, Németországban nyolcvan-, Magyarországon pedig tízmillió ember él, Magyarországon eleve kevesebb tehetség bukkanhat fel.
– S mi a helyzet a Magyarországgal szinte minden tekintetben egyforma Portugáliával? Azzal az országgal, amely a jelen egyik legnagyobb játékosát, Ronaldót adta a futballnak.
– Portugália még sohasem volt világbajnok, nem olyan eredményes, mint Németország. Onnan nagyjából ugyanannyi tehetség kerülhet ki, mint Magyarországról, ám az ottani rendszer nyilván jobban elősegíti az előmenetelüket.
– Szalai László, az edzőképző központ igazgatója szerint a mentalitás terén a legnagyobb a lemaradásunk. S nem csak futballban. Ausztriában ugyanabból az anyagból, ugyanazzal a technológiával építik az utakat, de azok mégsem lesznek olyan gyorsan kátyúsak, mint nálunk. Ehhez hasonlóan a gyerekek is odaadóbban végzik edzésen a feladatokat, mint nálunk. Egyetért ezzel?
– Ekképpen fölösleges az összehasonlítás, a tapasztalatokat kell átvenni. Szalai Lászlónak inkább azon gondolatával értek egyet, nagyon fontos, hogy a gyerekek példaképként tekintsenek az edzőkre. S ez elsősorban nem a futballtudáson, hanem a személyes kisugárzáson múlik. A gyerekek pedig szinte egyformák. Magyarországon is, Németországon is az interneten csüngenek, a Playstationt nyomkodják, itt is, ott is nógatni kell őket. Lényeges különbség talán inkább az oktatási rendszerben van. Németországban nem az alapján értékelik a gyerekeket, hogy amit, jellemzően dolgozatként, írnak, mert azt akár puskázhatják, súghatnak neki, hanem az órai viselkedésük alapján, hogyan viselkednek, mennyire aktívak, ki tölt be vezetőszerepet. Kicsiben ez talán a labdarúgásra is érvényes.
– A német edzők általában véve felkészültebbek, mint a magyarok?
– Hadd kérdezzek vissza, az ötvenes, hatvanas években csupa zseni foglalkozott a magyar gyerekekkel? Nem hinném. Megváltozott a labdarúgás a világban, s mellette a környezet is. Szalai Lászlónak volt egy találó hasonlata. Bárki kipróbálhatja a módszert a kertben. Nem mindegy, hogyan gondozzuk a tuját, termőföldbe ültetjük, nyesegetjük, locsoljuk-e eleget, különben csenevész, elvadult növény válik belőle. De ha mindent megteszünk a fejlődése érdekében, akkor sem lesz belőle jegenyefenyő. Most az utánpótlás válogatottak edzőin verték el a port. Tényleg nekik kellene csodát tenni évente nyolcszor öt napban? A klubokban dől el, kiből lesz tuja és kiből fenyő.
– Érezhető az MLSZ vezetőinek szándéka, szeretnék, ha vállalna valamilyen tisztséget. Létezik olyan feladat, aminek a kedvéért hazajönne?
– A magyar futballnak egyelőre többet tudok segíteni, ha tanulok, gyűjtöm a tapasztalatot. Németországban olyan dolgokba van betekintésem, amelyekre máshol nem lenne lehetőségem. A kapcsolataimnak köszönhetően bármelyik magyar edző kijöhet a Herthához tanulmányútra, akár több hónapra is. Közben végzem a pro licences tanfolyamot, először is legyen a kezemben a diploma, de az még másfél év.
– Nem ön lenn az első edző, aki a tanfolyam végzése közben dolgozik is. A családja köti Berlinbe?
– Három fiam van, mindhárom futballozik, a legnagyobb is csak tizenöt éves. Jó helyen vannak a Herthánál.
– S később, évek múltán?
– Játékosként is megtanultam, mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Ha meglesz a pro licences diplomám, szívesen válaszolok arra a kérdésre, edzőként mi a tervem.
