Minden jó, ha az eleje és a vége pocsék – fogalmazhatjuk újra az örök érvényű közmondást ökölvívóink kubai edzőtáborozása kapcsán. Mert a január a Ráktéritőn is tél, és ennek megfelelően a hatodikai megérkezésnél esővel súlyosbított hűvös szél fogadta a küldöttséget, és 15–16-án, a két utolsó havannai napon is beborult az ég, s olykor el is eredt az égi áldás. No és a két dátum közé eső bő egy hét? Nos, az maga volt a földi paradicsom. Tűző karibi nap, 28-30 fokos hőség, minden, amit az európai halandó elképzel Kubáról. S persze boksz minden mennyiségben.
A Havannától – pontosabban a Malecónra, a tengerparti sétányra bevezető alagúttól – hat kilométerre fekvő Cojimarban, a Villa Panamericana nevű edzőcentrumban, s az ugyancsak az 1991-es Pánamerikai Játékokra épült Hotel Panamericanóban 2001 és 2013 után immár harmadik alkalommal szállt meg és edzőtáborozott a magyar válogatott. Itt már mindenki régi jó ismerőse a mieinknek, kezdve Humberto Hortával és az atlantai olimpián 51 kilogrammban aranyérmes Maikro Romeróval, az ifjúsági válogatott két főedzőjével a nagyválogatottat dirigáló atyamesterekig, a szövetségi kapitány Rolando Acebalig és az apai ágon karlsruhei felmenőkkel rendelkező Enrique Steinerig. (A német vonal mindig is erős volt a kubai bokszban, elég csak Kurt Rosentritt nevét említeni, aki 1964 és 1968 között alapozta meg a későbbi világraszóló sikereket a szigetországban, felnevelve az 1972-es müncheni olimpián berobbanó, aranyérmet szerző Teófilo Stevenson, Orlando Martínez és Emilio Correa nevével fémjelzett első aranygenerációt. Kuba a mai napig 36 aranyérmet szerzett ökölvívásban az olimpiákon – kizárólag 1972 óta.)
A Havannába kiutazó 21 magyar ökölvívó fele-fele arányban oszlott meg a tapasztalt felnőttek (többek között Bacskai Balázs Európa-bajnok, Varga Miklós és Ungvári István Európa-bajnoki bronzérmes, Kalucza Norbert pekingi olimpikon, Harcsa Norbert korosztályos Eb-érmes) és a reményteljes juniorok és ifjúságiak, illetve az ifikorból éppen kinövő, tizennyolc éves klasszisjelöltek (Kontrecz Márk, Tar Sándor, Szaka István, Hámori Ádám, Szőrös Márk, Gálos Roland és Viktor) között.
Nem mindenki Budapestről repült Havannába: a 18 éves Darányi Zsolt négyéves kora óta él családjával Torontóban, s másfél órával a magyar küldöttség megérkezése után az ő gépe is leszállt a José Martí Nemzetközi Repülőtéren. Darányi különleges figura – nem csak vendéghajas fonott frizurája, hanem helyenként a profikéra hajazó, látványos stílusa okán is –, s nem mellesleg 2012-ben és 2013-ban is korosztályos bajnokságot nyert Magyarországon, előbb a junioroknál, majd az ifiknél.
A háromcsillagos Hotel Panamericano nehezen keverhető össze mondjuk a párizsi Ritzcel vagy a dubaji Burdzs al-Arabbal, olykor a vízszolgáltatás is akadozott, ennek ellenére az ár/érték arányt tekintve nem lehetett panasz a szállóra – főleg, ha a személyzet kivételesen figyelmes munkáját is figyelembe vesszük.
Az első két napon hajnali futás vezette be a programot, majd technikai-taktikai foglalkozás a puritán felszereltségű edzőbázison, hol a szabadban, hol az edzőteremben, együtt a jobbára tizenhét éves, számos korosztályos világbajnokot is felvonultató kubai utánpótláskerettel. Három délelőtt éles összecsapások zajlottak, három menetben, vérbeli meccshangulatban, ilyenkor zengett a terem a spanyol és magyar vezényszavaktól és a fanatikus buzdítástól.
„Életemben nem vívtam még csak ehhez hasonló hevességű meccset sem” – lihegte a junior-Eb-résztvevő, 17 éves Tar Sándor a korosztályos világbajnokkal, Maikel Barreróval vívott mérkőzése után, amelyet a második menet után fel akart adni. De nem adta fel, mert nem adhatta! „Mi az, hogy nem bírod tovább?! Visszamész a szorítóba, és levered, mint a cöveket!” – dörrent rá kishitű bunyósára Kovács László szövetségi kapitány a második szünetben, és a tatabányai srác nemcsak visszament, hanem le is finiselte nagynevű ellenfelét.
A legfényesebb csillagunk a junior-Európa-bajnok, ifjúsági Eb-ezüstérmes Hámori Ádám volt, aki 2012-ben már magyar felnőttbajnoki címet is szerzett 81 kilóban, s aki csak január 31-én tölti be a tizenkilencet. A kőszegi „szőke ciklon” két behemót ellenfelét is kiütötte, a másodikat egy ritkaságszámba menő balfelütés-balhorog kombinációval. „Az, hogy valaki ugyanazzal a kezével duplázzon, s a második ütés végzetes legyen, kivételes ügyességre, egyensúlyérzékre vall, az ütőerőről nem is beszélve. Márpedig Ádám rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, a magyar boksz egyik nagy értéke ő. Már most!” – dicsérte versenyzőjét Kovács László kapitány.
Válogatottunk két alkalommal ellátogatott egy-egy találkozóra a Havanna túlsó végén fekvő Wajayba, a Finca Rancho Luna nevű táborba, a „Bajnokok Kiképzőhelyére”, a felnőttválogatott edzőközpontjába. Az egyenként hat-nyolc menetes „kiképzés” során olyan megasztárokkal kesztyűztek a mieink, mint a 64 kilós súlycsoport londoni olimpiai bajnoka, a 2011-es bakui vb aranyérmese, Roniel Iglesias (immár a 69 kilóban), az 56 kiló londoni bronzérmese, a legutóbbi két világbajnokság győztese, Lázaro Álvarez, a 2009-es milánói vb bronzérmese, José Larduet (91 kg) és a könnyűsúlyú olimpiai harmadik, kétszeres vb-ezüstérmes Yasniel Toledo (60 kg).
No és összecsaptak egy legendás név viselőjével, Emilio Correával, a pekingi olimpia ezüstérmesével, aki csak azért kapott ki 16-14-es pontozással a 2008-as középsúlyú döntőben, mert amúgy Mike Tyson módjára megharapta ellenfelét, a brit James DeGale-t. (A 75 kilós izomkolosszus szerencsére ezúttal csak az ökleivel dolgozott, a fogait pihentette.)
Akinek ismerősen cseng a Correa név, annak jó a memóriája: a 28 éves versenyző édesapja, az idősb Emilio Correa az 1972-es müncheni olimpián diadalmaskodott úgy, hogy a döntőben a mi Kajdi Jánosunkat verte egyhangú pontozással a váltósúlyú fináléban.
„Remekül sikerült ez az alapozó, tapasztalatszerző táborozás, amellyel az év végi ünnepek pihenője után ráhangolódtak a versenyzők a 2014-es esztendő feladataira – összegzett Kovács László. – A tizenegy nap legnagyobb pozitívuma az volt, hogy mindennap együtt dolgozhattunk a kubaiakkal, egy olyan bokszkultúra képviselőivel, amelyre az erőn, a gyorsaságon, a páratlan fizikai képességeken kívül a macskaügyesség és a boszorkányos egyensúlyérzék a legjellemzőbb. Egyik-másik ellenfelünk olyan szögekből is eredményesen ütött, ahonnan épeszű, normális ember meg sem kísérelné, nekik azonban ez is ment. A mieink azonban megállták a helyüket, még azok a 16-17 éveseink is, akik először jártak külföldi edzőtáborban. Hámori, Szőrös, az ifjúsági Európa-bajnok Gálos Roland, ikeröccse, Viktor, továbbá Szaka és a debreceni Tóth Ádám is letette a névjegyét. Darányi Zsolt bemutatkozott, nemcsak a kubaiaknak, hanem bizonyos mértékig nekünk is, hiszen őt eddig csak a két országos bajnokságon láthattuk; nagy értéke let a 69 kilós súlycsoportnak. Zsolti harcos, olykor a profikra jellemző mozdulatokat bemutató bunyós, akinek azonban – autodidakta stílusából fakadóan – van még bőven tanulnivalója. Az úgynevezett öregek, az eddigi valamennyi kubai edzőtáborozások részt vevő felnőttek – Bacskai Balázs, Varga Miklós, Ungvári István, Kalucza Norbert – közül Bacskait emelném ki. Egyértelmű, hogy több súlycsoportban helyet kell biztosítanunk a fiataloknak, akik az idei világversenymentes esztendő után 2015-ben már szóhoz juthatnak a felnőtt-Eb-n és világbajnokságon. Az ő menedzselésük szempontjából kulcsfontosságú volt a kubai edzőtábor.”
A másfél hetes edzéssorozat közben alkalom nyílt szakmai és sportdiplomáciai megbeszélésekre is. Alberto Puig, a kubai szövetség elnöke találkozott a küldöttséget vezető Csötönyi Sándorral, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökével. (Mindketten a világszövetség, az AIBA végrehajtó bizottsági tagjai.) A kubai elnök – aki hangsúlyozta, hogy a wajayi edzőtáborba a magyarokon kívül még egyetlen külföldit sem engedtek be, s a jövőben sem fognak – ígéretet tett arra, hogy háromfős minicsapatot küld a február 4-én kezdődő debreceni Bocskai István-emlékversenyre, annak ellenére hogy jóformán egyetlen peso szabadon elkölthető pénzzel sem rendelkezik a szigetország ökölvívó-szövetsége. „A magyar ökölvívást mindig is nagyra becsültük, és egyetlen országgal sem ápolunk olyan szoros bokszkapcsolatokat, mint önökkel. Azokat a szakmai titkokat, amelyeket tőlünk elleshetnek, senki mással nem osztjuk meg a világon” – jelentette ki Puig.
Hogy mi volt a kubai napok legfőbb tanulsága? Nos, a kesztyűzések során akadt olyan eset, amikor az egyik magyar bokszoló ellenfele cipő nélkül lépett a szorítóba, máskor meg menet közben vált le a csuka talpa, de ez sem zavarta a srácot: meg sem állt, a másik lábával rálépett a lifegő gumitalpra, leszakította, majd cipőtalp nélkül folytatta a küzdelmet.
Summa summarum, a lehető legszerényebb körülmények között is lehet világra szóló sikereket aratni. Csak két apróság szükséges hozzá: tehetség és végtelen elszántság, akaraterő.
Az első megvan a mieinkben. Már csak a másodikat kell felhozni az első szintjére
