Csötönyi Sándor 65: Sohasem cukrozza a mézet

Az egyik legismertebb magyar sportvezető lankadatlanul szolgálja az ökölvívást, és évtizedek óta jókat mond.

Hogyan sikerült rendbe tenni a MÖSZ anyagi ügyeit?

Másfajta, marketingjellegű szemlélet bevezetésével. Az üzleti partnereimet még csiszolták, amikor én már fényes voltam. Jobbára személyes ismeretségek révén sikerült kialakítanom egy olyan szponzori kört a szövetség körül, amely már akkor – többé-kevésbé – megoldotta a sportágunk anyagi gondjait, amikor még a bőkezű állami sportfinanszírozásról álmodni sem mertünk. A MÖSZ-nek – megannyi más szövetséggel ellentétben – sohasem volt köztartozása, az évek során tisztességes vagyont sikerült felhalmoznunk, amely biztosítékot jelentett a nehezebb időszakokra.

A kívülállónak feltűnt, hogy az ön elnöki időszakában mindig teljes létszámú csapattal utaztunk nemcsak a felnőtt, hanem a korosztályos világversenyekre is.

Nézze, mi egy sportszövetség feladata? A feltételek biztosítása. Minél nagyobb létszámú egy csapat, annál több az esélyünk arra, hogy esetleg olyasvalaki is odaér a dobogóra, akitől ezt nem feltétlenül elvárnánk. Most már hetven egyesületnek tudunk műhelytámogatást nyújtani, harminc edző kap tőlünk fizetést. Négy év alatt háromszor jártunk Havannában, a világ legerősebb amatőr bokszválogatottjával edzőtáboroztunk.

A feltételekkel nincs gond. És az eredményességgel?

Kevés olyan sportág van, mint az ökölvívás, amelyet évről évre úgymond „lerabolnak” a profik. Kokótól Erdein, Kótai Misin, Nagy „Csonttörő” Janin, Hidvégi Gyurin, a két Bedák fivéren át Szili Pistáig tucatszám sorolhatnám azokat a kiváló képességű amatőr bunyósokat, akik az évek során erejük teljében profinak álltak. Egyetlen más sportág sem lenne képes kiheverni ekkora veszteségeket. Mi viszont így is „csipegetünk” a világversenyeken, 2005-ben Bedák „Pimpa” ezüstérmes lett a kínai világbajnokságon, Káté Gyuszi két vb-bronzéremmel büszkélkedik, Bacskai Balázs 2010-ben Európa-bajnokságot nyert, s tavaly, Minszkben is volt két Eb-bronzérmünk Varga Miklós és Harcsa Zoltán révén. És akkor a fiatalokról – Szatmári Petra ifjúsági világbajnoki címéről, Gálos Roland ifi Eb-aranyáról, a többiek, Hámori Ádám, Szőrös Márk érmeiről – nem is beszéltem. A legújabb reménységünk a 18 éves fejjel a felnőttek között Bocskai-emlékversenyt nyerő Darányi Zsolt, aki ugyan Torontóban él, de a magyar boksz dicsőségére éri el a sikereket. E szép eredmények ellenére hiányérzetem van, nem lehetek elégedett, mert olimpiáról Sydney óta nem sikerült éremmel hazatérnünk. De annyira megváltoztak a körülmények az utóbbi években, annyi új ország bokszolóival kell szembenéznünk – hiszen a Szovjetunió és Jugoszlávia is osztódással szaporodott –, plusz az állandó szabályváltozások is annyira megnehezítik a helyzetünket, hogy nem könnyű tartani a lépést. Tehát a megalapozott kritikának lenne létjogosultsága, ám a gond az, hogy a fanyalgás nem kívülről, hanem a saját berkeinkből érkezik folyamatosan. Hallottam azt a mondást, hogy a magyar vízilabda legnagyobb ellensége saját maga, sajnos, valamennyire ez a bokszra is áll. Azt kellene látni mindenkinek, hogy a szövetség nem nevelhet versenyzőket, az a klubok, a műhelyek feladata. Mi csak a feltételeket biztosíthatjuk, s azt meg is tesszük.

Hétfőn betölti a hatvanötöt. Papíron ez a nyugdíjkorhatár

Nemcsak papíron, a „polgári” életben is. De mindez a bokszra nem vonatkozik, továbbra is szolgálom a bunyót, napi 6-8 órában. Nemzetközi szinten, érdekes módon, jobban megbecsülnek, mint idehaza. Az AIBA, a világszövetség végrehajtó bizottsági tagja vagyok, s az EUBC-ben, az európai konföderációban is bizottságvezető. Egy biztos: rengeteg a teendőm, s rengeteg energiát érzek magamban. Nem legenda akarok lenni, hanem valóság. Az én személyem nem fontos, a lényeg a feladat sikeres elvégzése.

Jövőre tisztújító közgyűlés lesz a MÖSZ-ben

Egy ciklusra még mindenképpen érzek magamban erőt és elhivatottságot, ha az egészségem megengedi.

„Az elmúlt ötven évben szenzációs korszakai voltak a magyar ökölvívásnak. Az 1969–1973 közötti aranycsapat a müncheni olimpiáról négy éremmel tért haza, Gedó György olimpiai bajnok lett, aztán az 1974-es vb-n már nem termett érem. A következő csúcspont az 1985-ös budapesti Eb volt, amelyben edzőként már komoly szerepet vállaltam. Ekkor hét érmet nyertünk, benne Somodi Ferenc aranyával. A kilencvenes évek csúcspontja az 1997-es budapesti vb volt Kokó és Madár diadalával, napjainkban pedig a rutinosabb – Varga, Bacskai, Harcsa Zoltán, Szellő – és a fiatal – Hámori, Darányi, Gálos, Szőrös – ökölvívók jelentik a sikerek zálogát.”