Ahogy közeledik a szombat, amolyan felvezetés gyanánt mindennap jelentkezünk cikkel Erdei Zsolt búcsúmérkőzésével, illetve a köré épülő gálával kapcsolatban. Most a főszereplő pályafutását vesszük górcső alá, gyakorlatilag attól kezdve, hogy közel három évtizede, tízévesen először lement a KSI boksztermébe. A tehetsége hamar megmutatkozott, a hazai korosztályos sikerek után 1992-ben Edinburgh-ben junior Európa-bajnoki címet nyert. A felnőttek között nem igazán jött be a premier, hiszen az 1993-as Eb-n Bursában kiütéses vereséggel kiesett. Ezután mondta neki Szántó Imre szövetségi kapitány, alias Öcsi bácsi, hogy ha nem változtat a taktikáján, akkor inkább hagyja abba az ökölvívást.
A becenevét (Madár) egy mátraházi eset – kis énekesmadarak szálltak be rendszeresen az edzőtábori szobájába – után kapó bunyós ugyanis hihetetlen vehemenciával, nyílt sisakkal állt oda verekedni, a védekezésre nem fordított különösebb figyelmet. Érdekes, hogy talán ennek a figyelmeztetésnek a hatására a későbbiekben épp a védekezését fejlesztette tökélyre. Ennek az 1996-os Eb-n lett meg először a komoly eredménye, több világklasszis legyőzésével egy középsúlyú ezüstérem formájában. Az atlantai olimpián egy orbitális bírói csalás – a későbbi ezüstérmes törökkel megverették – fosztotta meg a berobbanástól, de 1997-ben a budapesti vb-n már nem volt mese: Kovács „Kokó” István várt diadala mellett Erdei is a dobogó tetejére állhatott. Majd az 1998-as minszki és a 2000-es tamperei Eb-n szintén, favoritként utazott a sydneyi olimpiára. Ahol viszont „csak” egy bronzra tellett – azóta is ez a sportág eddigi utolsó magyar ötkarikás érme –, mint később kiderült, komoly betegség hátráltatta.
Nagy álma, az olimpiai bajnok cím tehát nem valósult meg, amatőr pályafutását 212 győzelemmel és 20 vereséggel zárta, mert ekkor már tárt karokkal várta Kovács német profi klubja, az Universum Box Promotion. Erdei 2000 decemberében debütált, végigjárta a szamárlétrát, első címét – a WBO világszervezet félnehézsúlyú interkontinentális bajnoksága – 2002 októberében szerezte Debrecenben, ahol vele avatták fel a Főnix-csarnokot. További győzelmek után 2004. január 17-én Karlsruhéban jött el számára a nagy lehetőség: istállója benne látta azt a bunyóst, aki a legendás Dariusz „Tiger” Michalczewskit legyőző Julio Cesar Gonzaleznek vissza tudna vágni, immár a WBO vb-övéért. Jó meglátás volt, Madár gyakorlatilag megalázta a kőkemény mexikóit, így a hivatásosok között is trónra lépett.
A következő évek zömmel magabiztos címvédésekkel teltek (2009 januárjáig akadt belőle tizenegy), aztán némileg kényszerűségből következett egy újabb sporttörténelmi pillanat. Az Universum vezetői félnehézsúlyban az „echte” német Jürgen Brähmert akarták futtatni, így kitalálták, hogy Madár menjen egy kategóriával feljebb. Honfitársunk egy meccs erejéig megtette ezt, s 2009. november 21-én az olasz Giacobbe Fragomeni felülmúlásával a WBC cirkálósúlyú világbajnoki övét is a derekára köthette. Ám egyre több vitába keveredett a klubjával, így a 2010 nyarán lejáró szerződését nem újította meg. Ha ekkor, 36 évesen a csúcson visszavonul, mindenki azt mondta volna, jól teszi.
Ám Madár másképp gondolta, amerikai karriert vizionált maga elé. Gyakorlatilag magánerőből nekiveselkedett, nyert is két tengerentúli felvezető meccset 2010 és 2011 folyamán Atlantic Cityben, ám az igazi nagy dobás egyrészt a menedzsmentje hibái, másrészt sorozatos sérülései – kéz- és bordatörés – miatt elmaradt. Pedig például 2011 szilveszterére már lekötött derbije volt a legendás Don King patronálta IBF-világbajnokkal, Tavoris Clouddal Majdnem két évet kellett kihagynia, közben magánéleti gond, a válása is terhelte, ám tavaly tavasszal újból felcsillant a remény egy négyes torna képében. Erdei felkészült és Monte Carlóban meg is verte Gyenyisz Gracsevet, ám a pontozók – többek között a helyszínen szurkoló Albert monacói herceg meglepetésére – az oroszt hozták ki. Nyilvánvalóvá vált, Lou DiBella promóter a magyar klasszist kockázatosabb riválisnak vélte igazán futtatott embere, Edwin Rodriguez számára a fináléban, mint Gracsevet. Igaza is lett.
Ez persze kevéssé vigasztalta a profi veretlenségét ily módon elveszített, 33-1-es mérlegű Madárt. Nem jelentette be, hogy visszavonul, de a felmerülő „lehetőségecskéket” ilyen-olyan okok miatt sorra visszamondta. Már-már úgy tűnt, a méltó búcsú is elmaradhat, de a legjobbkor lépett a színre a hazai menedzserek közül minden szempontból kiemelkedő Rácz Félix. Ő korábban Nagy „Csonttörő” Jánossal és több más magyar bunyóssal csodát tett, tavaly visszatért a ring mellé, s Erdeiben meglátta a lehetőséget. Persze a májusban már negyvenéves bokszolónak sem jött rosszul a sajtóinformációk szerint mintegy tízmillió forintos meccspénz. Hamar megegyeztek, s így március 8-án szombaton Kecskeméten nagyszabású gála keretében jöhet létre a búcsúmeccs. Lesz tét is, a WBO Európa-bajnoki öve, várt és remélt győzelmével tehát Erdei papíron jó ranglistahelyezéshez jutna. Bár a legtöbb érintett (például edzője, Fritz Sdunek, vagy a WBO elnöke, Paco Valcarcel) búcsúról beszél, Madár hivatalosan még nem jelentett be semmit. Ha megint találkoznak az érdekeik Rácz Félixszel, bármi megtörténhet. Soha ne mondd, hogy soha! Azt viszont nyugodtan mondhatjuk, Erdei Zsolt a jövőtől függetlenül minden idők legeredményesebb, legsikeresebb magyar profi bokszolója.
