Százhúsz hivatásos bokszmérkőzést megvívni önmagában hatalmas és ritka fegyvertény, ha minden igaz, országos csúcs és kalapemelést érdemel. Ám talán maga az érintett sem sértődik meg ránk, ha leszögezzük, húztak nála tehetségesebbek is kesztyűt a sportág történetében.
Baloghról 2012 októberében már készítettünk egy riportot, akkor 2-91-5-ös mérleggel állt, s nem az azóta eltelt másfél év alatt összeszedett további 21 zakó a csoda, hanem az egy siker, amit tavaly nyáron a párkányi termálfürdő strandján aratott Borovics Zoltán ellen. Egészen pontosan riválisa megsérült a második menetben, így született meg a technikai kiütés, hősünk pedig úgy ünnepelt, mintha vb-címet szerzett volna. Hosszú és eredménytelen pályafutása során össze is csapott világbajnoki kvalitású bokszolókkal, például a középsúly trónján jelenleg ülő kazah Genagyij Golovkinnal vagy a vb- és Eb-övet szerzett cseh Lukas Konecnyvel. Előbbi találkozóját volt (bal)szerencsém látni 2006 tavaszán Düsseldorfban, szinte nekem is fájt az első menetes hatalmas KO, de Rocco hamar regenerálódott, a gálazáró bankettet már „megnyerte” az elfogyasztott étel- és italmennyiség alapján
Fillérekért – itthon meccsenként tíz-, húszezer forintért, külföldön pár száz euróért – bokszolt, rá aztán tényleg igaz volt Kovács Kokó István inkább szomorú, mint dehonesztáló megállapítása, hogy profi bunyósaink egy jelentős része beül a kocsiba, elgurul valahová, csúnyán kiütteti magát, s egy vödörnyi, több millió agysejtet veszítve tér haza. Hétről hétre, hosszú esztendőkön át. Részben Roccónak is emiatt kellett abbahagynia, pedig ő maga folytatta volna. Ám ne feledjük a sportági alapvetést, amely szerint a bokszban a győztest is megverik. Hát még az örök vesztest. Sakkban elég nagy szégyen, ha valaki susztermattal kap ki, de biztosan nem szerez maradandó sérülést, az ökölvívásban viszont előfordulhat ilyesmi. Balogh az itthoni komolyabb előírások miatt már egy ideje eleve nem magyar, hanem szlovák licenccel versenyzett, de most a hazai szövetség hivatásos tagozata megelégelte az állandó súlyos vereségeit (majd az ezt követő cirkuszt, mert Rocco, ha épp nem feküdt magatehetetlenül, szinte sosem ismerte el, hogy alulmaradt), s gyakorlatilag kitiltotta a honi ringből. Az indok az, hogy az eredményei alapján önveszélyes magára, s kevéssé öregbíti a magyar boksz hírnevét.
Természetesen, ha északi szomszédunknál bevállalják a további egészségügyi kockázatot, s határainkon túl bokszoltatják Baloghot, megtehetik. Ezért nem állíthatjuk ezerszázalékosan, hogy abbahagyta, csak reméljük. No meg azt is, hogy nem váltja be azon ígéretét, mely szerint a jövőben gyerekekkel szeretne foglalkozni, s átadni nekik a tudását. Ezt inkább hagyjuk „kollégájára”, Erdei Zsoltra. Roccónak elsősorban jó egészséget kívánunk, s azt, hogy kitartását – mert elvitathatatlan, hogy 112 vereségéből hetvenkettőt kihordott lábon – az élet más területén kamatoztathassa. Például szakácsként, mert ez az eredeti szakmája.
