Győri és ikasti gyorsasági verseny, koccanás nélkül

A győri művészek és terminátorok 29-26-ra múlták felül az ikasti iparosokat a BL-elődöntőben, méghozzá „iparművész” teljesítménnyel.

Ch. Gáll András
2014. 05. 03. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beharangozó írásunkban a magyar diadallal zárult BL-sorozatok – 1982, 1999, 2013 – elődöntőinek megpróbáltatásait idéztük, ám nem ejtettünk szót a 2004-es budapesti Európa-bajnokság norvég–magyar „mészárlásáról”, amikor a négy között, ugyancsak a Papp László-arénában együttesünk iszonyatos, 44-29-es verést kapott. Ha a helyszín és az újabb skandináv rivális miatt kezdetben kísértett is az emlék, pár percen belül kiderült, most nincs miért aggódni.

A győriek takarékon tartották az északiakat, sőt Bulatovics, majd Amorim és Görbicz elemi átlövéseivel le is lombozták őket. Miközben egyre nőtt az előny, azon tűnődhettünk, miként kerülhetett be a kiismerhetően támadó, olykor előkészítetlenül pufogtató Midtjylland Európa négy legjobb csapata közé; de erről inkább a Ferencváros illetékeseit kellene faggatni, hiszen a főtáblán, az első csoportkörben a Fradit verte oda-vissza az ikasti egylet.

Aztán a 16-11-es első félidő után a győriek is adtak egyféle választ, amitől eltekintettünk volna. Ki nem kényszerített hibákat vétettek, az ellenfélnek pedig kézilabdázás helyett ekkor azt kellett tennie, amihez igazán ért: rohanni. Fel is zárkózott 16-14-re, a biztonságos követési távolságon belülre, a balesetveszély azonban fokozatosan elhárult. Az ETO, ha nem is brillírozott, de vitathatatlan fölényét végig érvényesítve 29-26-ra győzött, BL-elődöntőhöz képest imponáló magabiztossággal és rendíthetetlenséggel. Az eredmény kissé még csalóka is, a „koccanás” esélye sem állt fenn. A dánok gyors középkezdésből szerzett találatai ugyan kissé irritáltak, de gyorsan is csak az tud közepet kezdeni, aki előtte gólt kapott.

Ambros Martín, az ETO mestere sem véletlenül mondta érdeklődésemre: „Nem számít, hogy hárommal nyerünk vagy tízzel, a győzelem a fontos és a játék. Ez utóbbi pedig az első félidőben abszolút rendben volt, aztán szünet után akadtak gyengébb pillanatok, de végig irányítottuk a mérkőzést, úgyhogy elégedett vagyok.” Eduarda Amorim is az volt, meg is indokolta, miért: „A második félidő eleje nehéz időszak volt, mert az ellenfél nem adta fel, de meg tudtuk akadályozni a lerohanásait, ez döntött.” Dán részről Helle Thomsen edző lakonikus magyarázatát adta a végeredménynek: „Azért alakult így a mérkőzés, mert a Győr fantasztikusan jó csapat.”

Reméljük, a vasárnapi rivális trénere sem mondhat majd egyebet. A beharangozott csurig telt házhoz képest egyébként szombaton meglepő módon több üres széket láttunk. A döntőn bizonyára nem lesz így, mert a máshonnan ismert szlogennel élve „minden kézre szükség van”. Pályán és azon kívül egyaránt.

Mi történik, ha egy megállíthatatlan erő egy megrendíthetetlen tárgyba ütközik? Ezt a kissé elméleti jellegű kérdést is feltehettük volna a második elődöntő kapcsán, gondolva a Vardar Szkopje támadóira és a Buducsnoszt védelmére. Csakhogy a valóság egy ideig megcáfolta várakozásainkat, mert a macedón klasszisok sokáig igencsak megállíthatónak tűntek. Olyannyira, hogy az első félidőben összesen hat gólt termeltek. A montenegrói kapuban Woltering remekelt, a fal közepén Cvijics ütközött, rombolt, blokkolt, a szkopjeiek ötlet, hit és dinamizmus nélkül kóvályogtak. Még a magyar közönség harsány támogatása sem lendítette tovább őket, pedig egyrészt az exgyőriek, Lekics, Radicsevics és Djokics, másrészt a Podgoricával szemben felgyülemlett ETO-sérelmek miatt a Vardar tábora óriási fölényben volt a tribünön.

A Podgorica csapata pedig 30 percen át a pályán, amit a 11-6-os félidő is mutat. Szünet után azonban helyreálltak a macedónok életfunkciói – a parádézó francia kapus, Leynaud messze felülmúlta az előtte összesen egy labdát fogott Szuszlinát –, ennek következtében a hajrára felzárkóztak 15-14-re, az 57. percben 16-16-ra egyenlítettek, a vezetést is átvették volna, de edzőjük, Kasztratovics a gólba tartó löket közben időt kért. Hiába, majd’ mindenki eszét vesztette, ekkor már igazi szilaj délszláv kézitusa tombolt, 16-16 után hosszabbítás következett.

Amilyen gólszegény volt a meccs, annyira érzelemgazdag. A Buducsnoszt Kusturica-filmbe illő végjátékkal 22-20-ra győzött, ezzel bekerült a vasárnapi fináléba, ahol az Audi ETO ellen már játszhat Milena Knezevics is. E tényt a győri drukkerhad bizonyára igen nyűgösen viseli majd, hiszen a montenegrói irányító a középdöntőben brutális módon lefejelte Görbicz Anitát, ám rémtettéért csupán két mérkőzésre szóló büntetést kapott, ami vasárnapra le is jár.

Még egy ok a magyar győzelemre – bár arra különben is akad éppen elegendő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.