Győri és ikasti gyorsasági verseny, koccanás nélkül

A győri művészek és terminátorok 29-26-ra múlták felül az ikasti iparosokat a BL-elődöntőben, méghozzá „iparművész” teljesítménnyel.

Beharangozó írásunkban a magyar diadallal zárult BL-sorozatok – 1982, 1999, 2013 – elődöntőinek megpróbáltatásait idéztük, ám nem ejtettünk szót a 2004-es budapesti Európa-bajnokság norvég–magyar „mészárlásáról”, amikor a négy között, ugyancsak a Papp László-arénában együttesünk iszonyatos, 44-29-es verést kapott. Ha a helyszín és az újabb skandináv rivális miatt kezdetben kísértett is az emlék, pár percen belül kiderült, most nincs miért aggódni.

A győriek takarékon tartották az északiakat, sőt Bulatovics, majd Amorim és Görbicz elemi átlövéseivel le is lombozták őket. Miközben egyre nőtt az előny, azon tűnődhettünk, miként kerülhetett be a kiismerhetően támadó, olykor előkészítetlenül pufogtató Midtjylland Európa négy legjobb csapata közé; de erről inkább a Ferencváros illetékeseit kellene faggatni, hiszen a főtáblán, az első csoportkörben a Fradit verte oda-vissza az ikasti egylet.

Aztán a 16-11-es első félidő után a győriek is adtak egyféle választ, amitől eltekintettünk volna. Ki nem kényszerített hibákat vétettek, az ellenfélnek pedig kézilabdázás helyett ekkor azt kellett tennie, amihez igazán ért: rohanni. Fel is zárkózott 16-14-re, a biztonságos követési távolságon belülre, a balesetveszély azonban fokozatosan elhárult. Az ETO, ha nem is brillírozott, de vitathatatlan fölényét végig érvényesítve 29-26-ra győzött, BL-elődöntőhöz képest imponáló magabiztossággal és rendíthetetlenséggel. Az eredmény kissé még csalóka is, a „koccanás” esélye sem állt fenn. A dánok gyors középkezdésből szerzett találatai ugyan kissé irritáltak, de gyorsan is csak az tud közepet kezdeni, aki előtte gólt kapott.

Ambros Martín, az ETO mestere sem véletlenül mondta érdeklődésemre: „Nem számít, hogy hárommal nyerünk vagy tízzel, a győzelem a fontos és a játék. Ez utóbbi pedig az első félidőben abszolút rendben volt, aztán szünet után akadtak gyengébb pillanatok, de végig irányítottuk a mérkőzést, úgyhogy elégedett vagyok.” Eduarda Amorim is az volt, meg is indokolta, miért: „A második félidő eleje nehéz időszak volt, mert az ellenfél nem adta fel, de meg tudtuk akadályozni a lerohanásait, ez döntött.” Dán részről Helle Thomsen edző lakonikus magyarázatát adta a végeredménynek: „Azért alakult így a mérkőzés, mert a Győr fantasztikusan jó csapat.”

Reméljük, a vasárnapi rivális trénere sem mondhat majd egyebet. A beharangozott csurig telt házhoz képest egyébként szombaton meglepő módon több üres széket láttunk. A döntőn bizonyára nem lesz így, mert a máshonnan ismert szlogennel élve „minden kézre szükség van”. Pályán és azon kívül egyaránt.

Mi történik, ha egy megállíthatatlan erő egy megrendíthetetlen tárgyba ütközik? Ezt a kissé elméleti jellegű kérdést is feltehettük volna a második elődöntő kapcsán, gondolva a Vardar Szkopje támadóira és a Buducsnoszt védelmére. Csakhogy a valóság egy ideig megcáfolta várakozásainkat, mert a macedón klasszisok sokáig igencsak megállíthatónak tűntek. Olyannyira, hogy az első félidőben összesen hat gólt termeltek. A montenegrói kapuban Woltering remekelt, a fal közepén Cvijics ütközött, rombolt, blokkolt, a szkopjeiek ötlet, hit és dinamizmus nélkül kóvályogtak. Még a magyar közönség harsány támogatása sem lendítette tovább őket, pedig egyrészt az exgyőriek, Lekics, Radicsevics és Djokics, másrészt a Podgoricával szemben felgyülemlett ETO-sérelmek miatt a Vardar tábora óriási fölényben volt a tribünön.

A Podgorica csapata pedig 30 percen át a pályán, amit a 11-6-os félidő is mutat. Szünet után azonban helyreálltak a macedónok életfunkciói – a parádézó francia kapus, Leynaud messze felülmúlta az előtte összesen egy labdát fogott Szuszlinát –, ennek következtében a hajrára felzárkóztak 15-14-re, az 57. percben 16-16-ra egyenlítettek, a vezetést is átvették volna, de edzőjük, Kasztratovics a gólba tartó löket közben időt kért. Hiába, majd’ mindenki eszét vesztette, ekkor már igazi szilaj délszláv kézitusa tombolt, 16-16 után hosszabbítás következett.

Amilyen gólszegény volt a meccs, annyira érzelemgazdag. A Buducsnoszt Kusturica-filmbe illő végjátékkal 22-20-ra győzött, ezzel bekerült a vasárnapi fináléba, ahol az Audi ETO ellen már játszhat Milena Knezevics is. E tényt a győri drukkerhad bizonyára igen nyűgösen viseli majd, hiszen a montenegrói irányító a középdöntőben brutális módon lefejelte Görbicz Anitát, ám rémtettéért csupán két mérkőzésre szóló büntetést kapott, ami vasárnapra le is jár.

Még egy ok a magyar győzelemre – bár arra különben is akad éppen elegendő.