Tény, hogy a hetedik helyet éppenséggel az az Ihab Abdelrahman el-Szajed jegyzi, aki a tavalyi, moszkvai világbajnokságon a gerelyhajítás selejtezőjéből a második legjobb eredménnyel, 83,62 méteres egyéni csúccsal került be a döntőbe – addig 82,25 volt a legjobbja –, de ott már csak 80,94-ig jutott. A 25 éves egyiptominak viszont a múlt heti sanghaji Gyémánt Liga-versenyen nagyon elszaladt a keze. Rögtön elsőre 89,21 méterig repítette a szert, aminél nagyobbat ezt megelőzőleg 2011-ben dobtak. (A norvég Andreas Thorkildsen 90,61-et.)
El-Szajedről tudni kell, hogy nem a Nílus deltájában dobálja a gerelyt, jellemzően Finnországban készül, ahol a versenyszámnak hatalmas hagyományai vannak. A minden igényt kielégítő edzőközpontban Petteri Piironen foglalkozik vele, és a kenyai Julius Yegóval is, akinek 85,40 a legjobbja, ezzel lett negyedik a tavalyi vb-n, s az sem kis szenzáció volt. Ha nem is akkora persze, mint az, hogy a londoni olimpián a Trinidad és Tobagó-i Keshorn Walcott szerezte meg az aranyat 84,58 méterrel.
Egyiptomi hősünk edzője a sanghaji verseny után elmondta, már idén várta a nagy dobást, igaz ő is csak 87-88 méterest. Musztafa al-Gameltől (nyitóképünkön) viszont aligha várta bárki, hogy márciusban egy kairói versenyen 81,29 méterig hajítja a kalapácsot. (A Nemzetközi Atlétikai Szövetség, az IAAF toplistáján tévedésből 81,59 métert könyveltek el neki, holott az ottani tudósításban, mint mindenhol máshol, 81,29 szerepel.) Ő is 25 éves, viszont róla alig tudunk valamit azontúl, hogy tavaly még csak 77,73 volt a legjobbja, megnyerte az iszlám és a mediterrán játékokat. Két éve Londonban a selejtezőben a 29. helyen ragadt, nem csoda, hogy olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián nem is emlékszik rá.
„Passz, igazából fogalmam sincs, ki ez a gyerek. Azt tudom, hogy Egyiptomban is vannak kalapácsvetők, de az eredményeik miatt eddig nem kellett megjegyeznem őket” – fogalmazott érdeklődésünkre a Dobó SE versenyzője, aki a rangsorban jelenleg a negyedik, 79,31-dal. Ezt a múlt héten érte el Puerto Ricóban, ennyivel nyerte meg a poncei IAAF World Challenge GP-t, amely a kalapácsvető világsorozat része is.