Már a korábban bejelentett világklasszisok miatt is bőven érdemes ott lenni július 8-án Székesfehérváron a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, de a verseny szervezői pénteken további sztárok részvételéről adtak tájékoztatást. „Folyamatosan tárgyalunk számos további világklasszis atléta indulásáról, és néhány újabb visszaigazolt kitűnőséget be is tudunk jelenteni. Férfi 400-on is lesz olimpiai bajnok, férfi 400 gáton két világbajnok is tagja a mezőnynek, míg a női 100-on Jetert és Lalovát olimpiai és világbajnoki címmel rendelkező ellenfelekkel örvendeztetjük meg” – mondta el Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója.
Férfi 400 méteren indul a bahamai Chris Brown, aki az egykörös távon az utóbbi másfél évtized állócsillaga, egyéni rekordja 44.40 másodperc. Már 1999-ben, a sevillai vb-n hatodik helyen végzett a 4×400-as váltóban, majd 2001-ben Edmontonban a bahamai kvartettel vb-aranyat nyert. Azóta szinte nem rendeztek világversenyt nélküle, és mindig ott volt az élmezőnyben. A londoni olimpián ért fel a csúcsra, ahol a bahamai váltó legjobb futójaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Közben egyéniben is szép sikereket ért el, többször volt érmes is, 2010-ben Dohában pedig fedett pályás világbajnok lett. Idén is jó formában versenyez, Sopotban a fedett pályás vb-n ezüstérmet szerzett, New York-ban a Gyémánt Liga-viadalon pedig 44.61 másodperccel a harmadik lett.
A férfi 400 gát is különleges csemegének ígérkezik, többek között két világbajnok is összecsap. Ráadásul az amerikai Bershawn Jackson nyakába már háromszor akasztottak vb-aranyat. Helsinkiben (2005) 400 gáton lett világbajnok, Dohában (2010) a 4×400-as váltóval győzött a fedett pályás vb-n, és Teguban (2011) is a négyszer egykörös váltóban lett világbajnok. A Batman becenévre hallgató klasszis közben gáton még begyűjtött egy vb-bronzot is (Berlin, 2009), megnyert kilenc Golden League-, illetve Gyémánt Liga-versenyt, és hatszor győzött az Egyesült Államok bajnokságán is, az egyéni rekordja 47.30 másodperc.