Zico, a legendás brazil a The Guardiannek blogol. Nézzük, hogyan látta a szombati nyolcaddöntőket!
„Ahogy hazafelé autóztam a Maracanából azok után, hogy Kolumbia 2-0-ra megverte Uruguayt, az jutott eszembe, milyen sokan sajnálkoztak – köztük magam is –, amikor Radamel Falcao januárban megsérült. Kolumbiának annyi, gondoltam akkor, végtére is Falcao a legjobb játékosuk, ontja a gólokat, minden idők legeredményesebb kolumbiai válogatott gólszerzője, nélküle semmire sem megy José Pékerman válogatottja. Aztán tessék, most benn vannak a nyolc között, szenzációs játékkal.
Nem is az eredmény lep meg engem, hanem az a magabiztosság, ahogyan túljutottak Uruguayon. A futball nem egzakt tudomány, és a kolumbiaiak, ahelyett, hogy nyavalyogtak volna Falcao hiányán, megtanultak nélküle futballozni. Amikor Falcao azt a rengeteg gólt rúgta, az egész csapat a keze alá játszott. ám nélküle elkezdett csapatként funkcionálni a válogatott, s különösképpen két játékos tört ki Falcao árnyékából: James Rodríguez és Juan Cuadrado. Ők ketten szédületes futballisták, és csodálatosan reagáltak José Pékerman újratervezésére. A 64 éves veterán maestro is megérdemel minden dicséretet, mert elhitette játékosaival, hogy Falcao nélkül is képesek futballozni, méghozzá egész jól...
Kolumbia négy győzelemmel a háta mögött lép majd pályára pénteken Brazília ellen Fortalezában, az Estadio Castelaóban, 11-2-es remek gólkülönbséggel, és csupa-csupa nagyszerű meccsekkel. Ami a legjobban tetszett a nyolcaddöntő mérkőzésükön, az a magabiztosság volt, ahogy járatták a labdát, s ahogy szép nyugodtan túljátszották Uruguayt.
Rodríguez egyszerűen lenyűgöző, szerintem eddig ő a világbajnokság legjobb játékosa. Passzjátéka zseniális, és képes arra, amire csak a legnagyobbak: percekre eltűnik a mezőnyben, hogy aztán a kellő pillanatban meggyilkolja az ellenfelet egy váratlan húzással vagy egy parádés góllal. Vagy kettővel... Vitathatatlanul benne van az én All Star-válogatottamban, egy olyan középpályás, aki négy meccsen öt gólt rúg, kihagyhatatlan, sőt, tiszteletre méltó.
Nagyon tetszik Mario Yepes játéka is a védelemben. Igazi vezér, remekül szervezi a hátvédsort. Pablo Armero egy kicsit olyan, mint egy elszabadult hajóágyú, de vitán felül hihetetlenül tehetséges labdarúgó. Kolumbia úgy futballozott, hogy Uruguaynak Suárezzel együtt is nagyon nehéz dolga lett volna. Emlékezzünk csak, Kolumbia 4-0-ra verte Uruguayt Barranquillában, a világbajnoki selejtezőn. Suárez csodálatos labdarúgó, aki mindent tud, amit csak tudni kell a tizenhatoson belüli játékról, de Kolumbia kollektívaként jobb, mint Uruguay.
Azt kell mondanom, a FIFA jól döntött, amikor Suárezt kizárta a világbajnokságról. Ez a Mundial, és emberek milliárdjai nézik, mi történik a pályán. A FIFA nem hunyhatott szemet egy ilyen agresszió felett, amelynek nincs helye a sportpályán. Plusz nem ez volt az első ilyen eset Suárez praxisában. Az egyetlen kritikám az ítélettel szemben csak az, hogy Suárez klubját, a Liverpoolt is sújtja, miközben ők nem tehetnek semmiről. Úgy vélem, ha az eltiltást a válogatott mérkőzésekre korlátozzák, az lett volna a helyes döntés. Suárez azonban semmiképpen sem úszhatta meg az esetet. Évtizedekig futballoztam és edzősködtem, de sohasem találkoztam olyasmivel, hogy egy játékos megharapta volna az ellenfelét.
Vissza Kolumbiához. Valószínűleg megelégedéssel tölthette el Yepeséket a látvány, ahogy Chile a kiesés szélére sodorta Brazíliát Belo Horizontéban. Ettől függetlenül nem hinném, hogy a Seleção még egyszer ilyen pocsékul fog játszani , mint ahogy szombaton játszott. Brazília nem találta a chilei szerkezet ellenszerét, és ezúttal Neymar sem tudott dominálni. Brazília hosszú időszakokra védekezésre kényszerült, és Chile sokáig uralta a játékot. Utólag elárulhatom, hogy úgy érzem, Chile kezében volt a döntés, csakhogy ezúttal hiányzott belőlük az a gyilkos ösztön, amely Spanyolország ellen megvolt. Mintha túlságosan tisztelték volna a házigazdát. A Seleção ugyan kidolgozott néhány helyzetet, de hiányzott a haditerv. Ezúttal is. Nem volt építkezés a hátsó sorokból, és ismét csak hosszú labdákkal próbálták támadásba dobni Neymarékat, ez meg nem igazán haditerv. Még szigorúbban fogalmazva: Brazíliának nincs játéka.
De legalább ennyire zavart a védekezésünk szellős mivolta. A középpályán Luiz Gustavo második sárga lapja rossz hír, neki kulcsszerepe volt a középpályás védekezésben. Ő a legjobb emberfogónk, és ő lehetett volna az, aki pénteken semlegesíti James Rodríguezt.
Cuadrado a másik olyan kolumbiai középpályás, aki sok gondot okozhat Brazíliának. Az egész mérkőzés alatt valami fura érzés lengte be a stadiont – a tizenegyesek közben is, nem véletlen, hogy a tízből öt kimaradt –, és amikor Mauricio Pinilla bombája a 120. percben a lécen csattant, mindenkit sokkoltak az események.
Én mindig is védelmembe vettem Scolarit, amiért ragaszkodott Júlio Césarhoz. És igazam lett nekem is, meg Scolarinak is. Júlio César szenzációs volt Belo Horizontéban. Nemcsak a tizenegyeseknél, hanem a második félidőben is, amikor egy alkalommal biztos góltól mentette meg a csapatot.
Brazíliának élesebben kell futballoznia, és le kell állnia azzal az egysíkú futballal, amely mindent Neymartól vár. Kolumbia nem játszik olyan szigorú pressinget, mint Chile, de sokkal kreatívabb válogatott, és határozottan meglepetésre készül.”
