Szombaton reggel nyilván a kellemes időjárásnak is köszönhetően, no meg annak, hogy elérkeztünk a döntőkhöz a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon, olyasmit láttunk a krilatszkojei evezőspályán, amit az előző két napon nem: a bejárat előtt a jegypénztárnál hosszú sor alakult ki. S már csak azért is igyekeztek a helyiek, mert az első döntőben, férfi C-2 500-on sokat, a legtöbbet várták a Korovaskov, Stil duótól. Tavaly a duisburgi vb-n Stil még Melentyevvel aranyérmes lett, történetesen a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó előtt, és a mieink most is ott voltak mellettük a négyes pályán. Ám ezúttal sajnos elrontották a rajtjukat, 250 méternél utolsók voltak, és az érmes helyezések elosztásába sem tudtak beleszólni, csak az ötödik helyen végeztek. A C-2 500 azonban nincs az olimpia műsorán, és Vasbányaiéknak nem is ez a fő számunk, hanem az 1000 méter, ebben címvédők, az Eb-n is nyertek, szóval, nem kell nagyon csüggedniük.
A férfi C-2 500-at amúgy megnyerték az oroszok, ezen a hazai tábor be is lelkesült a megtelt lelátón, de a női K-4 500 döntője már jó ideje a mi számunk – a londoni olimpián, a duisburgi vb-n, idén a brandenburgi Eb-n is a magyar hajó győzött –, és az erőviszonyok Moszkvában sem változtak. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kvartett magabiztosan siklott a cél felé a mezőny előtt, és ugyan féltáv után a lengyelek kicsit ráijesztettek a tudósítóra, szerencsére a lányokra egyáltalán nem, és az utolsó métereken már kívülről nézve sem kellett izgulnunk, meglett az arany!
„Végig elől voltunk az első húzástól kezdve, és nem is emlékszem, hogy ilyen történt-e már velünk valaha is. S ami a lényeg, tudtunk is tartani a tempót, szóval nagyon jó pályát mentünk, olyannyira, hogy ha minden igaz, az időeredményünk világcsúcs” – árulta el Kozák Danuta, s bizony jól tudja, 1.28,219 (perc) alatt még soha nem teljesített női kajak négyes 500 métert. Bár ez természetesen nem hivatalos világcsúcs, mert nincs két egyforma pálya a földkerekségen, azért nagyon jól hangzik! A londoni olimpián 1.30,827-tel, a duisburgi vb-n 1.32,272-vel, a brandenburgi Eb-n 1.30,847-tel győztünk – ezeket is mind felülmúlta aranyos hölgykoszorúnk, nem csoda, hogy szívükbe zárják a krilatszkojei pályát: