– Az különösebben nem meglepő, hogy a labdarúgás Katarban is igen népszerű, azon sem csodálkozunk, hogy felfuttatták a kézilabdát, no de műkorcsolyaélet is van a sivatagban?!
– Igenis van, mi több, az Öböl menti országokban jó néhány téli sportágat lehet űzni. Dubajban például egy hatalmas csarnokban lehetőség van síelni is, és a műkorcsolyázásban is ők tették meg az első lépéseket. De nálunk is beindult az élet, nem olyan régen a Katari Olimpiai Bizottságban megalakult a téli sportokat összefogó osztály. Állami szinten egyelőre három sportágat karoltak fel, a jégkorongot, a rövid pályás gyorskorcsolyát és a curlinget, utóbbi sajnos éppen a műkorcsolyától vette el a helyet.
– Lehet tudni, miért?
– Valószínűleg azért, mert ezt még mindig túl kihívónak tartják. Persze akadnak, akik nyitottabbak, a csoportomban is van két katari kislány, testvérek, 11 és 14 évesek, akik nagyon komolyan veszik a sportot. Megjegyzem, ez azért nem általános, mert a nagy jólétben a gyerekek is elkényelmesednek. Általános, hogy sofőr hozza, sofőr viszi őket, és az állam még fizet is azért, hogy sportoljanak. De visszatérve a lányaimhoz, az apukájuk pilóta, világlátott ember, valószínűleg ennek is szerepe van abban, hogy korcsolyázni hozta le a gyerekeket. A vallási kötöttségek miatt persze a lányok overallban edzenek és versenyeznek is, a fejükön pedig hidzsábot kell viselniük.
– Mi a helyzet a fiúkkal?
– Vannak fiú korcsolyázók is, de hogy is mondjam Az arab világban az a nézet, hogy a művészi sportok nem igazán férfiasak. A tizenhét tanítványom között két fiú van, de az egyik török, a másik ír. Amiben nincs meglepő, mert Katar 2,2 milliós lakosságának valójában kilencven százaléka külföldi. Rengeteg a bevándorló és a külföldről jött munkavállaló.
– A magyarok mennyien vannak?
– Épp mostanában láttam egy kimutatást, a listán mi voltunk az utolsó helyen háromszáz fővel, de úgy hallottam, hogy már legalább négyszázan vagyunk. Sokan dolgoznak multicégeknél, akik többnyire a családdal költöztek ki, s jó néhányan vagyunk sportvonalon is, például szívesen látják a magyar személyi edzőket. Nekem elég sok a munkám, heti hat napot dolgozom, és kilenc órát mindig bent kell lennem abban a plázában, ahol a klubunk van. Egyébként már nem vagyok egyedül, kihívtam egykori versenyzőtársamat és gyerekkori barátnőmet, Lénárt Ildikót, hogy közös erővel bővítsük a csapatunkat. Úgy tervezte, hogy fél évre jön, de neki is megtetszett itt, és úgy néz ki, tovább marad. Nyilván bármi közbejöhet, ám most én is úgy gondolom, hogy három évet még maradok. Amúgy történetesen a klubban a balett-tanár ugyancsak magyar, a ritmikusgimnasztika-edzőként is dolgozó Tettamanti Adrienne.
– Az egy hónapra jutó négy szabadnap nem valami sok
– Ez így igaz, mégsem panaszkodom, mert megbecsülik a munkámat, a belvárosban kaptam egy elég nagy lakást két fürdőszobával, még a rezsit is fizetik, és évente egy repülőjegyet haza. Jár egy hónap szabadság, és még két hétre hazaengedtek karácsonyra is, ami nagy dolog. Mert jellemzően az egy hónapos szabadságot is csak akkor lehet kivenni, ha az illető egy évet már ledolgozott. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy az Európából érkezettekkel szemben jóval megengedőbbek. Hogy más területről is mondjak példát, itt egy férfi és egy nő az utcán csak akkor mehet kézen fogva, ha házasok, az európaiakhoz azonban nem megy oda a rendőr ellenőrizni, hogy valóban így van-e. Csókolózni persze tilos az utcán, ezért a főben járó bűnért mindenkit elvinnének.
– Visszakanyarodva a jéghez, milyenek a munkakörülményei?
– Mint említettem, valójában egy hatalmas plázában dolgozom, a Villaggio Shopping Mallben, amit úgy építettek ki, hogy itt Olaszországban érezhessék magukat az emberek. Egy kanálisban még gondolázni is lehet, és van itt egy komplett vidámpark is. A jégfelület tökéletes, ezt persze nem csak mi használjuk, hanem a nagyközönség és a hokicsapatok is. A pláza amúgy az Aspire Zone mellett található, ami egy gigantikus sportközpont futballstadionnal, óriási sportcsarnokkal, uszodával, ahol decemberben a rövid pályás úszó-vb-t is rendezték. Dohában van már jégcsarnok is, igaz, ebben most éppen a férfikézilabda-vb megy.
– Esetleg volt kint meccsen is?
– Hogyne, minden sportot imádok, az Egyiptom–Csehország mérkőzésre kijutottam, az úszó-vb-n is voltam, sőt még előtte augusztusban a világkupa-versenyen is, ahol Gyurta Danival aláírattam egy saját készítésű magyar zászlót. Nagy nehezen szereztem jegyet a Katar Open tenisztorna döntős napjára is, de már csak a lelátó legtetejére kaptam. Azt mondták, máshova nincs, pedig mint kiderült, csak félház volt. Itt ugyanis az a szokás, hogy a jegyek nagy részét mint tiszteletjegyeket odaadják cégeknek, vagy ennek-annak, akik aztán nem használják fel De nem csak azért mondom, hogy a rendezés terén még rengeteget kell tanulniuk az ittenieknek, sokszor kaotikusak az állapotok. A tenisszel amúgy jól megjártam, mert már beleéltem magam a Djokovics–Nadal meccsbe, erre fel egyikük sem jutott be a döntőbe Kárpótlásként láttam viszont David Beckhamet, ő volt a torna díszvendége.
– Nemzetközi műkorcsolyaverseny mikor lesz Katarban?
– Szerintem éppen én szervezem az elsőt. Márciusban az egyesületünk megrendezi a Gondolania-kupát, amire egyelőre idén a környező országokból várjuk a versenyzőket. Az Egyesült Arab Emírségekből, Sharjahból jön például az ott edzősködő, korábbi sokszoros magyar bajnok Téglássy Tamara is a csapatával. Aztán majd mi is megyünk több helyre, például Dubajba és Hongkongba is. Szóval egy percig sem unatkozom, itt erre nincs idő.
