Eltiltják az összes kenyai atlétát?

A WADA minden kenyai atlétát négy évre eltiltatna doppingügyek miatt.

MTI
2015. 11. 06. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről Kipchoge Keino, a kelet-afrikai ország olimpiai bizottságának elnöke számolt be pénteken Nairobiban, közvetlenül azután, hogy hazatért New Yorkból, ahol a WADA illetékeseivel tárgyalt.

„Ez most már nem csupán egy fenyegetés. A WADA azt gondolja, hogy nálunk a szőnyeg alá söprik a doppingügyeket” – nyilatkozta újságíróknak a korábbi kiváló futó. Hozzátette: „A Kenyai Doppingellenes Ügynökségnek, az atlétikai szövetségnek és a kormánynak sürgősen le kell ülnie tárgyalni, s szembe kell néznie a problémával. Ennyire nagy bajban vagyunk.”

Keino azt is elmondta, hogy a WADA-nál kérdőre vonták, miért nem történt semmi az augusztusi pekingi atlétikai világbajnokság alatt a doppingellenőrzésen fennakadt két versenyző, Joyce Zakari és Koki Manunga ügyében. A sportvezető azt is kiemelte, hogy az eltiltás már a riói olimpiára is vonatkozna.

A kenyai atlétikát évek óta szervezett doppingolással vádolják, illetve azzal, hogy a pozitív eseteket az illetékesek – ha tehetik – rendre eltitkolják. A gyanút csak erősítette, hogy az utóbbi három évben 35 futó akadt fent a teszteken, köztük Rita Jeptoo, a Boston és a Chicago Marathon bajnoka.

A brit The Sunday Times lap és a német ARD televízió által kirobbantott nagy atlétikai botrányban is komoly tényezőként szerepeltek a kenyai versenyzők. A két sajtóorgánum 5 ezer atléta 12 ezer vérmintaelemzését szerezte meg, és amint azt közölték, ezekből nyolcszáz sportoló esetében bukkantak doppinggyanús értékekre. A vizsgálati eredmények a 2001 és 2012 közötti időszakot ölelik fel, s eszerint az olimpiákon és világbajnokságokon kiosztott érmek harmadát gyanús mintát adó atléták szerezték meg. Az atléták több mint fele orosz, ám mögöttük a „második helyen” a kenyaiak állnak 77 futóval.

Később az ARD olyan riportot is közölt, mely szerint a kenyai atlétákat korábban rendre értesítették a versenyen kívüli doppingellenőrzések idejéről, a helyi sportági vezetők pedig hajlandóak voltak pozitív eseteket eltussolni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.