– A versenyzők életében mindig különleges az olimpiát megelőző felkészülési időszak. Egy edző miként gondolkodik az utolsó évről?
– Mint a többiről – mondja Fábiánné. – Most annyi a különbség, hogy nem 2015-re, hanem 2016-ra készülünk. Az edzéseim eddig sem a kényeztetésről szóltak, ezután sem lesz így. Nem szeretem túlmisztifikálni, hogy olimpia következik, mert az senkinek sem tesz jót.
– Ha megtervez egy felkészülési időszakot, mennyivel tud előre gondolkodni?
– Nagyon sok tapasztalatot szereztem az elmúlt évtizedek során, és erre alapozok, ugyanakkor rengeteget improvizálok az edzéseken. Megesik az is, hogy a konditeremben javítom az aznapi programot, mert úgy ítélem meg, hogy másfajta edzésre van szükség. Én nem az az edző vagyok, aki leteszi a versenyzői elé a napi programot, nálam senki sem tudja, hogy mi vár rá. Most úgy kezdődött a felkészülésünk, hogy a srácok október elejétől egy hónapig egyénileg edzettek. Mondtam nekik, hogy csak élvezetből evezzenek, a hangsúly a futáson és a kondin legyen, és olyan állapotban jöjjenek ide, hogy elbírják a terhelést. Mert mostantól kezdve nincs kegyelem.
– Az elmúlt szezonban kiderült, hogy legidősebb versenyzője, Kammerer Zoltán továbbra is kulcsversenyzője a magyar mezőnynek. Hatodik olimpiája előtt más bánásmódban részesül?
– Ha kérné, neki könnyítenék olykor, de nem kéri. Mindent ugyanúgy megcsinál, mint a fiatalabb versenyzők. Ő aztán sosem mondja, hogy fáradt, még akkor sem, ha éppen beledöglik az edzésbe; sosem adná ki magát. A többieknek pedig mondom: figyeljétek Zolit! Figyeljétek, amíg lehet, mert tőle rengeteget tudtok tanulni. Annak idején Kőbán Ritával kapcsolatban is ugyanezt mondtam Kovács Katiéknak is.
– A nőket vagy a férfiakat könnyebb kezelni ebben a sportágban?
– Egyértelműen a férfiakat. Ők sokkal őszintébbek, nyíltabbak; és mernek kérdezni, ami rengeteget jelent.
– Ahogyan a nőknél, úgy a férfiaknál is viszonylag nagy csapatot mozgat, de az elmúlt években az olimpiai ezüstérmes négyes tagjait együtt tartotta. Tervez változtatást?
– Ha most kérdez, azt mondom, csak Kammerer Zoltánnak és Pauman Dánielnek biztos a helye a hajóban, de mindenkinek kőkeményen meg kell dolgozni azért, hogy számításba vegyem.
– Ez fizikailag vagy mentálisan jelent nagyobb terhet a versenyzőinek?
– Szerintem így is és úgy is. Egy olimpiai felkészülés érdekes dolgokat tud produkálni. Én ülök a konditeremben, a motorosban, vagy állok a futópálya szélén és árgus szemekkel figyelem őket. Nézem, melyik beteges vagy göthös, kinek fáj a torka vagy van hasmenése, hol húzódik, mi fáj, mert ebből is sokat le tud szűrni az ember. És közben folyamatosan sakkozom, gondolkodom az összeállításokon, mert mindig kell lennie A és B verziónak.
– Árulja el, még mindig élvezi ezt?
– Ha nem élvezném, nem csinálnám. Engem az edzősködés kikapcsol és feltölt, erre a pár órára el tudom felejteni a mindennapos gondokat. Persze én is fáradok. Néha úgy átélem az edzéseket, hogy a kimerültségtől alig tudok kiszállni a motorosból. De higgye el nekem, élvezet nézni azt, hogy micsoda munkabírása van ezeknek a srácoknak.
– Álmodik arról, hogy Rióban aranyérmes lesz a négyese?
– Álmodni, álmodhatok, de soha nem gondolhatok rá. Mert a siker nem csak rajtunk múlik. A legfontosabb az, hogy úgy tudjuk le ezt a felkészülési időszakot, hogy ne tehessünk szemrehányást magunknak. Nekem ebből a szempontból eddig is tiszta volt a lelkiismeretem. Ezúttal sem lesz másként.
