Ha valaki pályafutása során a hatodik olimpiájára is kivívja a részvétel jogát, az tényleg elmondhatja magáról, letett valamit az asztalra. Gádorfalvi Áron annak idején 12 évesen kezdett el szörfözni, és ma, 37 évesen is ő a legjobb sportágában. Nem véletlenül mondja róla Kruchina Károly, a Magyar Szörf Szövetség alelnöke, hogy született zseni. A magyar szörfkirály 1996-ban, Atlantában a 40., 2000-ben, Sydneyben a 24., 2004-ben, Athénban a 22., 2008-ban, Pekingben a 19., 2012-ben, Londonban pedig a 25. lett. Emellett svájci, ausztrál, német bajnok, junior világbajnok, valamint felnőtt vb-ezüst- és bronzérmes, háromszoros Világkupa-futam-győztes.
A most 37 esztendős Gádorfalvi példakép lehet a fiatalok előtt, hiszen a nemrég véget ért ománi világbajnokságon nemcsak több korábbi vb-győztest előzött meg, de még arra is képes volt, hogy a gyenge szél miatt lefogyjon öt kilót, mert így gyorsabb tudott lenni a helyi időjárási körülmények között. Pedig napi három futamot rendeztek meg a több mint 30 Celsius-fokos hőségben. Volt olyan futam, hogy a sportoló görcsöt kapott, mert annyira kihajtotta magát a nagy forróságban, hogy úgy kellett kivenni a vízből.
– Áron kiugró teljesítményt nyújtott, fizikálisan és fejben is felszívta magát, kiválóan versenyzett. Nehéz volt a kvalifikáció, de bíztunk benne, hogy megcsinálja. Rióban még nem voltunk, eddig az volt a cél, hogy kijussunk, a közeljövőben egyeztetünk a szakemberekkel a kinti viszonyokat illetően, és kezdjük az olimpiai felkészülést. Áron ugyan a nemzetnek szerezte a kvótát, de a hazai válogatóban olyan kimagaslóan vezet, és a hazai szabályok is úgy vonatkoznak, hogy gyakorlatilag ő tekinthető riói résztvevőnek – nyilatkozta a Mob.hu-n Utassy Lóránd szövetségi kapitány.
Gádorfalvi jövőre a legjobb tíz között szeretne végezni – Rióban is a számára kedvező kis szél várható –, igaz, ehhez a lehető legmegfelelőbb felkészülésre lenne szüksége. Mint elárulta, sokan azt gondolják a szörfösökről, milyen jó nekik, hiszen mindenki a filmeken látott stranddal, a fülbemászó muzsikával és a csodaszép lányokkal azonosítják a sportágat.













