A fiatal, mosolygós paraúszó háromszor döntötte meg a 150 méteres vegyes úszás világcsúcsát. 2013-ban kétszer is sikerült új rekordot felállítania, majd egy évvel később is maga mögé utasította a világot. Az idei Európa-bajnokságon ismét megmutathatja, mire képes.
Zsanett az ötkarikás esélyekről egyelőre óvatosan nyilatkozik, hiszen négy évvel ezelőtt is londoni szerepléssel kecsegtette a sors, ám akkor az nem jött össze. Ha most kijut, három versenyszámban indulhat: az ötven- és százméteres hátúszásban az S2-es kategóriában, valamint az ötvenméteres mellúszásban az SB3-asban. A csapat hat női kvótát szerzett, ezekre nyolcan állnak sorba. Zsanett eddigi eredményei meggyőzhetik a szövetségi kapitányt, hogy érdemes a részvételre.
A fiatal sportoló a Sun Palace Fitnesz Club úszómedencéjében rója a hosszokat. „Három-nulla-négy” – nyomja le a stoppert Magyarovits Zoltán, Zsanett edzője. A paraúszó meglepődik a jó eredményen, szusszan egyet, majd a rövid pihenő után ismét elrugaszkodik a medence széléről, hogy minden erejét beleadva kihozza magából a legjobbat.
Az úszótehetség január közepe óta az Újpesti Torna Egylet (UTE) színeiben edz, és ennek azért is örül, mert egyik nagy példaképével, Gyurta Dániellel egy csapatban készülhet az ötkarikás játékokra. A 21 éves sportoló a világklasszis mellett trénerére is hősként tekint, mestere sokszor önt belé lelket és erőt. Zoltán útmutatása, lelkesítése mellett még ha rossz kedvűen is ugrik vízbe, a végén mosolyogva száll ki a medencéből. Az edzés és a versenyzés mindazonáltal óriási erőfeszítést és koncentrációt kíván meg. Zsanett úgy fogalmaz:
„ha sírok, nem látják a vízben, hiszen az mindent elmos”.
A kis Zsani súlyos, négy végtagot érintő deformitással született. Pár hónapos korában került örökbefogadó szüleihez, ám vér szerinti édesapja sem mondott le róla, végig támogatta a háttérből.
A paraúszó három évvel ezelőtt, a felnőttkorba lépve találkozott először apjával. Akkor azonnal világossá is vált számára, hogy egy az egyben az ő természetét örökölte. Ma már mosolyogva teszi hozzá: „a vér valóban nem válik vízzé”.
Zsanettet szeptemberben vették fel a Budapesti Corvinus Egyetemre, ahová nagyon szeret járni, a hét három estéjén (plusz egyszer hétvégén) pedig várja őt a víz. Kerekes székben ül, ám anélkül is kiválóan tud „közlekedni”, hiszen gyermekkorában megtanulta, hogyan is kell:
„mindent meg tudok csinálni, kivéve járni.”
Önállóságra nevelték szülei is, akiktől mindig megkapja a kellő támogatást, hogy túllendüljön a nehéz pillanatokon.
Az úszás nagyon sokat segített abban, hogy Zsanett elfogadja saját testét. Ez olyan tevékenység, amely minden fogyatékosságot elárul és megmutat, hiszen a fürdőruha nem rejti el a hibákat a kíváncsi tekintetek elöl. Nehéz volt levetkőzni a gátlásait, ám amit a fiatal lány a sorstól kapott, azzal már megbékélt. Láthatta, hogy nemcsak őt érinti a fogyatékosság, hanem sok más versenyzőtársát is. Akkor gondolkodott el azon, hogy talán nincs oka panaszra, hiszen vannak olyan sportolók, akiknek nincsen lábuk, nincsen karjuk, s mint mondja: „nekem mindenem megvan, csak egy picit más”.
Kisgyermekként került apához és anyához, ahogyan ő nevezi nevelőszüleit, ám a vér szerinti édesapja sem mondott le róla. Mindig mellette volt a háttérben. Gyermekként angyalkát kapott tőle ajándékba, szponzor néven ajándékokat küldött lányának. Három évvel ezelőtt a felnőttkorba lépve találkozott először az édesapjával, mint mondja. „A vér nem válik vízzé” A fiatal lány boldog, hogy egymásra találtak az édesapjával.
