Aranyak még: minden idők „legesleg” úszó-Eb-je

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem volt még ennyi elsőségünk kontinensviadalon, ráadásul olimpiai évben vagyunk. Zárónapi összefoglaló.

2016. 05. 22. 17:09

Jakabos Zsuzsanna az M4 Sportnak: „Mindent kiadtam magamból, nem lehetek szomorú, nem gondolom, hogy valamit elrontottam. Jó pályán, a szélén, a kettesen úsztam”.

A nap talán legjobban várt döntője jött, 400 m vegyesen ugyanis legjobb idővel került fináléba Verrasztó Dávid, három pályával „följebb” pedig ott volt Gyurta Gergely is. A női 200-as pillangóhoz több dologban is hasonlít a szám: „pályaelhagyó” magyar Európa-csúcstartója van – Cseh László személyében – és öldöklő küzdelem volt a számban való részvételért. Gyurta Gergely ráadásul igencsak megizzadt a középdöntőben, hiszen Grátz Benjáminnal a riói indulási jogért küzdött, és mindössze egyetlen hellyel végzett előrébb „a kis” Gyurta Grátznál, akinek viszont olimpiai indulást jelenthet, ha Gyurta Gergely lemond erről a számról...

Verrasztó nagyon rosszul kapta el a rajtot, Gyurta jól, utóbbi harmadikként fordult 50-nél. 100-nál Verrasztó már a harmadik volt, Gyurta csak az ötödik. 150-nél Verrasztó simán vezetett, Gyurta továbbra is 5. volt. Féltáv: Verrasztó simán vezetett, Gyurta már a 4.! 250-nél Verrasztó szétverte a mezőnyt, Gyurta Gergely is jött, már a dobogót ostromolta! Az utolsó százra Verrasztó Dávid porig alázott mindenkit, Gyurta a dobogóért küzdött, Verrasztó végül simán Európa-bajnok, Gyurta Gergely 4. helyen végzett, bravó!

Verrasztó Dávid az M4 Sportnak:

„Jobbat szerettem volna, persze jó formában vagyok most is. A következő versenyeken még jobban fogok menni. Az olimpiára készülök ugyanúgy, mint eddig. Lesz, ami lesz, nem tudok jósolni. Most ennyi, megyünk tovább.”

És jött az eddig 3 aranyérmes Kapás Boglárka 400 m gyorson. Az UTE 23 éves úszónője elvileg már jóllakott lehetett volna Londonban, 800-on és 1500-on ő győzött, a 4x200-as gyorsváltó tagjaként pedig szintén meghallgathatta a magyar Himnuszt. A fináléba a 3. legjobb idővel került, éppen elütve a döntőbe jutástól az összességében 10. helyen végzett Késely Ajnát – 3 brit végzett köztük, akik közül csak kettő indulhatott a döntőben, így lett Késely visszalépés esetén az első számú tartalék versenyző volt. Kapás tehát negyedik aranyáért tepert.

Kapás a 3-as pályáról startolt... Nem is rosszul! A spanyol Mireia Belmontéval együtt ment 50-ig, de még 100-nál is „közösen” fordultak. 150-nél egy picit ellépett (fél testhosszal), féltávnál ez az előny egy egész testhosszra hízott! 250-re stabilizálta ezt a fölényt, legnagyobb ellenfelét már másfél testhosszal verte. 300 méternél bődületes előnye volt már, 350-nél pedig borítékba tehettük a csapat 10. aranyérmét. Az utolsó hosszon már látta a viszonyokat, vetélytársai felé vett levegőt, és megszerezte saját maga 4. londoni Eb-aranyérmét! És akkor most szembesíthetjük Kapás Boglárkát az MNO-nak adott interjújával. Azt mondta, 3 éremért, egy aranyért megy Londonba. Ebből lett négy arany.

Kapás Boglárka az M4 Sportnak:

„Még mindig el sem hiszem, ami történt, a helyezés és az időeredmény. Fantasztikus, nagyon boldog vagyok. Minden megvalósult, amit csak terveztem, nem tudtam, mennyire leszek fáradt, elindultam a táv második felén. Itt, ezen az Európa-bajnokságon kezdtem hinni magamban, érdemes volt eljönni Londonba. Hogy megyek Rióba? 800 gyorson dobogóra akarok kerülni, de most már a 400-ra is oda kell figyelnem. Van még két hónap kemény munka, még jobb leszek az olimpiáig.”

Végül jött a slusszpoén, a 4x100-as férfi vegyes váltó.

Balog Gábor kezdett háton. 50-en hatodik helyen fordult, 100-on szépen feljött, de 6. helyen adta át a „botot” Financsek Gábornak. 150-nél Financsek hosszan delfinezett és lemaradt, jöhetett Cseh László, az ő távja (100 m pille) bajnoka... neki kellett valamit kitalálnia ezen a százon; 250-nél már megint versenyben voltunk, 300-nál pedig már a második helyen jöhettünk! Bohus Richárd a 4. helyen ment az utolsó 50 felé, de meglett végül a 3. hely!

A férfiváltónak Gyurta Dániel nélkül is meglett a kvóta, hiszen a görögöket, a svédeket és az íreket is megelőzték. Az olaszokat szabálytalan váltás miatt kizárták, az írek így megszerezték a 7. helyet.

Az Európa-bajnokság hivatalos éremtáblázatának élén zártunk 10 arannyal, 4 ezüsttel és 5 bronzzal (dicsőségfal alább). A vizes sportok Európa-bajnokságának összesített táblázatában a másodikak lettünk Nagy-Britannia mögött, ebben benne vannak a műúszó- és műugrószámok is. Soha ilyen jó úszó-Eb-nk nem volt még. Augusztusban olimpia jön, tengerentúli úszókkal és sokkal kevesebb versenyszámmal, a mostani eredményeket még mérlegre fogjuk tenni.

Aranyérmesek
400 m női vegyes – Hosszú Katinka
200 m női hát – Hosszú Katinka
800 m női gyors – Kapás Boglárka
200 m női vegyes – Hosszú Katinka
200 m férfi pillangó – Cseh László
4x200 m női gyors váltó – Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka, Késely Ajna
1500 m női gyors – Kapás Boglárka
100 m férfi pillangó – Cseh László
400 m férfi vegyes – Verrasztó Dávid
400 m női gyors – Kapás Boglárka

Ezüstérmesek
50 m férfi pillangó – Cseh László
100 m női hát – Hosszú Katinka
50 m férfi hát – Bohus Richárd
200 m női pillangó – Szilágyi Liliána

Bronzérmesek
400 m férfi gyors – Bernek Péter
400 m női vegyes – Jakabos Zsuzsanna
4x100 m mix vegyes – Balog Gábor, Financsek Gábor, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Földházi Dávid
200 m férfi pillangó – Kenderesi Tamás
4x100 m férfi vegyes – Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.