Milliárdokat tesz egyik zsebből a másikba az állam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az áfa növeli 49 milliárd forintra a 2017-es vizes vb költségeit, de a kormánybiztos ígéri, ez a plafon.

2016. 05. 26. 13:55

Korábban szó volt arról, hogy az aréna teteje nyitható lesz, de kiindulva a Komjádi uszoda tapasztalataiból – negyvenegy év során mindössze egyszer nyitották ki felülről – erről a megoldásról lemondtak.

A Dagály úszóaréna jelenleg szerkezetkész, február óta már a 2400 tonnás tető is rajta van. Az első világcsúcsot fel is állíthatja, ha időre teljesen készen lesz, sosem építettek fel még ilyen rövid idő alatt vizes-vb-létesítményt.

Fürjes Balázs nagy vágyát, a szilveszteri koccintást már márciusban próbaverseny követheti a nagymedencében. A parlament 97 százalékos támogatást tett mögé, és Fürjes szerint gördülékenynek mondható Tarlós István kormányoldali főpolgármester, valamint Tóth József angyalföldi szocialista polgármester együttműködése.

A 10 ezres mobil lelátóhelyet úgy tervezték meg, hogy elbontásuk után p+r parkoló építhető a helyükre. Fürjes a 2024-es olimpiai pályázat felelőseként arról is beszélt: mivel az építési technológiák néhány év alatt is hatalmasat fejlődnek, nem lesz kár ideiglenesen visszabontani a komplexumot a mobil lelátó oldalán.

A vb nyitóünnepsége 2017. július 14-én lesz a Várkert Bazár előtti dunai partszakaszon. Az úszószámokat az uszodában rendezik, a nyílt vízi számokat a korábbi fertőzések ellenére Balatonfüreden, az óriás-toronyugrást – bár korábban szó volt a lánchídi helyszínről is – a Batthyány téri alsó rakparton felépített, látványos minilétesítményben, a vízilabdaversenyek pedig a Komjádiban és a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában lesznek. A szinkronúszás és a záróünnepség helyszíne a Városligeti-tó lesz. Ha már póló: a jövő évre már le van kötve a világszinten top tízes arénában még egy rangos esemény, a vízilabda-BL hatos döntője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.