A Ferencváros húszéves középpályása, aki vasárnap gólpasszt adott Varga Barnabásnak és ő maga is lőtt egy látványos gólt a Kazincbarcikának, arról is beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, Telkiben, hogy jó lenne, ha át tudná menteni formáját a válogatottba is. És nemcsak ő – tette hozzá –, hanem az újonc Redzic Damir is.

(Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Az újonc nagyon meglepődött, hogy a magyar labdarúgó-válogatott tagja lehet
A Dunaszerdahely 22 éves csatára már hét gólnál tart a szlovák bajnokságban, és szombaton az ő találatával nyert a DAC a Ruzomberok ellen. A pécsi születésű játékos, akinek édesapja bosnyák, édesanyja magyar, ugyancsak úgy érzi, nagyon jó formában van. „Alex az elsők között volt, aki rám írt, hogy gratulál” – idézte föl, mi történt azután, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány múlt kedden kihirdette a keretét. Az MTI kérdésére úgy válaszolt „nem gondolta nagyon túl”, amikor korábban megtudta, hogy a Slovan Bratislava elleni mérkőzését a helyszínen nézi meg a kapitány. „Próbáltam ugyanúgy dolgozni és ugyanúgy játszani. Igyekeztem a saját formámat hozni, és meggyőzni őt, hogy ide tudok tartozni a csapathoz” – mondta, majd hozzátette, a legnagyobb álom megvalósulása, hogy meghívót kapott és büszkeséggel tölti el, hogy válogatott lehet.
A már hétszeres válogatott Tóth kapott kérdést arra vonatkozóan is, hogy bár még nagyon fiatal, már vannak nála rutintalanabbak is a válogatottban. Erre úgy válaszolt: jó átélni, hogy jönnek új arcok, majd úgy folytatta, hogy Redzic Damir persze nem új a számára, hiszen korábban, az FTC második csapatában már sok időt töltöttek együtt, az NB III-ban játszottak egy együttesben. Mindketten megerősítették, hogy jó a kapcsolatuk.
Redzic megismételte, amit korábban is mondott, hogy reményei szerint sokat tud majd tanulni a válogatottnál, mert „sok jó játékos szerepel” benne és „nagy kvalitása van” ennek a csapatnak.
Tóth arra vonatkozóan, hogy klubcsapatában több pozícióban is játszik, a válogatottban viszont ez nem jellemző, azt mondta: „teljesen mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek, tudom, melyik poszton mit várnak el tőlem, aszerint szeretnék mindig játszani, hogy először is az edzőnek feleljek meg, aztán magamnak és a csapatnak is a hasznára legyek.” Ráadásul – jegyezte meg – most „jó szájízzel” hagyta el a klubját, mert eredményes meccse volt a hétvégén. Mint mondta, nagyobb önbizalommal tud ilyenkor a válogatotthoz jönni, és kiemelte, hogy éppen egy válogatottbeli csapattársának sikerült gólpasszt adnia.




















