– Valaha közel állt ahhoz, hogy szövetségi kapitány legyen.
– Húsz éve már, amikor kapitányjelölt voltam. Utána az első két-három évben nem éreztem jól magamat, de mint látszik, nem lett semmi bajom. Nem kaptam gyomorfekélyt attól, hogy nem engem választottak, és az olimpiákon tiszta szívemből szurkoltam a magyarokért. A mostani feladatra már nem számítottam, egy levezető játék számomra az élettől.
– Hogyan osztják meg a feladatokat Benedek Tiborral?
– Nem kell megosztanunk őket. Tibi elmondta, miben számít rám, kikéri a véleményemet taktikáról, emberekről. Persze ő dönt. Ha megkérdezi tőlem, hogy zöld vagy kék, én pedig zöldet mondok, ő lehet, hogy mégis a kéket választja, én pedig ezek után abban támogatom. Ő a főnök, én a beosztott.
– Könnyen hozzászokott ehhez azok után, hogy évtizedeken át volt vezetőedző?
– Miután két éve az Egerből elkerültem, a Fradiban ugyanez lett a helyzet. Szakmai igazgató vagyok, de hát én nem úgy nézek ki, mint egy szakmai igazgató. Hétfőtől péntekig irányítok, de aztán eljön a meccs napja, és akkor Varga Zsolt a főnök. Ez a rendszer alakult ki, és jól működik, én annyit kértem Zsolttól, mondja meg nekem, ha már sok belőlem.
– Nagyon hosszú volt a klubszezon a szolnokiaknak és az egrieknek az ötmeccses bajnoki döntővel és a BL hatos döntőjével. Milyen hamar lehetett áthangolni őket a válogatottra?
– Nagyon gyorsan kellett kipihenniük magukat, gyorsan pihenni viszont nem lehet. Nehéz ilyen szezon után felfrissíteni újra a játékosokat, még mindig tart ez az időszak, ez az egyik legnagyobb problémája Tibinek. A tavalyi vb nem sikerült, az Eb idén már valamivel jobban alakult, de tudni kell ezek után is elviselni a borzasztóan nagy terhelést, amit az elhúzódó klubszezon is nehezített. Igyekszünk minél inkább eltekinteni a negatívumoktól, és a pozitívumokra koncentrálni. Két fiatal, Manhercz Krisztián és Zalánki Gergő például kimondottan jól teljesített a múlt heti montenegrói tornán.
– Mit jelentett a nagyon gyors kipihenés?
– A szolnokiak kaptak egy hetet, de közben is meg kellett tenniük, amit a kapitány kért, háromszor edzettek. A szerbek egy csöppet a világ előtt járnak, a világligát is megnyerték nemrég, és egy napot sem pihentek a topjátékosaik. Négyévente egyszer van egy olyan világverseny, ami augusztusban vár ránk, és amit meg kellene nyerni.
– A legutóbbi, szerényebb szezon után is ez a cél?
– Mi más lenne? Nagy baj lenne, ha máshogyan készülnénk. Minden olimpia egy csoda, akkor is, ha van esélyesebb csapat. Néhány napja Izland sikerére sem tettünk volna sokat Anglia ellen a futball-Eb-n, mégis összejött a meglepetés.
– A szerbek pedig következetesen elrontották eddig favoritként az olimpiákat…
– A Vasas tizenhét éven át maradt le itthon a bajnoki aranyról, pedig közben tizenkétszer játszott döntőt. Aztán egyszer csak megszakadt ez a sorozat. Kívánom a szerbeknek is, hogy egyszer megtörjön ez a széria, és tizenkét elveszített olimpiai döntő után nyerjenek zsinórban több aranyat.
– Segít a magyar válogatottnak, hogy nem a mieink a fő esélyesek?
– Én jobban szeretek esélyes lenni. Ha nem is csalnak nekünk ilyenkor a bírók, de biztos, hogy ötvenegy százalékban az esélyesebbet támogatják, és csak negyvenkilenc százalékban az ellenfelet. Ez a néhány százalék is számíthat.
