Az öttusa elmúlt évekbeli eredménytelensége, viharos közgyűlése kapcsán magunk is a drasztikus változtatások mellett foglaltunk állást, de ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértünk, amit és ahogyan a megújulást hirdető csoport hangoztat. Nem gondoljuk, hogy az öttusában a sötét küzd most a világossal, de ha valakinek így tetszik, szólaltassuk meg most a „sötét oldalt”, vagy legalábbis a másik felet.
Bár Marosi Ádám, az öttusasport Szalai Ádám-beszédében maga is úgy fogalmazott, nemcsak a kapitány hibázott, hanem mindenki, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány lett a kritikusok egyik céltáblája. A leköszönő szakvezetőt először is az elmúlt négy éve eredményeinek hiányáról faggattuk, hiszen 2012 óta az aktuális év legfontosabb viadalán nem szereztek a magyarok érmet az olimpiai versenyszámokban.
– Ezek a versenyzők 2008 óta szerepelnek világversenyeken, folyamatos terhelés alatt vannak, és ebből nem biztos, hogy mindig pozitívan jöttek ki – mondta a kapitány. – A 2013-as Európa-bajnokságon azért megnyerték az egyénit a férfiaknál és a nőknél is, ott voltunk a dobogó körül a világkupa-sorozatban is, a világranglistán pedig előkelő helyzetben. Azt is látni kell, kiszélesedett a mezőny, sokszor minimális a különbség a versenyzők között. Marosi Ádámnak már a 2015-ös berlini világbajnokságon simán meg lett volna az olimpiai kvótája az első hat közé kerüléssel, ha egy jónak hitt lövés után nem kellett volna visszaszaladnia a lőállásba.
Pálvölgyi Miklós elmondta, 2012 után három női versenyzőt elveszített a sportág. Tóth Adrienn a londoni olimpia után Ausztráliába távozott, Cseh Krisztina szült, Gyenesei Leila a sérülése miatt nem folytathatta. Mindez nagy-nagy veszteség, amit nem lehet rövid idő alatt pótolni. De úgy látja, vannak juniorok Simon Sarolta vagy Zs. Tóth Anna, akiknek vannak biztató eredményei. Nagy tragédia szerinte nincs.
– Ami a fiúkra is vonatkozik, tudni kell, hogy a Kiemelt Sportágfejlesztési Támogatás három éve kezdődött, ezután jött a nagy pénz – folytatta a szakvezető. – Négy-öt éve a hatodik-hetedik legjobb magyar versenyzőnek nem érte már meg itthon tovább küzdeni. A juniorból a felnőttbe kerülő versenyzők sokan már nem tudnak megélni a sportból, miközben a nyolcvanas években a juniorok közül is néhánynak sportállása volt. A sportágfejlesztési támogatás negyven százaléka fordítható bérekre. A nagy kluboknak huszonöt-huszonhat millió forint jutott, a kicsiknek egy-két-három millió, ez nem elég az edzők bérére. Az edzők sok helyen nincsenek megfizetve, a bolognai rendszer bevezetése után nem is lett vonzó ez a hivatás, az edzők fele nyugdíjas. A nyolcvanas-kilencvenes évek nagy versenyzői közül (Mizsér Attila, Martinek János, Fábián László, Dobi Lajos, Madaras Ádám) szinte senki nem lett edző, mert a sportág nem tudott olyan feltételeket teremteni, amelyekre szükség lett volna ehhez. De ez nem öttusa-specifikus jelenség, a vívósportnak is voltak hasonló gondjai.