A délszláv a szüleiért harcol, a magyar csak úgy eljár kézizni

A horvátoknak stratégiájuk, a szerbeknek életcéljuk van. A mi fiaink kényelmesek, és magukra maradnak.

Dejan Perics, a Veszprém egykori világklasszis hálóőre debreceni kapuskonferencián mondott előadását idézte Rosta István. Ebből kiderült, hogy egy szerb fiatal, ahogy belép a sportcsarnokba, már száz százalékig a sportra koncentrál. Ha ez csak kilencvenkilenc százalék, elzavarják. Nálunk fél órával a meccs előtt még az okostelefonját nyomkodja, facebookozik. Nincsenek gyerekek a nézőtéren, sokszor a tévében sem nézik a nagy meccseket, ez társadalmi probléma. Miközben a hazájában Djokovic, Ivanisevic, Rakitic vagy Modric nemzeti hős, itthon sokkal kevesebben ismerik Szilágyi Áront vagy Berki Krisztiánt, utóbbiról legtöbben a celebre asszociálnak.

– A horvátok, a szerbek otthon nagyon fiatalon bekerülnek a klubok felnőttkeretébe, Zágrábban, Belgrádban szinte nincsenek idegenlégiósok, csak hazai fiatalok, akik éppen ezért a felnőttek terhelését kapják meg, és rengeteg felnőttmeccsen játszhatnak, vagyis nagyon tudatosan építik fel a pályafutásukat – említette a harmadik fontos tényezőt Rosta István. – Egyből exportálják a legtehetségesebbeket, húsz-huszonkét évesen, amint lehet, eladják őket külföldre. A menedzselésük rendkívül fontos, ezt meg kellene tanulnunk. Bánhidi Bence és Bodó Richárd ára a válogatott szereplésnek köszönhetően nagyon felment, de fontos lenne, hogy a fiatalok többsége tizennyolc-húsz éves kor után a felnőttek között játszhasson. Ez adatott meg évekkel ezelőtt Lékai Máténak és Balogh Zsoltnak a Plerben vagy még korábban Nagy Lászlónak és Budai Dánielnek Szegeden, Gulyás Péternek Veszprémben. A junior-világbajnokságra kijutó magyar válogatottból Győri Mátyás húszévesen odakerülhet a nagyok közé, a többiek viszont alig játszanak. Az rendben van, hogy Palmársson- vagy Ilic-szintű kézilabdázó Magyarországon szerepet kap, de

azt már nem tudom elfogadni, hogy két gyengébb NB I-es csapat meccsén, ahol az utolsó az utolsó előttivel játszik, a pályán lévő tizennégy játékos többsége külföldi.

De hasonló történik a kosárlabdában is, sőt Vízilabdában egy Eger–Szolnok meccsen kevesebb magyar van a vízben, mint légiós, ez sem véletlen. A szerbek és a horvátok ráadásul nagyon összetartók, egy edző viszi magával külföldre is a játékosait, és preferálja őket.

A magyar szakember szerint a hazánkban dolgozó külföldi edzők esetében gyakran igaz, hogy a mának élnek,

csak az fontos nekik, hogy megnyerjék a meccseket, teljesen mindegy, mi lesz a magyar fiatalokkal, mi lesz holnap vagy holnapután.

Ez a horvátoknál, a szerbeknél elképzelhetetlen. A klubvezetés feladata, hogy ebbe beleszóljon. Itthon azok a klubok, városok nevelnek ki a komoly játékosokat, ahol a csapatvezetésben, a klubvezetésben olyan magyar szakemberek vannak, akik az utánpótlásban dolgoztak. Ilyen a Balatonfüred Bene Tamással és Csoknyai Istvánnal, a Tatabánya Marosi Lászlóval, a Csurgó Sótonyi Lászlóval. A klubvezetőket is képezni kellene, máshol semmilyen szakmai hátterük nincs, nem is fontos nekik az utánpótlás.

A fiatalokkal kapcsolatban összefoglalásként elmondta: játékosság, játék, játék, játék és győzni akarás, mentális erő: ide kellene nekünk is eljutnunk.

Veszprémben a 2000-es évek elején a horvát Zdravko Zovkónál – bár magyarokat is játszatott – honfitársai Zlatko Sarasevictől Slavko Goluzán át Mirza Dzombáig kulcsemberek voltak.

– Erős a horvát ifibajnokág a fiúknál, több mint háromszáz csapat játszik benne, ezért nagyon sok fiatalt nevel az ország – mondta a Magyar Nemzetnek Zdravko Zovko. – Sok jó edző dolgozik a bajnokságban. Persze a nőknél más a helyzet, ott a magyaroknál sokkal kisebb a horvátok bázisa.

A futball mellett a kézilabda a leginkább szeretett sportág

a horvát válogatott és a Zágráb eredményeinek köszönhetően. A felnőttválogatottnál a stratégia is nagyon fontos, és Magyarországnak az elmúlt hat évben nem volt stratégiája. Kell tudni, hogy mit akarunk. Ez az utóbbi húsz év nagy pozitívuma Horvátországban: nemcsak a világbajnokságokra készül a csapat, hanem a következő olimpiára is. A horvát válogatott topcsapatnak számít, és a keretben sok a fiatal a rutinos játékosok mellett, akiket Duvnjak és Strlek képvisel például. Ez egy jól felépített válogatott Balic, a menedzser segítségével. Sokan nem nézték jó szemmel, hogy annak idején kikerült Balic a csapatból, de a fiataloknak van alkalmuk játszani, és amikor kell, be lehet őket vetni.

Marko Krivokapics, a szegediek vajdasági másodedzője szerint a volt jugoszláv országok között van különbség, más és más a helyzet Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában és Macedóniában. A horvátoknak jó a rendszerük, így az eredményeik is azok a nagy válogatottnál. A szerbek bizonyos szempontból lemaradtak, sokszor túl fiatalon kerülnek külföldre, és még nem elég képzettek. Úgy látja, a Magyarországra kerülő délszlávok közül vannak, akik hoznak pozitívumot,

mások viszont nincsenek a megfelelő szinten, szakmailag nem lenne itt a helyük, mégis idehozzák őket.

– Nálunk, Szegeden régebben az NB I B-ben fejlődtek a külföldi fiatalok, de az új szabályok szerint ott már nemigen játszhatnak, ami bonyolítja a helyzetünket – mondta honlapunknak Marko Krivokapics. – Egy külföldi játékjoga hárommillió forint. Csak azok játszhatnak, akiknek van magyar útlevelük, a játékosmegfigyelők főleg a határhoz közeli vidékről, a Vajdaságból hozzák ide őket. Megvan, hogy milyen játékost keresünk milyen posztra, bekerülhet az NB I B-be, a juniorcsapatba, majd a felnőttbe. Ha beilleszkedik a rendszerbe, fel tudjuk hozni erre a szintre. Az NB I B-ben az U23-as csapatunk játszik, ez nekünk nagyon kedvező, mert ott tudnak fejlődni a fiatalok. Nagy viszont a különbség az NB I B-s csapatunk és a felnőttcsapat között, amely nagyon magas szinten van, a Bajnokok Ligájában játszik. Van olyan kézilabdázó, aki a juniorban és a felnőttben is játszik, tavaly viszont öten mentek el más NB I-es csapatokhoz kölcsönbe vagy végleg. A cél az, hogy minél több fiatalunk bekerüljön a felnőttbe – három és fél éve működik ez a rendszer, jó úton járunk, de idő kell. A mostani juniorok közül három-négy játékos előtt ott lesz a lehetőség, hogy a nagy csapatnak is tagja legyen.

Más kérdés a hozzáállás.

– Ha Szerbiában van esélye egy játékosnak arra, hogy eljusson a legjobbak szintjére, azt sokkal jobban kihasználja. Más a hozzáállása, mert tudja, így az átlagosnál sokkal magasabb életszínvonalon élhet majd. A szegedi utánpótláscsapattal is dolgozom, látom, hogy hatalmas a különbség a szerbek és a magyarok között mentalitásban, karakterben – mondta a magyar édesanyától származó Marko Krivokapics.