Szűzbeszéd: „Nem fogadtam el Sós Csaba lemondását”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Úszó Szövetség elnökségéből mindössze két fő távozik, Hargitay kapitány sorsa két hétig függőben marad.

2017. 01. 12. 9:48

– Az „ellenzéki” úszók 7 pontja közül az első volt, hogy a vezetés távozzon. Most az ön szavaiból úgy tűnik, visszalépés történik ebből, noha ön kijelentette, vállalja ezt a 7 pontot.
– Átlátható, hatékony, új szemléletű vezetésre van szükség, ebben most határozott lépés történt vasárnap. Az elnökség dolga nem az elnök, hanem a közgyűlés hatásköre. Van, aki nem kíván velem együtt dolgozni, sokan úgy érezték, hogy fel kell ajánlaniuk nekem a lemondásukat, nem mindenkiét fogadtam el. 183 nappal az úszó-vb előtt nem szeretnék sokat foglalkozni a szervezetet érintő kérdésekkel. A tavaszi közgyűlésen ugyanakkor felállhat egy hosszú távra is megfelelő elnökség.

– Kiss László volt szövetségi kapitánnyal találkozott és beszélt már? Ő is az elnökség tagja.
– Nem találkoztam, nem beszéltem, a tavasszal fogok vele, bár úgy tájékoztattak engem, hogy nem jár elnökségi ülésekre.

– Szabó Tünde sportállamtitkárral áttekintették már, miként érinti a szövetséget a november 8-án elfogadott, mindent központosító sporttörvény?
– Hamarosan vele is találkozom, és minden szükséges kérdést áttekintünk.

– Lesz-e végleges edzéslehetősége a válogatott úszóknak?
– Ma a Tüskecsarnokban van lehetőség, de ismerjük a problémát, hogy a Dagály nincs kész, a Komjádiban pedig zajlik a munka. Jövő héten találkozom a Dagály építőjének vezérigazgatójával, és sürgetni fogom az edzőmedence átadását.

– Hány pályára van szükség a gondok megoldására?
– Nem tudom, ez szakmai kérdés.

– Miért mondta, hogy nem dolgozott soha Gyárfás Tamással, amikor a 2012-es magyar-horvát foci-Eb-pályázat idején az MLSZ nemzetközi vonalán tevékenykedett, Gyárfás pedig a pályázat elnöke volt?
– Soha nem dolgoztam Gyárfás Tamással. Amikor a cardiffi döntés megszületett, ami a vereségünkhöz vezetett, akkor is csak meghívott vendégként voltam jelen. Az MLSZ-től egyébként sikereim csúcsán távoztam 2010-ben, amikor teljes állást kínáltak, de ezt nem fogadhattam el a kereskedelmi kamara akkori elnökeként. 2010-ben egyébként Oroszországgal, Hollandiával, Németországgal és Angliával mérkőzhetett a magyar labdarúgó-válogatott, és ebben az évben adták át először a Puskás-díjat, jelentős szerepem volt ezekben.

– Mennyit tud a Magyar Úszó Szövetséggel foglalkozni a két másik pozíciója mellett?
– 100 százalékot, ahogy az olimpiai pályázattal és a turisztikai kormánybiztosi munkámmal is.

– Mikor járt ön a Harvardra?
– Nem a pártállamban, hanem egy különleges lehetőségként 2000-ben.

– Mi a véleménye a Dagály úszópalota vitatott küllemváltozásáról?
– Először fogom látni a napokban, ezt követően fogok véleményt nyilvánítani. Visszafognám magam, hogy olyanról nyilvánítsak véleményt, amit nem ismerek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.