Sífutni hó hiányában nem tudnak a venezuelaiak, de a hét végéig tartó északisí-világbajnokságon éppen ezért kerültek az érdeklődés középpontjába. A finnországi Lahtiban a férfiak mezőnyében 15 kilométeren Adrián Solano kapta az 1-es rajtszámot, és a rajt utáni első másodpercben már majdnem hanyatt is esett. A küzdelméről készült két és fél perces videó kihagyhatatlan élmény, visszaidézi egyetemista korunk első sítáborának első perceit, amikor a felcsatolás és a talpon maradás is gondot okozott, a lejtők és az emelkedők pedig legyőzhetetlen akadálynak tűntek.
Solanóval új, szeretni való téli csillag született, története már a vb-rajtja előtt felhívta magára Finnország és a skandináv média figyelmét.
Viszontagságairól először az Origo számolt be itthon. Januárban franciaországi átszállással készült eljutni a világbajnokságot megelőző svédországi edzőtáborba, a párizsi repülőtéren viszont a hatóságok drogcsempésznek nézték, hiába igazolta magát és a vb-részvételét.
Mivel csak huszonnyolc eurót találtak nála, sőt hitelkártya nélkül utazott, terrorizmussal is megvádolták, átkutatták, öt napra rács mögé dugták;
a venezuelai nagykövetség közbenjárása ellenére visszatoloncolták hazájába. Hamarosan persze kiderült, akad még a fehérek közt európai, nem is kevés: Finnországban közadakozás indult Adrián Solano világbajnoki részvételéért, pillanatok alatt összejött a négyezer eurós útiköltsége, és jöhetett is vissza, immár elkerülve Franciaországot. Lahtiban a 15 kilométeres sífutás selejtezője azért megmutatta, nem ártott volna az a svédországi edzőtábor.
Solanóval viszont az északisí egyik legszebb hagyománya folytatódott, amelynek köszönhetően újra meg újra feltűnnek teljesen amatőrök is a profik között, visszavezetve a sportot az ártatlanság korába.
Ilyen hős volt az 1998-as naganói játékokon Philip Boit, Kenya első téliolimpikonja, aki futóból lett huszonöt évesen sífutó. Finnországban készülhetett fel a Japánban rendezett viadalra, ott szabadkártyával indulhatott. A téli olimpia egyik leghíresebb jelenete volt, amikor a 10 kilométeres verseny végén már csak rá kellett várni, az éremátadás is késett, a végső győztes Bjorn Daehlie kapta el a célvonal mögött, hogy meg tudjon állni. A nyolcszoros olimpiai bajnok Daehlie később edzőként is segítette, Boit pedig hálából egyik fiát róla nevezte el. Pályafutása vége felé a nemzetközi szövetség szigorított részvételi feltételei miatt a kenyai sportoló nem állhatott rajthoz a 2010-es vancouveri olimpián.
Éppen így járt korábban, a kilencvenes években Michael Edwards, vagyis Eddie, a sas, Nagy-Britannia legendás síugrója, aki 1988-ban még ott lehetett a calgaryi játékokon, brit rekordokkal lett utolsó normál sáncon és nagy sáncon is.
Később, a 2010-es vancouveri olimpia fáklyavivőjeként nyert erkölcsi elismerést, illetve a 2016 bemutatott, Eddie, a sas című életrajzi filmmel, amelyet többek között Hugh Jackman játéka színesít.
Adrián Solano, Philip Boit és Michael Edwards nélkül a sport nem az igazi. Ha valahol, akkor északon tudják ezt.
