Hat évet öregedett néhány hét alatt, bravúrra készül a maratonúszó

Hét óceáni szorosból öt már Mányoki Attila maratoni hosszútávúszóé, jövő augusztusra begyűjti a maradék kettőt is.

– Nos, ön nyilván nem óceáni úszóként kezdte. Hogy jut el eddig egy srác Zalából?
– Maga a maratoni hosszútávúszás eleve 35 év termése volt. Medencés úszóként kezdtem. De nézzen rám! Az én „fergeteges” testmagasságom nagyjából nyolcadikos koromra kialakult. A többiek akkor kezdtek nőni, nem voltam partiban. Eleve már úszni sem az eredmények miatt kezdtem, hanem mert asztmás voltam. Megkedveltem ezt a mozgásformát. 1989-ben indultam először nyílt vízi versenyen Balatonfüred és Siófok között; az volt az a momentum, amikor át tudtam magam adni az úszás szenvedélyének. 2008 óta veszek részt szóló úszásokon.

Mányoki Attila

44 éves, főállású hosszútávúszó. 2013-ban vágott bele a páratlan erőpróbába. Elsőnek a La Manche-t úszta át (magyar rekord). 2014-ben Japánban a Cugaru-csatornát teljesítette, minden idők második legjobb idejével. 2015-ben egyedülálló módon két héten belül teljesített két kihívást: a Hawaii­-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Novemberben Kaliforniában, 25 éves pályafutása elismeréseképpen a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagja lett. Az április derekán teljesített Cook-szoros a világ talán legveszélyesebb vize. Az átúszáskor leküzdendő 26 kilométeres szakasz az Északi-szigeten fekvő Terawhiti-fok és a Déli-szigethez tartozó Arapaoa-szigeten lévő Perano Head között van. Évente átlagosan 173 olyan nap van, amikor 63 km/h (40 csomó) feletti széllökéseket mérnek. A szoros vize a melegebb periódusban a 19 fokot is elérheti, de hidegebb időkben 13-14 fokos. A szorost 1962-ben úszták át először.

– Az óceáni úszóversenyen akár 7-8-9 órát is a vízben tölt az ember. Nem borzalmasan unalmas, túl azon, hogy mennyire megterhelő? Fa Nándor több mint 90 napot töltött egyedül a világtengereken, de ő azt mondja, rengeteg inger éri, és mindig van tennivaló. Ön viszont egy homogén környezetben úszik, teszi egyik karját a másik után.
– Normál esetben valóban azt mondja az ember, hogy unalmas, mert tényleg jó lenne, ha legalább valaki ott lenne mellettem, és szenvedne ugyanúgy. De onnan kezdve, hogy a verseny éles, az agyam egy más állapotban működik, arra koncentrálok, hogy a lehető leghatékonyabban végezzem el a feladatomat. Folyamatosan nézem a testem visszajelzéseit. Igen, iszonyú ingerszegény a környezet, sokkal rosszabb, mint futás vagy kerékpározás közben.

– 2016-ban mégis volt egy próbálkozása Írországnál, ahol eszméletlenül húzták ki a vízből. Akkor hogy lehet ez?
– Én olyan környezeti viszonyok között úszom, ami az orvostudomány mai állása szerint nem nagyon lehetséges. A tavalyi sikertelen úszásom az Északi-csatornán olyan körülmények közt zajlott, amibe egy hétköznapi ember egy óra alatt belehal. Én hét óra után vesztettem el az eszméletemet. Persze hiába van az, hogy hétszer tovább bírtam, mint egy átlagember, nem ott volt a cél. Az is világos lett már számomra, hogy nem nagyon van recept arra, hogyan teljesíthetőek ezek az átúszások.

– Úszás közben mennyire érzékeli, hogy baj lehet?
– A fizikai teljesítés közben az agy elveszítheti ezt a funkcióját. Írországban én a legvégéig abban a tudatban úsztam, hogy minden az irányításom alatt van. Ehhez képest nem ez volt a helyzet, csak a tudatom ezt az információt közölte számomra. Nem biztos, hogy ez egészséges, ezért próbálok a felkészülésem során erre külön hangsúlyt fektetni.

– Mit tanult a sikertelenségeiből? Klein Dávid hegymászó újra és újra arra kényszerül a Mount Everesten, hogy a cél előtt feladja...
– Mostanában már eléggé jó arányban teljesítem, amit vállalok. De sajnos azzal is tisztában kell lennem, hogy az Ocean\'s Sevent rendkívül alacsony számban teljesítették, mindössze hat ember a világon. Ezért is nehéz ez a sorozat, mert az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia a nehézségeket ahhoz, hogy tudja, min kell még változtatnia. Meg kell ismernem a szervezetemet, ennek lehettem híján a tavalyi próbálkozás alkalmával, márpedig a teher túl nagy volt, „lekapcsolták a villanyt”. Esetemben tehát nem az volt, hogy feladtam; elmentem addig a határig, amikor leálltak bizonyos létfunkcióim. Nem tartottam fel a kezemet, hogy bocsánat, nem bírom. Új-Zéland viszont egy jó válasz volt.

– Például mire?
– Hogy a megfelelő mennyiségű idő eltöltésével a szervezet képes akklimatizálódni, ha az ember az előzetes munkát beletette. Amikor megérkeztem Új-Zélandra, 2-3 nappal később már úszhattam is volna, erős voltam, de nem tudtam, mennyire tolerálja a szervezetem a hideget. Először öt percet sem bírtam ki a vízben, 6 hét kellett hozzá, hogy a helyszínen felkészüljek. Nem az volt a célom, hogy kibírjam, hanem hogy átérjek a túlsó partra. Ha jövő augusztusban visszamegyek az Északi-csatornára, már nem az lesz, mint az első próbálkozás alkalmával. Mindenből tanulok, ami ér engem. Aztán attól lesz az ember sikeres, hogy kevesebbet hibázik.

– Vannak olyan csodabogarak, akik alkalmazkodás nélkül is helyt állnak ebben a műfajban?
– Vannak, de azok jórészt mindig helyiek. Az új-zélandi szorost én úsztam át hatvan év alatt százhatodikként, de az eddigi teljesítők elsöprő többsége új-zélandi. Ha odamegy valaki külföldről, és az utolsó pillanatban visszalép a teljesítéstől, azonnal ott van egy lista, amiről tudják hívni a következő új-zélandit. Ehhez képest nekem 2014 októberében sikerült lefoglalnom a mostani átúszási időablakot április elejére, aztán várhattam heteket, míg tényleg úszhattam.

Már meghódítottak

- La Manche csatorna: Angliától Franciaországig (34 km)

- Cugaru-csatorna: Japán, Honsu és Hokkaido között (19,5 km)

- Molokai-csatorna: USA, Hawaii (42 km)

- Catalina-csatorna: USA, Los Angeles, California (33,7 km)

- Cook-szoros: Észak-Dél, Új-Zéland (26 km)

Még hátralévő állomások

- Gibraltári-szoros: Európától Afrikáig (14,4 km)

- Ír-csatorna: Írország és Skócia között (33,7 km)

– Mennyi pihenési lehetősége van úszás közben? Csak a frissítéskor? Vagy lehet közben úszásnemet váltani? Balaton-átúszásnál például nem ajánlják
– Nézze, szeretek minél előbb túl lenni a feladaton, nem vagyok mazochista, hogy ha valami 7 óra alatt megy, akkor 10 órát szenvedjek vele. Ehhez persze az kell, hogy a felkészülési időszakban képessé váljak erre a teljesítményre. Az úszásnem pedig: korláttól korlátig gyorsúszás van. A mellúszás mentálisan eléggé kellemetlen lenne, hisz nem közeledik a túlpart, egyben lassú is. Pillangón meglehetősen „combos” lenne a dolog, hátúszásnál meg a tájékozódás bonyolult.

– Ön most pihenésben van. Van valamilyen főállása, vagy „csak” úszik?
– Amit én csinálok, nem tenné lehetővé, hogy állásom legyen mellette. Az új-zélandi „kaland” is két hónap volt, de a felkészülés részét sem tudom megcsinálni munka mellett. És nem elég felkészülni, meg kell szervezni egy ilyen utat, meg kell teremteni a financiális hátteret, és a sajtóval is foglalkoznom kell – nekem magamnak, egyedül. De ezek csak mind erősítenek, sokkal jobban el tudom viselni a rám váró nehézségeket, tudom, hogy milyen utat kell bejárnom.

– Milyen ennek a sportágnak az anyagi támogatottsága?
– Megvan a kellő hátterem ahhoz, hogy a céljaimat a magam módján meg tudjam valósítani. Tisztában kell vele lenni ugyanakkor, hogy a vetélytársakkal nem ugyanabban a légkörben mozgunk. Egy ausztrál úszónak öt-, egy mexikóinak nyolcfős csapata van. A verseny közbeni frissítésben mindenkinek segítenek a szervezők, de számos olyan dolog van, amiben előnyt jelentene, ha nem lennék egyedül. Vannak olyanok, akikhez néha beugrik egy-egy társ, hogy ne egyedül kelljen mennie, és ez nagy segítség. Persze vannak, akik csodálnak, hogy a műfajban egyedül vagyok nem óceáni nemzet fiaként, aki hamarosan teljesítheti a kihívást, mind a hét óceáni szoros átúszásával.

– Sok mindennel kell foglalkozni ahhoz, hogy ez az egész „eladható” legyen. Mit gondol, miért van az, hogy míg egy Klein Dávid vagy egy Fa Nándor egy országot tart lázban azzal, amit csinál, Mányoki Attilát nem ismeri senki?
– Említette Klein Dávidot. Ha nem lenne egyetlen felvétele sem, az emberek azt kérdeznék, ki ez és mit csinál. Kell tudni érzékeltetni a külvilággal, hogy amit az ember véghezvisz, az tényleg mennyire nehéz és értékes. A másik az, hogy a hegymászást és a vitorlázást valószínűleg sokkal nagyobb számban űzik az emberek, így közelebbi élményük van róla, mint az óceáni maratoni úszásról. Ahová én eljutottam ebben, az nagyon kevesek számára megfogható. De hát én erről nem tehetek.

– Sok a halálos tragédia ezeken a versenyeken?
– Nem, de nem is festene pozitív képet erről a versenyről. A szervezők komoly kvalifikációnak vetik alá azokat a versenyzőket, akik egy-egy helyszínen úszni akarnak. A hét állomás közül azt hiszem, négynek vagy ötnek a feltétele az, hogy az ember átússza azt a La Manche-csatornát, ahol a legtöbb tragédia történik.

– Melyik a legkönnyebb feladat?
– Szerintem Gibraltár, de az eddig teljesített öt közül nekem valamiért eddig a La Manche volt a legsimább ügy, pedig a „szakmán” belül ezt emlegetik a Mount Everestnek, minden hatodik-hetedik ember tudja csak átúszni a próbálkozók közül. Megnyugtató érzés lesz, amikor az év végére hétből hat állomáson túl leszek.

– Jövő nyáron meglehet a hetedik is. Mivel jár ez? Babérkoszorúval? Pénzdíjjal?
– Maga a dicsőség a jutalom. A serpák sem állítják dobogóra a hegymászót.

– Milyen versenyeken indul a közeljövőben?
– Furcsa helyzetben vagyok, mert akkor kezdem a saját felkészülésemet, amikor már javában tart a nyílt vízi versenyszezon. Ez a nyár meglehetősen csendes lesz, augusztus elején az osztrák bajnokság egyik állomásán indulok majd a Hallstätter See-n, gyönyörű a környezet, és kellően hideg van. Szeptemberben Görögországba megyek egy nagyobb versenyre, ami kellemes kötelezettség, mert a közeli település díszpolgára is vagyok. Ezt követően már Gibraltárra utazom. Indulok persze a Balaton-átúszáson is, és a bírói testületben ott leszek a FINA Masters-világbajnokságon Füreden. De ott nem fogok úszni.

– Ön 44 éves. Két szoros van hátra. Mit csinál utána?
– Már megvannak a terveim, csak nem tárom a nyilvánosság elé, éppen a két, hátralévő óceáni feladatom miatt. Ilyen értelemben nem különbözik az én munkám más emberétől. Mindenki csinálja a maga dolgát, azt, amire vállalkozott. Tizenöt éve nem tudtam, hogy óceáni szorosokat fogok átúszni, de ugyanígy nem tudom, tizenöt év múlva mi vár rám.