Bár a kardvívás az egyetemes magyar sporttörténet legeredményesebb szakága, az utóbbi két olimpiát a férfiaknál pedig Szilágyi Áron nyerte, jó messze vissza kell lapoznunk a fegyvernem történetében, hogy megleljük legutóbbi egyéni világbajnokunkat. A vb-ken a döntőbe jutás is csak nagy ritkán sikerült Nébald György 1990-es aranya óta.
Szilágyi Áron éremgyűjteményébe Lipcsében is joggal várhatta az aranyat. A főtáblán a thaiföldi Haekerd elleni 15:6-tal melegített, a brit Honeybone ellen már jobban oda kellett tennie magát (15:10). Decsi Tamás és Gémesi Csanád ekkor, a legjobb 32 között esett ki, Szatmári András viszont ment Szilágyival: előbbi tavaly váltott edzőt (Szabó Bence helyett Gárdos Gábor), és végre érmeket, aranyat is gyűjtött a világkupában. A lipcsei vb-n rögtön Budapest egéni világbajnokával, az orosz Resetnyikovval küzdhetett, de ez sem volt akadály (15:11). Ezek után jött egy könnyebb asszó az ukrán Pundik ellen (15:7).
– Szeretném a koronát feltenni az eddigi szezonra egy egyéni éremmel is – mondta Szatmári András a Magyar Nemzetnek, még a verseny előtt. Most, a vb-n a legjobb 16 között azzal a Max Hartunggal asszózott, akivel júniusban Tbilisziben az Eb-n is épp ebben a fázisban találkozott. A német, aki az erdélyi Szabó Vilmos tanítványa, addig is neves vívónak számított, de meglepte a vívóvilágot azzal, amivel akkor előrukkolt.
– Nem tudjuk, mi történt. Bármit csináltam, mindig volt válasza, mintha tudta volna előre, hogy mit találtam ki – mesélte Szatmári András Hartungról, aki az Eb egyéni versenyében előbb őt, majd Decsi Tamást verte meg 15:4-re, majd a döntőben Szilágyi Áronnak sem engedett sokkal több tust. Most viszont Szatmári pengéje éles volt, és 15:11-re győzött Hartung ellen! Vigaszdíjnak tűnt ez Szilágyi nyolcaddöntős búcsúja után, de Szatmárinak ez nem volt elég, a látványos örömvívásáról ismert, világranglista-tizedik Szatmári egyre csak ment. A negyeddöntőben döbbenetesen simán, 15:4-gyel sétált át az izraeli Voronovon, amivel biztossá vált: érmes Lipcsében! Mielőtt még elégedetten körültekinthetett volna, már jött is az elődöntő és zsinórban az ötödik főtáblás siker, a francia Anstetten valósággal átrohant (6:1-es kezdés után 15:11).
A fináléban a dél-koreai Ázsia-bajnok Gu Bongil sem okozott számára gondot, 8:4-es hátrányból nyert 15:11-re – 10:10-nél „vérét adta” a fordítást érő tusért –, jókora meglepetésre szerzett világbajnoki címet a Vasas 24 esztendős sportolója. Szatmári eddig, vb- és Eb-érmei alapján csapatembernek tűnt, mostani tündöklő győzelme nagy és kellemes meglepetés.