Ritkán szerepel a médiában Mányoki Attila, akiről legutóbb lapunk is akkor adott hírt, amikor tavasszal Új-Zélandon átúszta az ország két legjelentősebb szigetét elválasztó Cook-szorost. „Hat évet öregedett néhány hét alatt” – hirdettük róla akkor szalagcímben, ami igaz is volt: élettani adataiból az orvos akkor kiderítette, az embert próbáló fizikai teljesítmény mindent kivett az apró férfiból, aki viszont nem hátrál meg, támadást indít az Ocean’s Seven neki utolsó előtti állomása, a Gibraltári-szoros ellen.
– Vasárnap utazom oda, és október 26-tól november 4-ig van az az időablak, amikor teljesíthetem az átúszást Európából Afrikába. Bízom benne, hogy lesz egy megfelelő nap – reménykedett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva az extrém úszó csodabogár, akinek a legfontosabb az, hogy ott, a kiteszörfösök paradicsomában ne fújjon annyira a szél – még csak nem is az, hogy ne legyen cápa –, a szűk óceáni áteresztés miatt úgyis irgalmatlanul erős az áramlás az Atlanti-óceán irányából, és a napi 300-as hajóforgalom és az így keletkező hullámzás amúgy sem könnyíti meg Mányoki Attila életét. A vízhőmérséklet szerinte megfelelő lesz, 18 fokról egy ekkora víztömeg addigra nem mozdul el.
Magyarország – mint ezt annak idején Fa Nándor földkerülő vitorlázó esetében sem ártott hangsúlyozni – úgyszólván nem bővelkedik óceánokban, így adja magát a kérdés: hol készül föl?
– Jelentős részben uszodában, Zalaegerszegen – mondja nemes egyszerűséggel a 44 éves zalai lokálpatrióta. – Két hete voltam Görögországban, a Szantorini szigetnél úsztam egy versenyen, ahol nagyjából hasonló volt a vízhőmérséklet, mint ami Gibraltárnál várható. Úgy gondolom tehát, hogy az a négy nap, ami az akklimatizálódásra rendelkezésemre áll, elég is lesz.
A Gibraltári-szoros egyébként a hét közül Mányoki Attila szerint talán a legkönnyebb, de senkit ne tévesszen meg, hogy csak 15 kilométerre van itt Afrika Európától – ez a táv alig nagyobb, mint a Balaton szélessége Almádi és Világos között (12,7 km) –,
a távolsághoz hozzá kell venni az áramlás miatti korrekciót, ami 22-23 kilométeresre „növeli” az út hosszát. A terve azonban megvan: – Az Atlanti-óceán áramlatával szeretnék úszni.