A szakszövetségek szempontjából örömtelinek nevezhető tény, hogy a sportágakba áramló pénzmennyiség hatására szélesedett az utánpótlásbázis, egyben növekedett a rendszeres testmozgást végzők száma. Ahogy az is pozitív, hogy több második világháborús állapotokat idéző létesítmény újult meg, ami megteremtette a megfelelő körülmények közötti sportolást.
Ugyanakkor mint mindennek, a taónak is két oldala van. Igaz, Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára szerint ez nincs így. Mint egy néhány nappal ezelőtti konferencián elmondta, van ugyan kritika a rendszert illetően, de az nem fontos. – A rendszer jól vizsgázott, és rugalmas – mondta a Magyar Sporttudományi Társaság által szervezett eseményen, hozzátéve, azért a kezdeteknél több probléma akadt. Érdemes megjegyezni, az indulás eléggé ad hoc módon történt. Épp erre mutatott rá egy elejtett félmondatával Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda-szövetség ügyvezetője azzal, hogy jelezte, szerinte nem volt kellően előkészítve a terep, s jó lenne több, a pénzügyben jártas szakember a kluboknál.
A taó további lényeges következménye, hogy fejnehézzé tette a klubokat – a bevételek túlnyomó része a társasági adóból származik –, amelyek erre a bevételi forrásra mankóként támaszkodnak. Ugyanakkor mindez elkényelmesíti is őket, hiszen
a kapott pénzért nem kell ellenszolgáltatást nyújtaniuk, ezáltal a szakszövetségek nem készülnek fel a támogatás megszűnése utáni időszakra.
Bár Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára úgy vélte, „azért, mert egyszer nem lesz áram, nem kezdünk most gyertyával világítani”. A jelenség problematikáját egyébként Szabados Gábor sportközgazdász a VS.hu-nak korábban így érzékeltette: „Ahelyett, hogy megtanítanánk a klubokat halászni, odaadjuk nekik ingyen a halat.” Egy másik szemszögből megközelítve a Corvinus egyetem sportgazdaságot kutató egyetemi docense, András Krisztina arról beszélt, ha a megvalósítás nem a stratégiát szolgálja, akkor az nem jó.
A mi és a hogyan kérdése legszembetűnőbben a labdarúgásban érzékelhető, amely – természetesen – toronymagasan vezeti a látványsportágak taótámogatási listáját. Ez érthető, hiszen ebben a sportágban versenyeznek a legtöbben – a szövetség adatai szerint míg 2011-ben 158 ezer regisztrált játékos volt, addig 2016-ban már 249 ezer. Ráadásul a kormány stratégiai ágazatként tekint a sporton belül külön a futballra is. A számok nyelvére mindezt lefordítva: az MLSZ-nél 2011 óta folyamatosan nő a társasági adóból érkező pénzmennyiség. A Sportbiznisz.blog adatai alapján
öt év alatt (a 2011–2016-os időszak) több mint 55,7 milliárd taóforint folyt be a szövetséghez.
Nagy kérdés, egy-egy cég mi alapján dönt támogatásának odaítéléséről. Miért van az például, hogy a Felcsúton működő Puskás Akadémiához több pénz érkezik, mint bármely más klubhoz? Miként kapnak választ arra, hogy például miért vesz egy egyesület 2000 forintért jelzőmezt, amikor 800 forintért is megveheti? Erre Varga József Lajos, az MLSZ támogatási osztályának vezetője azt mondta a Magyar Nemzetnek, a szövetségnél 12 fős bizottság ellenőrzi a klubok taófelhasználásait. Kollégája, Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója januárban az M4-en még úgy nyilatkozott: a szabálytalanságok mennyisége nem elenyésző a taóprogramban, mint azt korábban állították, hanem elég sok.
