Világbajnokunk az olimpiai bajnokunk ellen: egy álomvívás háttere

Szatmári András óriási szakmai és mentális fejlődésen van túl, miközben Szilágyi Áronnal gyakran szobatársak.

Itt kezdődött minden egy éve, Győrben, ahol a következő hét végén másodszor is kardvilágkupát tartanak. A múlt év végén Szatmári András pályafutása ezen a versenyen indult el meredeken fölfelé: az áttörést jelentő bronzérmet hamarosan egy arany követte a világkupa-sorozatban, majd nyáron – huszonhét év után először – kardban egyéni világbajnoki címet szerzett Magyarországnak.

Mindez egy edzőváltás utáni első esztendő káprázatos eredménysora; az akkor 23 éves versenyző, miután lemaradt a riói olimpiáról, úgy döntött, Szabó Bence és Riba Ferenc után Gárdos Gábornál folytatja. A múlt szombati magyar bajnoki döntőben álomvívással (0:4 után 15:4-es sorozatot bemutatva) nyerte meg a Szilágyi Áron elleni álomdöntőt. A korábbiakhoz képest jóval kevesebb színészkedéssel, reklamálással, a vitás esetekből is erőt merítve.

– Egy éve foglalkozik velem pszichológus is, Lauter Adrienn, akivel sikerült nagyon egymásra hangolódni – mondta lapunknak a benne lezajló változásokról. – Ő szeret a háttérben maradni, de azt nem bánja, ha a nevét elmondom. Fejlődtem technikailag és taktikailag is nagyon sokat. Amikor a bajnoki negyeddöntőben Kossuth Bálint 14:12-re vezetett ellenem, akkor sem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatok, adtam is három olyan tust, amilyet végig adnom kellett volna. De arra kell figyelnem, hogy ilyen helyzetekbe ne kerüljek.

– Csak a döntőben vívott úgy, ahogy én azt szeretném, előtte tartalékolt a világkupára, legalábbis remélem – tette hozzá Gárdos Gábor. – A kardvívás annyira dinamikus, hogy az asszó eleje gyakran nem jelent semmit. Ha persze 0:4-ről 0:6-ra alakult volna a döntő, az már nem lett volna mindegy. Andris valószínűleg nem volt rendesen bemelegedve, zavarhatták a megváltozott fényviszonyok, ezzel sokan így vannak. Elindultunk egy úton, de

a kardvívás attól is szép, hogy mindennap lehet valamit hozzátenni az előzőhöz.

Úgy látja a szakember, tanítványa jó irányban tudja felhasználni azt is, amit nevelőedzőjétől, Gerevich Györgytől, majd Szabó Bencétől és Riba Ferenctől tanult; komplex produkciót mutat be. Órási szakmai igénye volt viszont arra, amit jelenlegi műhelyében, a Pézsa Tibor-féle iskolában elsajátíthatott – be is tartja, amire kérik.

– A versenyző a klasszis, nem az edző. Ha nem volna benne ilyen akarat és alázat, most nem lenne kit dicsérnünk – véli a trénere, akit Szatmári András mentális erejéről is kérdeztünk. – Már régóta nem hisztizik a páston, és ha reklamál, azt sem azért teszi, hogy bohóckodjon, hanem kompenzál valamit. De rögtön szólok, ha nem úgy viselkedik, ahogy kellene. Miután világbajnok lett,

megbeszéltük, hogy most még szerényebb legyen, ez nagyon fontos. Most már van is miért szerénynek lennie.

Ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, tisztában van már vele, hogy nem az ellenfélben, nem is a zsűriben kell keresnie a hibát, hanem csakis önmagában. Ha ellene ítélnek meg egy akciót, amiben valójában ő adta a tust, az azt jelenti, hogy nem csinálta meg elég egyértelműen. Legyen olyan tiszta az akció, hogy egy gyenge zsűri is észrevegye, hiszen a rossz ítélet is hozzátartozik a kardvíváshoz.

Szatmári András az elmúlt egy év alapján nyilvánvalóan favorit a győri világkupán is; akárcsak Szilágyi Áron, a legutóbbi két olimpia győztese.

– Áronnal gyakran vagyunk szobatársak,

és a víváson kívül is van olyan kapcsolat közöttünk, hogy együtt menjünk valahová – mondta a világbajnok a viszonyukról, amit sportszerű, de kemény rivalizálás is jellemez. – Legfontosabb a csapat; együtt akarjuk kiharcolni az olimpiai kvótát, hogy ott lehessen a csapat is a tokiói olimpián, ami azt jelenti, hogy egyéniben három magyar is indulhat.