Egy arany, egy bronz a végére, teljesült tehát a szakvezetés 8 aranyérmes „elvárásfélesége”, Sós Csaba szövetségi kapitány ugyanis valójában nem szeret érmekről beszélni, inkább arról, kitől várja el, hogy rövid pályás legjobbját megússza egy adott rövid pályás világversenyen. Most azért ez sokaknak nem sikerült, és többek a program összeállítása miatt visszaléptek számoktól, néhányan pedig formán kívül érkeztek a dániai rövid pályás világversenyre, és ez csak utólag derült ki de az általánosítások helyett jöjjenek a zárónapi konkrétumok!
Összesen öt versenyzőnk volt érdekelt a vasárnap esti döntőkben, de csak összesen 3 számban, 100 férfi gyorson és 200 férfi pillangón voltak ketten-ketten, 400 gyorson „árválkodott” Kapás Boglárka, hogy aztán ő legyen a hófehérke a törpék között. A 100 méteres férfi gyorsúszás döntőjébe Kozma Dominik 4., Németh Nándor 6. idővel jutott be, előbbi feledtetni akarta az Eb-n eddigi, a vártnál talán gyengébb teljesítményét, a 18 éves egri Németh már a délelőtti középdöntőbe is úgy keveredett be, hogy történt egy visszalépés, így megcsípte a 16. pozíciót, hogy aztán egyéni legjobbján 7 tizedet javítva jusson a fináléba. Ahol aztán nem sikerültünk nagyon fényesen, Doma 6., Nándi 8. helyen ért célba, de helyét legfeljebb Kozmának kellett megmagyaráznia:
– Azt hiszem, mindent elrontottam, amit el lehet. Az első forduló előtt rosszul vettem levegőt, a második ötven elején lelassultam, ami iszonyú erőket vitt el aztán, és az utolsó forduló sem jött ki jól. Azt hiszem, egy kicsit ezt most túltoltam fejben, és iszonyúan zavar, hogy végül is nem érzem most azt, hogy belehaltam a vízbe – fogalmazott az úszószövetség Facebook-oldala szerint.
Percekkel később jött Kapás 400 gyorsa, és féltávig kísértetiesen ugyanúgy történt minden, mint 800-on: a német Köhler fogta magát, és mindenkitől meglépett, ám 100-nál Bogi kapcsolt, és 300 méterre „visszaegerészte” magát, majd az utolsó 50 méterre már nem hagyta érvényesülni Köhler kiváló lábmunkáját. A dobogón úgy nézett ki Kapás Boglárka vetélytársaival, mint Egerszegi Krisztina a kelet-német Otto árnyékában 1988-ban a szöuli olimpián 200 háton.