Amikor arról érdeklődöm, mit tart pályafutása csúcspontjának, rávágja: „Azt, hogy 1970-ben én lettem Magyarországon az év labdarúgója. Vagy említhetem a három gólkirályi címemet, az 1980-as Ezüstcipőt… (Eltöpreng) De tudja, mire vagyok mégis a legbüszkébb? Hogy 33 évesen kijöttem Belgiumba, és négy éven keresztül én voltam a Royal Antwerpen legjobb góllövője. A minap megválasztottak a klub története harmadik legjobb légiósának az osztrák Karl Kodat és a német Hans-Peter Lehnhoff mögött.”
A legkeserűbb csalódásnak nyilván azt tartja, hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokságon nem sikerült legyőznünk Belgiumot, s az 1-1-es döntetlen a továbbjutásunkba került. „Jean-Marie Pfaff, akivel úgyszólván szomszédok vagyunk, a 65. percben gólhelyzetben letarolt, de nem állították ki. A mai szabályok szerint azonnal mehetett volna zuhanyozni, s akkor Belgium nem egyenlít ki, mi pedig ott vagyunk a tizenkettő között. De ami ennél is jobban fáj, hogy nem tudtuk leigazolni Újpestre Páncsics Miklóst. Vele úgy megerősödött volna a védelmünk, hogy akár BEK-et is nyerhettünk volna.
1973-ban a negyeddöntőben 2-0-ra vezettünk félidőben a Juventus ellen, nem tudtuk megtartani, 2-2 lett, idegenben lőtt gólokkal a Juve ment tovább. Két évvel később a Benfica ellen 3-0-ra vezettünk a lisszaboni 2-5 után, mi álltunk továbbjutásra, de a végén bekaptunk egy gólt, és kiestünk. Vagy 1969-ben a Vásárvárosok Kupája döntőjében az első meccset 3-0-ra elvesztettük a Newcastle ellen, de a visszavágón 2-0-ra vezettünk, érett a bravúr – de gyorsan benyeltünk egy hármast, és elúszott a trófea. Mindannyiszor a védelmünk miatt…”
Fazekasnak érdekes a véleménye a világranglistát vezető belga válogatottról, a belga futballról. „Miközben az egész ország lelkendezett a vb-bronz láttán, én azt mondom, meg kellett volna nyernie Belgiumnak a világbajnokságot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!