A budapesti asztalitenisz-világbajnokságon vasárnap 10 órakor kezdődnek meg a versenyek, de az első sikerünket már pénteken nyugtázhattuk a helyszínen, a Hungexpón.
Thomas Weikert, a nemzetközi szövetség elnöke gratulált az előkészületekhez, borítékolta, hogy kiváló házigazdák leszünk, és ezzel még nem is merült ki részéről az érzelmi húrok pengetése. A sportvezető elárulta, hogy amikor az 1970-es években játszani kezdett, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor volt a példaképe.
Magyarország negyedszer rendez vb-t, és a mostaninak már igazán itt van az ideje, mert legutóbb 1950-ben adtunk otthont a sportág legnagyobb seregszemléjének. Azt megelőzően 1929-ben és 1931-ben, és akkoriban mi uraltuk a világot.
Olyannyira, hogy az 1931-es vb-n – amely az ötödik volt a sorban – mind a hat, akkor műsoron levő versenyszámban magyar versenyző győzött. S hogy még ezt is fokozzuk: vegyes párosban négy magyar kettős állt a vb-dobogón. Barna Viktornak, Szabados Miklósnak, Mednyánszky Máriának és társaiknak köszönhetően a mai napig a második helyen állunk a világbajnokságok összesített éremtábláján az 1970-es években „beinduló” kínaiak mögött.
No persze azt se feledjük, hogy akkoriban azért a Jónyer, Klampár, Gergely trió is betett a zsákba négy vb-aranyat. Azóta lejjebb kellett adunk, a legutóbbi vb-érmünk 1995-ös keltezésű, akkor a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros a harmadik helyen zárt.
A színeinket most Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, András Csaba, Juhász Patrik, valamint Póta Georgina (képünkön), Pergel Szandra, Madarász Dóra, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya és Nagyváradi Mercédesz képviselik. De női párosban „velünk” lesz a svéd Matilda Ekholm is, aki a kétszeres Európa-bajnok Pótával alkot egy duót. S azt, hogy erős kettősről van szó, a tavalyi Eb-bronza is alátámasztja, no meg az is, hogy most a tizedik helyen emelték ki.
A 2016-ban, Budapesten Eb-bronzérmes Pergel, Madarász kettős a tizenhármas kiemelési számot kapta, miként a vegyes párosoknál a Pergel, Szudi kettős. Legelőrébb azonban nem Pótáékat, hanem a férfiaknál az ötödikként rangsorolt Ecseki, Szudi kettőst emelték ki, amely a Pro Tour-versenyeken már szerzett nagy skalpokat. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy most egyenes útja lenne a legjobb nyolc közé, a negyeddöntőhöz is bravúrok kellenének.
A pénteki összejövetelen a mieink a világbajnokság érmeit pedig bizony sóvárogva nézhették.