Száz gyertya égne az első százszoros magyar válogatott tortáján

Ünnepel 2025. november 28-án a magyar futball. Ezen a napon éppen száz éve született Bozsik József, a legendás Cucu, az Aranycsapat világklasszis játékosa, aki úgy tudta, százszoros válogatottként vonult vissza, ám 22 évvel a halála után kiderült, volt még egy meccse a nemzeti csapatban. A fiával különleges párost alkotnak a világ labdarúgásában, Péter több interjúban is felidézte az emlékét. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Nevezetes dátum 2025. november 28-a, éppen száz éve született a magyar futball történetének az egyik legjelentősebb alakja, Bozsik József. Fotó: Puskás Intézet/Bozsik-hagyaték

Nemzedékek nőttek fel abban a hiszemben élve, hogy Bozsik József 100 válogatottsággal a háta mögött vonult vissza. Tulajdonképpen a búcsú is így volt kerek. A legendás Cucu 1962. elején már túl volt a 36. születésnapján, és pontosan tudta, őt Baróti Lajos szövetségi kapitány már nem viszi ki a nyáron a chilei világbajnokságra. A magyar válogatott a felkészülés jegyében április 18-án fogadta az ugyancsak Chilébe készülő kétszeres világbajnok Uruguayt, és adta magát, hogy az Aranycsapat egyik legnagyobb legendája ott búcsúzzon és tegye kerekké a pályafutását a századik válogatottsággal. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)
 

Bozsik József úgy tudta, a századik válogatottságát ünneplik Foto: Arcanum/Népsport

És erről szólt a korabeli sajtó is. A Nemzeti Sport a tudósításában például ezt írta: „Sándor buzdította játékostársait. A 100. válogatottságát ünneplő Bozsik nagy nyugalommal készülődött. 7 óra előtt 5 perccel a szurkoló sereg nagy tapsa kíséretében vonult pályára a két együttes. Nagy tetszést aratott, hogy a vendégcsapat játékosai a magyar nemzeti lobogóval vonultak a pályára. A két himnusz elhangzása után Bozsik Józsefet ünnepelték. Az MLSZ részéről Barcs Sándor elnök köszöntötte a jubiláló játékost, és átnyújtotta neki az MLSZ aranyjelvényét, játékostársai nevében pedig Grosics Gyula és Solymosi Ernő gratulált a százszoros magyar válogatottnak. Bozsik József meghatottan köszönte meg az ünneplést. Ezután megkezdődött a nagy küzdelem.”

Bozsik József gyönyörű góllal búcsúzott

Csak a rend kedvéért: a nagy küzdelemben a vendégek szereztek vezetést, az 58. percben Silva az ötösről, hanyatt vetődve talált Grosics Gyula hálójába. A sors azonban nagy rendező, hét perccel később ugyanis „Sípos szerezte meg a labdát, Rákosi elé játszott, Rákosi a kapu felé törő Bozsikot szöktette, Bozsik két csellel a kapura tört. Nem tudták őt akadályozni, s mintegy 8 méterről félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt. 1:1.” Ennél szebb tényleg nincs: századik válogatottság, búcsúmeccs, gyönyörű gól.
 

Aligha hitte volna, hogy bekövetkezhet a nem várt fordulat. Kiderült, hogy valóban Uruguay ellen volt századszor válogatott, ám nem akkor és ott, hanem 1961. december 23-án és Montevideóban, az Estadio Centenarióban, a válogatott dél-amerikai felkészülési túrájának az egyik mérkőzésén, amely szintén 1-1-gyel ért véget, és amelyre a 75. percben állt be Göröcs János helyére. 

Kiderült ugyanis, hogy a válogatott 1956. február 29-én a válogatott Budapest néven pályára lépett Bejrútban Libanon ellen (4:1-re meg is nyerte a meccset), és bár akkor azt a találkozót nem sorolták be a hivatalos mérkőzések közé, a FIFA 2000-ben hivatalossá tette, és Cucu így lett 22 évvel a halála után 101-szeres válogatott.

Elrontva ezzel a kézenfekvő címet mára, 2025. november 28-ra: Száz éve született a százszoros válogatott! De hát ez legyen a legnagyobb gondunk, ettől még nem kevésbé számít ez a nap a magyar futball egyik lejelentősebb dátumának. Bozsik József legendáján az sem ejtene foltot, ha történetesen csak 99-szer vagy annál is kevesebbszer lépett volna pályára a válogatottban. 

Ha Puskás Ferenc nem megy 1956-ban, alighanem messze túlszárnyalja gyerekkori barátját, hiszen akkor 85-nél tartott, hat év alatt, 1962-ig, Bozsik visszavonulásáig biztosan ő is összeszedett volna még jó pár meccset, ráadásul másfél évvel fiatalabb is volt.

Ez azonban feltételes mód. Ahogyan az is, hogy a sors mégsem mindig tökéletes rendező, mert ha három nappal későbbre teszi az Évszázad meccsét, akkor ma a labdarúgás napja Magyarországon nemcsak az angolok 6:3-as legyőzéséről szólna, hanem egybeesne futballunk történetének egyik legnagyobb egyéniségének a születésnapjával is. 

Felesleges itt és most belemerülni az életrajzába. Egyrészt újat mondani benne nem lehet, másrészt pedig elég csak rákattintani a nevére, és aki nem tudja róla, hogy Kispesten nevelkedett Puskással együtt, nem is játszott más klubban, amelynek csak a neve változott meg Bp. Honvédra, hogy sok szemtanú szerint volt legalább akkor futballista, mint Puskás, sőt, hogy egy meccs erejéig leült a válogatott kispadjára is 1974-ben, hogy a gyenge szíve miatt sem jutott neki több kapitányként, és hogy nem véletlenül éppen róla nevezték el a kispesti stadiont, az egyetlen kattintással kielégítheti a kíváncsiságát. Ám meggyőződésem, hogy akit kicsit is érdekel a magyar futball, az pontosan tudja, mit jelent a Bozsik név, és nem csak itthon, külföldön is. 

ELMARADT BÚCSÚ Bozsik József fia, Bozsik Péter így emlékezett édesapja rövid kapitányi időszakára egy 2017-es Nemzeti Sport-interjúban: – Benne megvolt az alázat, ami másokban nem, a terhek összeadódtak, és egyetlen kapitányi meccse, az osztrákok elleni vereség után jött az első infarktusa. – Hány volt neki? – Három. Vagy öt, nem is tudom. Otthonról háromszor vitték el, de a kórházban is átesett egy-kettőn. Mindig megkönnyezem, most is meg fogom, annyira megszoktam, hogy néha elviszi a mentő, hogy amikor 78-ban biciklizni indultam a haverokkal és apu lesétált a lépcsőn, odaintett, én is ráköszöntem, hogy »Szia, apu«, és akkor láttam utoljára…”

Nincs viszont benne az életrajzokban, hogy mennyire szerény, nagyszerű ember volt. A fia, Péter labdarúgóként nem ért a nyomába, de nemcsak edzősködött az élvonalban, hanem a válogatottat is irányíthatta hét mérkőzésen. Legjobb tudomásom szerint az egész világon egyedülálló, hogy apa és fia is szövetségi kapitánya lehetett egy nemzet csapatának, Bozsik József és Péter az egyetlen ilyen páros. A fiú három éve karácsonykor terjedelemes interjút adott a Magyar Nemzetnek, és abban ezt is felidézte: 

Bozsik József a gyúrópadon Fotó: Nemzeti Sport archív /   Nemzeti Sport

– Beléptünk egy étterembe, és a főpincér már jött is elénk azzal, hogy „Tiszteletem, Bozsik úr!” vagy „Szervusz, Cucukám!”, és már kísérte is a legjobb asztalhoz. A híres Such Józsi bácsi a Dunacorsóban kihozta a nyers borjúhúst, mondta, ez most jött, olyan bécsit csinálok belőle nektek, hogy megnyaljátok mind a tíz ujjatokat. A pékségben tudták, hogy a ropogós héjú kenyeret szereti, ezért amikor vásároltunk, az eladó azonnal keresett egy „bozsikuras” darabot. Játszani sajnos nem láthattam őt, ezért a szememben nem futballistaként lett különleges. Csendes, jó szándékú, segítőkész ember volt, nem is találkoztam senkivel, aki ne szerette volna, és ez fogott meg benne a leginkább.

Csak egyszer volt dühös a fiára

És még egy részletet érdemes teljes terjedelmében idézni:

– Él bennem egy emlék. Festették a házat, és össze kellett húzódnunk, én vele aludtam egy ágyban. A táskarádiót a felettünk lévő polcra akasztotta, és este hallgatta a tízórás híreket a vietnámi háborúról, én pedig a fejemet a mellkasára fektetve aludtam el mellette. Egyetlenegyszer láttam dühösnek, már kamaszként véletlenül beleszőttem egy mondatba a b-vel kezdődő, nem éppen szalonképes szót a beszélgetésünkbe. Akkor megkergetett az aszal körül, de fél perc alatt tisztáztuk a helyzetet.

Bozsik József képzeletbeli tortáján ma, 2025. november 28-án kereken száz gyertya égne. Néhány nappal az 1978-as világbajnokság előtt hunyt el, a nyitányon az egész világ megemlékezett róla. Most azonban születésnap van, és örülnünk kell: száz éve egy ragyogó ember érkezett erre a földre, akivel több lett ez az ország.