Száz gyertya égne az első százszoros magyar válogatott tortáján

Ünnepel 2025. november 28-án a magyar futball. Ezen a napon éppen száz éve született Bozsik József, a legendás Cucu, az Aranycsapat világklasszis játékosa, aki úgy tudta, százszoros válogatottként vonult vissza, ám 22 évvel a halála után kiderült, volt még egy meccse a nemzeti csapatban. A fiával különleges párost alkotnak a világ labdarúgásában, Péter több interjúban is felidézte az emlékét. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Nevezetes dátum 2025. november 28-a, éppen száz éve született a magyar futball történetének az egyik legjelentősebb alakja, Bozsik József. Fotó: Puskás Intézet/Bozsik-hagyaték

Felesleges itt és most belemerülni az életrajzába. Egyrészt újat mondani benne nem lehet, másrészt pedig elég csak rákattintani a nevére, és aki nem tudja róla, hogy Kispesten nevelkedett Puskással együtt, nem is játszott más klubban, amelynek csak a neve változott meg Bp. Honvédra, hogy sok szemtanú szerint volt legalább akkor futballista, mint Puskás, sőt, hogy egy meccs erejéig leült a válogatott kispadjára is 1974-ben, hogy a gyenge szíve miatt sem jutott neki több kapitányként, és hogy nem véletlenül éppen róla nevezték el a kispesti stadiont, az egyetlen kattintással kielégítheti a kíváncsiságát. Ám meggyőződésem, hogy akit kicsit is érdekel a magyar futball, az pontosan tudja, mit jelent a Bozsik név, és nem csak itthon, külföldön is. 

ELMARADT BÚCSÚ Bozsik József fia, Bozsik Péter így emlékezett édesapja rövid kapitányi időszakára egy 2017-es Nemzeti Sport-interjúban: – Benne megvolt az alázat, ami másokban nem, a terhek összeadódtak, és egyetlen kapitányi meccse, az osztrákok elleni vereség után jött az első infarktusa. – Hány volt neki? – Három. Vagy öt, nem is tudom. Otthonról háromszor vitték el, de a kórházban is átesett egy-kettőn. Mindig megkönnyezem, most is meg fogom, annyira megszoktam, hogy néha elviszi a mentő, hogy amikor 78-ban biciklizni indultam a haverokkal és apu lesétált a lépcsőn, odaintett, én is ráköszöntem, hogy »Szia, apu«, és akkor láttam utoljára…”

Nincs viszont benne az életrajzokban, hogy mennyire szerény, nagyszerű ember volt. A fia, Péter labdarúgóként nem ért a nyomába, de nemcsak edzősködött az élvonalban, hanem a válogatottat is irányíthatta hét mérkőzésen. Legjobb tudomásom szerint az egész világon egyedülálló, hogy apa és fia is szövetségi kapitánya lehetett egy nemzet csapatának, Bozsik József és Péter az egyetlen ilyen páros. A fiú három éve karácsonykor terjedelemes interjút adott a Magyar Nemzetnek, és abban ezt is felidézte: 

Bozsik József a gyúrópadon Fotó: Nemzeti Sport archív /   Nemzeti Sport

– Beléptünk egy étterembe, és a főpincér már jött is elénk azzal, hogy „Tiszteletem, Bozsik úr!” vagy „Szervusz, Cucukám!”, és már kísérte is a legjobb asztalhoz. A híres Such Józsi bácsi a Dunacorsóban kihozta a nyers borjúhúst, mondta, ez most jött, olyan bécsit csinálok belőle nektek, hogy megnyaljátok mind a tíz ujjatokat. A pékségben tudták, hogy a ropogós héjú kenyeret szereti, ezért amikor vásároltunk, az eladó azonnal keresett egy „bozsikuras” darabot. Játszani sajnos nem láthattam őt, ezért a szememben nem futballistaként lett különleges. Csendes, jó szándékú, segítőkész ember volt, nem is találkoztam senkivel, aki ne szerette volna, és ez fogott meg benne a leginkább.

Csak egyszer volt dühös a fiára

És még egy részletet érdemes teljes terjedelmében idézni:

– Él bennem egy emlék. Festették a házat, és össze kellett húzódnunk, én vele aludtam egy ágyban. A táskarádiót a felettünk lévő polcra akasztotta, és este hallgatta a tízórás híreket a vietnámi háborúról, én pedig a fejemet a mellkasára fektetve aludtam el mellette. Egyetlenegyszer láttam dühösnek, már kamaszként véletlenül beleszőttem egy mondatba a b-vel kezdődő, nem éppen szalonképes szót a beszélgetésünkbe. Akkor megkergetett az aszal körül, de fél perc alatt tisztáztuk a helyzetet.

Bozsik József képzeletbeli tortáján ma, 2025. november 28-án kereken száz gyertya égne. Néhány nappal az 1978-as világbajnokság előtt hunyt el, a nyitányon az egész világ megemlékezett róla. Most azonban születésnap van, és örülnünk kell: száz éve egy ragyogó ember érkezett erre a földre, akivel több lett ez az ország.