Különös hölgyválasz

Gasparics Fanni, igaz, egyéni játékosként, 2012-ben ezüstérmet szerzett a téli ifjúsági olimpián, s öt éven át az orosz ligában szerepelt, a múlt hétig mégis inkább csak hokis berkekben volt ismert. A divízió I/A vb-győzelemmel, az A csoportos feljutás kivívásával, ráadásul a torna gólkirályaként, legeredményesebb játékosaként hirtelen megugrott a népszerűsége. Ő azonban mit sem változott: miként eddig, ezután is tudatosan éli és tervezi az életét. Több szempontból is felső fokon.

Válogatottunk üdvöskéjét megismerte az ország Fotó: MTI/Czagány Balázs

– Szombat késő este játszották az utolsó meccsüket a világbajnokságon, az ünneplés nyilván áthúzódott vasárnapra. Hétfőn, amikor érdeklődtem ön után, azt a választ kaptam, hogy este hat után keressem, mert addig az egyetemen van. Nincs pihenő?

– Arra ott volt a vasárnap. A felkészülés, majd a vb alatt sokat kihagytam, több hiányzást nem engedhetek meg magamnak, illetve már nem is nagyon néznének el nekem.

– Egy válogatott sportoló nem élvez kedvezményt?

– De igen, megértők velem, ám a vegyészmérnöki karon, ahová járok, a laborgyakorlatokról nem lehet hiányozni, mert azok bepótlására végképp nincs lehetőség. Egy hónapon át készültünk közösen a világbajnokságra. Az első két hétben, amikor csak egy-egy jeges és száraz, konditermi edzésünk volt, ugyanúgy jártam az egyetemre, mint rendesen. Aztán két hétre beköltöztünk a Ramada Hotelbe, s a gyakorlatokra még innen is kilógtam háromszor, de a vb alatt már csak a hokira összpontosítottam.

– Vegyészmérnöki kar, jégkorong. Egy lány esetében egyik sem szokványos választás. Hogyan jött az egyik, aztán a másik?

– Édesapám már hároméves koromban megtanított korcsolyázni, rendszeresen jártunk az újpesti nyitott pályára közönségkorcsolyázásra, amit nagyon szerettem. Mozgékony kislány voltam, ezért a szüleim az én esetemben is arra jutottak, a sportolás majd leköti a fölös energiámat. Hétéves voltam, amikor olvastuk, hogy felvételt hirdetnek a Budapest Stars jégkorongcsapatába, s mivel tudtam korcsolyázni, kapóra jött a lehetőség. Akkor döbbentünk meg, amikor a toborzón húsz fiú és velem együtt két lány jelent meg. A szüleim tartottak kicsit a hokitól, mondván, az mégiscsak férfias sportág, ezért megkérdezték, nem lehetne-e úgy járni, hogy én csak korcsolyázzak. Persze nem lehetett, ezért a fiúk között kezdtem el játszani, s ez így is ment egészen tizen­nyolc éves koromig.

– A bodicseket, a palánkra szorítást, a bunyót – mindent átvett a fiúktól?

– Persze.

– S ha női meccsen beugrik a reflex, s bodicsekkel szerel, akkor mi történik?

– Kétperces kiállítás. De a világbajnokságon fokozottan ügyeltem erre.

– S bunyózott is már?

– Egyszer. Oroszországban az egyik meccs végén, a dudaszó után az ellenfél kapuja mögött nekem esett az egyik lány, amiből tömegverekedés alakult ki, beszálltak a csapattársak is. Szerintem téveszme, hogy a verekedés hozzátartozik a hokihoz, csak felesleges erőfitogtatás.

– Ezzel már utalt is rá, hogy Oroszországban is játszott. Honnan jött az ötlet, hogy oda szerződjön?

– A mostani feljutás előzményeként 2012-ben, az U18-as válogatottal már felkerültünk az A csoportba. A lányok egy évvel később a legjobbak között is megállták a helyüket, immár nélkülem, mert én kiöregedtem abból a korosztályból. Huszák Alexandrát és Kiss-Simon Franciskát keresték meg azzal, lenne-e kedvük Oroszországba igazolni, hozzájuk csatlakoztam harmadikként.

Válogatottunk üdvöskéjét megismerte az ország
Fotó: MTI/Czagány Balázs

– Öt év oroszországi élményeit nyilván nem lehet összefoglalni néhány mondatban. Mégis melyek a legmeghatározóbb emlékei?

– Két idényt Cseljabinszkban, majd hármat Ufában töltöttem el. Ma is a hosszú, hideg, zord tél ugrik be elsőre. Az oroszok másként gondolkodnak, egyfelől nagyon önfejűek, olykor már agresszívak. Saját szememmel láttam például, ahogy két autós fél órán keresztül hirigelte egymást, egyik sem tért volna ki, hogy helyet adjon a másiknak.

– Mint a két kecskegida a pallón a mesében.

– Igen, csak kicsit durvábban. Másfelől az oroszok nagyon érzelmesek, a születésnapokat csapaton belül is nagy bulival ünnepeltük meg, a nőnap pedig külön szám. Eleve munkaszüneti nap, s olyankor tényleg minden kedvességgel elhalmozzák a nőket. Ha nem is tudtam pontosan, hogy mi vár rám, a jégkorong miatt vállaltam a kinnlétet, a megpróbáltatásokat. S fantasztikus élményekben volt részem. Oroszországban a női hokinak is nagy a respektje, én is szerepeltem például élő tévéadásban, láthattam rengeteg kiváló mérkőzést a KHL-ben. Mellékesen pedig megtanultam oroszul, ami még a hasznomra válhat.

– Nem csábították, hogy legyen orosz válogatott?

– Most már elárulhatom, hogy igen. Ám a honosításnak több akadálya volt, így letettem róla. Talán a sors akarta így, mert mégis szerepelhetek majd az A csoportban, csak éppen a magyar válogatottal, s ez teljesen más érzés.

– Abból, hogy öt év után hazatért, majd beiratkozott a Műegyetemre, arra is következtethetünk, hogy a női hokiból még a legjobbak sem tudnak egzisztenciát teremteni.

– Így van. Kinn láttam riasztó példákat. Volt olyan csapattársam, aki csak azért húzta harmincöt-negyven éves koráig a játékot, mert nem volt más választása, s amikor mégis abba kellett hagynia, akkor jobb híján pizzafutárnak állt. Ennél azért szeretnék biztosabb lábakon állni, s idővel majd családot is alapítani.

– A hoki ezek szerint ma már inkább csak hobbi, amire hajlandó időt, energiát áldozni?

– Annál azért sokkal több, az életem része, már csak azért is, mert a párom, Garát Zsombor is válogatott játékos.

– A vb után többen is kiemelték, hogy Pat Cortina szerepe mennyire fontos a sikerben. Mit kaptak tőle?

– Nagyon sokat. A motiválás nagymestere, méghozzá úgy, hogy közben mindenek fölé helyezve megteremti a csapategységet. Belénk verte, hogy csak együtt, csapatként tudunk érvényesülni. Szakmailag pedig ránk szabott taktikát dolgozott ki, amit végre is tudtunk hajtani.

– Hány hokibotot és karórát tört el az egy hónap során?

– Talán egyet sem, de a mágneses táblát azért többször odavágta a palánkhoz, s ha kellett, kieresztette a hangját. De sohasem csupán indulatból, a szigor megfelelően adagolva szintén a javunkra vált.

– Jövőre az A csoportban szerepelnek, de ennél is van nagyobb cél: az olimpia. Foglalkoztatja?

– Természetesen, bár még mindig nehéz belegondolni, hogy a legjobbak között szerepelhetünk. Megtanultam, a sportban csak lépésről lépésre szabad tervezni. Jó lenne jövőre is Pat Cortinával nekivágni a vb-nek, s akkor nem lehetetlen a bennmaradás. Ha ez sikerül, elkezdhetünk álmodozni az olimpiáról.