– Még mindig repes az örömtől?
– Persze, nekem itt, Dunaújvárosban van az otthonom. Januárban vettem fel megint a munkát, szakmai igazgatóhelyettesként dolgozom.
– Ez már a negyedik kör. A Dunaferr-rel nyert BEK-et, majd edzőként, később vezetőként szolgálta a klubot.
– Életem legjobb döntése volt, hogy ide igazoltam. Húsz éve nyertük meg a BEK-et a Hypo ellen.
– Lesz nosztalgiabuli?
– Lesz, de még nem tudom, milyen. Remek csapatunk volt. A szezon előtt Cipruson készültünk, ott voltak különböző avatási feladatok, azt nem részletezném. Volt min nevetnünk, ezt elhiheti. Szinte mindenkivel jóban vagyok a mai napig. Még abból sem lett sértődés, amikor markáns véleményt fogalmaztam meg.
– Később sem? Amikor Békéscsabán edzősködött, és szövetségi kapitányként dolgozott, megpróbálta visszacsalogatni a válogatottba korábbi csapattársát, Bojana Radulovicsot, de ő nemet mondott. Ezt hogyan élte meg?
– Elfogadtam. Nálunk mindig kényes téma volt a generációváltás, ezt nehezen tudtuk kivitelezni az állandó eredménykényszer miatt. A mostani kapitánynak, Kim Rasmussennek nagyobb a mozgástere, de korábban ez nem volt jellemző.
– Irigykedik? Rasmussennek megadatott, hogy főállású kapitány lehessen, ellentétben önnel, aki sokáig párhuzamosan dolgozott Békéscsabán és a válogatott mellett.
– Nem vagyok az a típus. Élveztem a kapitányi munkát. Sokan csak arra emlékeznek, hogy elbuktuk a németek elleni selejtezőt és nem jutottunk ki a vb-re. 2009-ben a kínai vb-n Görbicz nélkül döntetlent játszottunk Spanyolországgal és Dél-Koreával, ugyan kikaptunk a norvégoktól, de ők utána elkérték a meccs felvételét, annyira tetszett a játékunk. A 2010-es Eb-n legyőztük a franciákat, életem egyik legnagyobb élménye volt: Olivier Krumbholz, az ellenfél szövetségi kapitánya a mérkőzés után és a sajtótájékoztató végén is elismerően gratulált.
– A vb előtt tudta meg az ország, hogy Hornyák Ágnes 17 tantárgyból vizsgázni fog. Ezért inkább lemondta a vb-részvételt.
– Ennyi idő elteltével jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba. Görbicz nem jött ki a vb-re, és ezek után Hornyák Ági is úgy gondolta, hogy nem vesz részt a világversenyen. Én erre azt mondtam, hogy nincs visszaút. Az elnökségi tagok persze nyomást gyakoroltak rám. Sajnos 2010 után nem jutottunk ki a vb-re, elbuktunk a selejtezőn, utána benyújtottam a lemondásomat. Erkölcsileg ez volt az egyetlen vállalható lépés.