Froome 2013-ban, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is győzött, ami után a többség úgy vélekedett, csupán egy, legfeljebb két év kérdése, hogy ötödször is diadalmaskodjon, amivel utolérné az egyaránt ötszörös győztes Jacques Anquetilt, Eddy Merckxet, Bernard Hinault-t és Miguel Induraint (Lance Armstrong ugyan hétszer nyert, de utólag valamennyi címétől megfosztották). Nos, a Sky – idén már Ineos néven futó – csapat klasszisa tavaly a rávetülő doppingvád miatt visszafogottabban versenyzett, idén június 12-én pedig edzés közben hatalmasat bukott, elvesztette az eszméletét, eltörte a combcsontját, a felépülése hónapokat vesz igénybe – ha egyáltalán 34 évesen még megpróbálkozik a visszatéréssel.
A minden idők legnagyobbjának tartott Eddie Merckx tart egy másik rekordot, ő nyerte a legtöbb szakaszt (szám szerint 34-et) a Tour történetében. Erre a jelenlegi mezőnyből egyedül a 30 sikernél tartó Mark Cavendish lehetne veszélyes, ám a pályakerékpárban világbajnok és olimpiai ezüstérmes, Froome-hoz hasonlóan 34 éves klasszis az elmúlt években már leszálló ágba kerül, legutóbb 2016-ban nyert etapot a Touron, 2007 óta először idén nem is áll rajthoz, mert a csapata (Dimension Data) nem nevezte be.
Fotó: Reuters
Távollétükben a szakemberek összetettben Geraint Thomas, a pontversenyben pedig Peter Sagan sikerét tartják a legvalószínűbbnek, akik egyaránt címvédőként vágnak neki a három hétnek. Tavaly Thomas, Dumoulin, Froome volt a végső sorrend, s utóbbi kettőn kívül az idei Girón berobbant ecuadori Richard Carapaz sem áll rajthoz, mert inkább a Vueltára tartogatja az erejét. A szervezők éppen ezért nagyon örülnek annak, hogy a közönségkedvenc, a Girón második Vincenzo Nibali mégis vállalja a Tourt. Érdekesség, hogy Thomasban mintha éppen a saját istállója nem bízna feltétlenül, hiszen Froome távollétében az Ineos két csapatkapitányt is megnevezett: Thomas mellett a kolumbiai Egan Bernalt.
Az összetett győzelemre természetesen ezúttal is csak a hegyi menők pályázhatnak, mi több, az idei Tourt azzal (is) reklámozzák, hogy ez a „legmagasabb” a verseny történetében. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a három hét során harminc kategorizált csúcsot kell megmászni, s öt hegyi befutó is lesz, mi több, a bringásoknak fel kell tekerni Európa legmagasabb aszfaltozott hegyére, a 2770 méter magas Col d’Iseranra is; mégpedig az utolsó előtti szakaszon, tehát várhatóan csak akkor dől el végleg a verseny.
