Száz éve született a sakkoktatás géniusza

Papp Béla nem különösebben ismert alakja a magyar sakktörténelemnek, de akik ismerik a munkásságát, pontosan tudják, mennyivel járul hozzá a magyar sakk sikereihez. A legendás pedagógus kereken száz esztendeje született.

Papp Béla hatgyermekes, szegény sorsú családba született. Hétévesen ismerkedett meg a sakkjátékkal, amelynek oktatására felnőtt éveinek többségét teljes mértékben feláldozta. Béla bácsi – mert ő minden sakkozó Béla bácsija volt! – 1956-ig a MÁV-nál dolgozott mérlegképes könyvelőként, de akkor egy átszervezés miatt „szabadon igazolhatóvá” lett...

Ő pedig húzott egy merészet, és korábbi életformáját feladva tehetséges gyerekek felkutatására adta a fejét. Angyalföldön az akkori Thällmann (ma: Fiastyúk) utcai általános iskola volt a bázisa. Fáradhatatlanul tartotta Budapest XIII. kerületében a sakkszimultánokat, ahonnan azután kiemelte a tehetségesnek tartott fiúkat és lányokat.

Az Angyalföldi Sportiskola (ASI) sakkcsapatát már 1957 őszén benevezte a kerületi II. osztályú bajnokságba. (Később, 1959-ben életre hívta fiókcsapatát a Józsefvárosi Sportiskolában.) Az ASI-ban nevelt tanítványai minden évben feljebb léptek egy-egy osztállyal, így 1963 őszén már a felnőtt országos csapatbajnokság I. osztályában bizonyíthatták tehetségüket, szorgalmukat, felkészültségüket! Béla bácsi akkoriban érettségiző átlagkorú legénysége simán bennmaradt az ob I-ben, mígnem 1964-ben érthetetlenül feloszlatták az ASI-t (ahogy Béla bácsi nevezte, az „Asivárost”).

A kizárólag a sakkoktatásnak, a tanítványainak élő, végtelenül kedves Béla bácsi keze alól komoly sakkozók hosszú sora került ki. Adorján András olimpiai bajnok, későbbi világbajnokjelölt és Faragó Iván nemzetközi nagymesterek tőle kapták az alapokat, miként a női nemzetközi nagymester, a hétszeres ezüst és négyszeres bronzérmes olimpikon, Verőci Zsuzsa is. Rajtuk kívül Tompa János, Nagy Ervin, Geszosz Pavlosz és Petrán Pál nemzetközi mester lett, mögöttük pedig erős mesterek és mesterjelöltek adták a stabil hátországot.

Kristálytiszta és következetesen betartott elveire, gondolkodásmódjára jellemzésül egy rövid történet. 1962-ben az ASI már az ob II-ben szerepelt, amikor jelentkezett nála Kiskunfélegyházáról az akkor 14 éves Vadász László (aki 1978-ban tagja volt az olimpiai bajnok magyar csapatnak). Szeretett volna az ASI-ba igazolni, Béla bácsi viszont köszönettel elhárította a nyilván komoly erősítést ígérő Vadászt azzal, hogy nem fog mások tollaival ékeskedni. Így kizárólag saját nevelésű iskolásokkal érkezett meg 1963 tavaszán az ASI a felnőtt élvonalba. Az irigyeket persze irritálta ez a világszenzáció.

Béla bácsi a rengeteg teendő mellett a saját versenyzését elhanyagolta. Így csak a JOSI, majd az ASI megszüntetését követően játszott aktívabban. Személyes örömömre 1969-ben egy nagyon erős mezőnyű, hazai sakktornán ő is megszerezte a sakkmesteri címet. Élete utolsó 12 évében (1976-1988 között) a Statisztikát vezette vissza az ob I-be.

Papp Béla munkásságát, elért eredményeit még értékesebbé teszi a vele szemben szünet nélkül alkalmazott gáncsoskodás, a nem is titkolt erős ellenszél. Az ASI sakkozóinak az első osztályú csapatbajnokságba történt feljutása idején például évente kétszer is megrendezték a magyar–jugoszláv ifjúsági válogatottak kétfordulós mérkőzéseit. A fotó tanúsága szerint a magyar válogatott tizenegy játékosa közül hét volt Papp Béla saját neveltje, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a legjobb ifikkel ő utazhasson szakvezetőként Jugoszláviába.

Emlékét még szép számmal élő tanítványai szeretettel őrzik e sorok írójával együtt. Béla bácsitól egyetlen sakkleckét sem kaptam, mégis örülök, hogy „lőtávolságon” belülről megtapasztalhattam azt a tanítványaival szemben mindig is megvolt kivételes emberi bánásmódot és szakmai affinitást, ami csak őt jellemezte!

Születésének centenáriumán Papp Béla megérdemel egy fohászt és őszinte fejhajtást.