Túl a csúcson, ha minden igaz

Stieber Mercédesz, a kétszeres világbajnok vízilabdázó, sportága történetének egyik legendás alakja évek óta az olasz Riviérán edzősködik a San Remótól kőhajításnyira fekvő Imperia városában. Aktuális blogbejegyzésében egyszerre pesszimista és bizakodó; nem könnyű az élet a koronavírus-járvány sújtotta Észak-Itáliában, ugyanakkor Olaszországban már valamelyest csillapulóban van a kór intenzitása. És talán pénzügyi mentőöv is várható a közeljövőben.

Legutóbbi jelentkezésem óta kedvező fejlemény, hogy úgy tűnik, hamarosan pénz áll a házhoz, ami nem tragédia, ugyanis jó ideje nincs már semmiféle bevételem. csapatunk technikai vezetője, aki a ligúriai olimpiai bizottságnak is tagja, a minap újságolta, hogy hamarosan megérkezik az államtól az a 600 eurós segély, amit a kormány folyósít az olasz sport szereplőinek, így nekem is. No, természetesen nem Cristiano Ronaldo a kedvezményezett... Hogy ez egyszeri vagy rendszeres juttatás, arról egyelőre nem szól a fáma. Most takarékosan élek, igyekszem valahogy átvészelni ezeket a nehéz heteket.

Amúgy nem tagadom, nehezen férek már a bőrömbe, de mint egykori sportoló, véremben vagy a fegyelem, pontosan tudom, hogy a szabály az szabály, ha valamiféle korlátozást felállítottak, annak biztosan van értelme, és azt be kell tartani. Úgyhogy itthon rostokolok. Már mindent kimostam, szinte naponta csinálom a nagytakarításokat, minden polcot, könyvet leporoltam, nincs már tennivaló a lakásban. Olvasom a skandináv krimiket, Nesbőt, a Millennium-trilógiát, legalább most mindenre van időm. És mindennap megcsinálom az egy-másfél órás tornámat, elvégre nem szabad elhagyni magam.

Egyszer ugyanis vége lesz ennek a mizériának, és akkor bele kell vetni magamat a munkába. Hittétek volna, hogy nagyon gyorsan rá lehet unni a semmittevésre?!