„A Vasas a főállásom, és ezen a következő olimpiai ciklusban sem szeretnék változtatni, amennyiben a klub nagy családja újra bizalmat szavaz nekem. Ezenfelül valamennyi felsorolt tisztséget, így az MTSZ szakmai alelnökségével kapcsolatos teendőimet is társadalmi munkában végzem. Utóbbi kapcsán az első hónapokban, amíg nem áll fel az új szövetségi struktúra, vélhetően több operatív feladatom lesz. A MOB és a MÚSZ elnökségében pedig inkább egy-egy konkrét témában, feladatban próbálok hozzáadott értékkel szolgálni.”
Minek köszönheti az eddigi sportvezetői és sportdiplomáciai sikereit? Volt hatása azokban a nevének, hírneves édesapja, Markovits Kálmán olimpiai győzelmeinek? Vagy éppen a saját sportmúltjának, a külföldi tanulmányainak, sokkal inkább a szorgalmának és a kiszámítható lépéseinek?
Szorgalom és kiszámíthatóság
„Az ilyen kérdésekre mindig az érintett tud a legkevésbé válaszolni, erről elsősorban a közvetlen munkatársaim és sportvezetőtársaim tudnának beszélni, hiszen ők látnak engem kívülről. Az biztos, hogy 2002-ben leginkább édesapám személye miatt választottak meg a Vasas elnökének, hiszen azonkívül, hogy egy mosolygós fiatalember voltam, nem sokat tudhattak arról, hogy milyen vezető leszek. Az mindenképpen jó érzéssel tölt el, hogy időközben eltelt 18 év, és ötvenévesen az ötödik elnöki ciklusomra készülök. Ha a kérdésben említett erények közül kell választanom, akkor egyébként a szorgalmat és a kiszámíthatóságot venném előre. Mindenkit nyitottan, partnerként kezeltem eddigi sportvezetői pályafutásom során, és sosem a névjegykártyámmal akartam elérni a céljaimat.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!