Tízezer török előtt meglengette a magyar zászlót

Öt világbajnoki döntőben lépett szőnyegre, először rögtön a legendás Karelin ellen, a nagy győzelem azonban a 2001-es isztambuli Eb-n jött össze neki, tízezer dühös török előtt. Részt vett négy olimpián, és majdnem az ötödikre is kijutott Deák-Bárdos Mihály, aki a kötöttfogású birkózásban bő másfél évtizeden át volt a nehézsúly meghatározó alakja. Manapság Miskolcon a Fidesz önkormányzati képviselője, de a sportágától sem szakadt el.

Deák-Bárdos Mihály nem szakadt el a birkózószőnyegtől fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Fotó: Vajda János

– Már húszévesen nehézsúlyban indult a teheráni junior vb-n, ahol még szabadfogásban lett második. Már az általános iskola alsó tagozatán is szép szál gyerek volt, és nyüstölte a társait?

– A tornasorban én álltam elöl, és a sportszeretetet is volt kitől örökölnöm, mert édesapán futballozott, a televízióban pedig mindig együtt néztük a sporteseményeket. Édesanyám munkahelyén, az üveggyárban az egyik igazgató régebben birkózott, ő monda, hogy nekem is meg kellene próbálnom, de hat-hét évesen a foci jobban érdekelt. Jelentkeztem a DVTK nyári táborába, szeptemberben azonban az edzéseken a labdát jószerivel csak a szertárban láttuk, és ez el is vette a kedvemet, inkább mégis birkózni mentem. A nevelőedzőm, Juhász József egyébként éppen egy fociedzésen szúrt ki, s azt mondta: mit keresel te az ízelt lábúak között, téged az Isten is birkózónak teremtett.

– Milyen igaza lett! Az első felnőtt világbajnokságán, 1997-ben döntőt birkózott a már háromszoros olimpiai bajnok Karelinnel. Milyen emlékei vannak róla?

– Az előzményekről annyit, hogy 1996 elején Komáromi Tibor szövetségi kapitány feltette nekem a kérdést, hogy a kötött- vagy szabadfogást választom, van fél órám eldönteni. Előtte erről már sokat beszéltem Repka Attilával, ő próbált a kötöttfogás felé terelni, és hallgattam rá. Egy év múlva a vb-re Kocsis Ferenc Szegeden nagyon jól felkészített, hogy beleerősödjek a nehézsúlyba, mert addig csak 115-120 kiló voltam. Wroclawban aztán először egy kínait vertem meg, utána pedig a szovjet bajnokságba csöppentem, sorban jött egy észt, egy fehérorosz, egy ukrán, majd az orosz Karelin.

– Egy pillanat! Tényleg ez volt a sorrend, utánanéztem. Ön ezt fejből egyből mondja?

– Elég jó a memóriám. Az ukránt Kotoknak hívták, már jó néhány érme volt a világversenyekről, őt vertem meg a döntőbe jutásért. Karelinnal persze nem bírtam, ő az egyik nagy példaképem volt, a tévében még gyerekként láttam, ahogy megnyeri a szöuli olimpiát. Volt persze itthon is példaképem, Repka Attila és Komáromi Tibor, utóbbinak ezúton is gratulálok, hogy a napokban megkapta a mesteredzői címet.

– A felnőtt-világbajnokságokon szerzett öt ezüstjét elcserélné egy vb-aranyra?

– 2003-ban nagyon közel voltam a győzelemhez, az orosz Barojevvel birkóztam, és azon a versenyen a sportdiplomáciában nem voltunk erősek, hogy ilyen szépen fogalmazzak… Persze, szerettem volna világbajnok lenni, ám ez az öt ezüst azt mutatja, valamit mégiscsak tudtam, mert ötször nem lehet véletlenül vb-döntőbe jutni. Szóval, nekem az ezüstök is szépen csillognak.

– Az Európa-bajnokságokról is van hat érme, és 2001-ben Isztambulban nem mindennapi körülmények közepette jött össze az arany, a döntőben tízezer dühös török előtt győzte le Bakirt.

– Már a bevonulásnál is kifütyültek és pénzérmékkel dobáltak, de Komáromi Tibor csak annyit mondott, nyugi, a végén majd elhallgatnak, és még mondott valamit, hogy kik hallgatnak el, de az inkább ne legyen benne az újságban. Aztán amikor megnyertem a döntőt, előjött belőlem a diósgyőri vér, és meglengettem a magyar zászlót a tízezer török előtt.

– Az olimpiákkal kapcsolatban lehet hiányérzete, négyszer is próbálkozhatott, de ezeken nem jött össze az érem, rendre peches volt. Sydney-ben Karelin ejtette ki, Pekingben az akkori fura szabály, a korongfeldobás okozta a vesztét.

– Igen, de 2004-ben sajnos én rontottam el, tettem egy rossz mozdulatot, és vezetésről kikaptam egy nevenincs iránitól. Úgy, hogy akkor életem formájában voltam, az lett volna a minimum, hogy dobogón végezzek.

– Majdnem kijutott még Rio de Janeiróba is, negyvenegy évesen.

– Nem sok hiányzott hozzá, az olimpiai kvalifikációs tornán még egy meccset kellett volna nyernem. Pedig akkoriban már nem birkóztam, két héttel a verseny előtt szóltak, hogy készüljek, mert aki ment volna, megsérült, be kellene ugranom.

– Tíz évvel ezelőtt gondolta volna, hogy nem is olyan sokára Miskolc önkormányzati képviselője lesz?

– Azt nem, de 2009-ben a fővárosból hazaköltöztem Miskolcra, tudtam, hogy itt jobban ki tudom használni a kapcsolati tőkémet. Sportvezetőként szerettem volna dolgozni, ezért is végeztem el a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar sportszervező-menedzser szakát. Jelenleg a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője vagyok, emellett a Diósgyőri Birkózó Club alelnöke, a megyei szövetség elnöke, és még a Magyar Birkózószövetség elnökségi tagja is.

Deák-Bárdos Mihály nem szakadt el a birkózószőnyegtől
Fotó: Észak-Magyarország/Vajda János

– Hadd vágjak megint közbe! Mit szól a sportágban a héten kirobbant botrányhoz? Éppen Miskolcon volt az az edzőtábor, ami alól a válogatottból többen kihúzták magukat, és végül hat versenyzőnek felfüggesztették a kerettagságát.

– Ennek az edzőtábornak az összehozásában én is segédkeztem, és nem értem, hogy az adott versenyzők miért a második hét előtti vasárnap álltak elő különféle indokokkal. A büntetésüket viszont nem csak az itt történtek miatt kapták, úgy hallottam, ennek voltak előzményei.

– Kanyarodjunk vissza az önkormányzati képviselőségéhez. Hogyan került erre a terepre?

– Mindig a konzervatív értékrend szerint éltem az életemet, és amikor még 2010-ben találkoztam az akkori országgyűlési képviselőnkkel, Sebestyén Lászlóval, jeleztem neki, hogy a versenyzői pályafutásom után szívesen vállalnék közéleti szerepet. S amikor megüresedett az önkormányzati hely, akkor a Fideszben rám gondoltak. Elvállaltam a felkérést, annyit azonban jeleztem, hogy szeretnék a sportban is dolgozni. Ez megvalósult, de mivel a sportiskola utánpótlás-nevelő intézmény, ezért nem is olyan távoli célom, hogy kipróbáljam magam egy kiemelt nagy egyesület szakmai vezetőjeként is, ami újabb kihívást jelenthetne.

– Láttam, hogy az önkormányzat honlapján fent van a mobilszáma is. Bármikor felhívhatják, ha mondjuk a játszótéren balesetveszélyes a mászóka?

– Természetesen. Vallom, hogy vasárnap este is fel kell vennem a telefont, mert engem azért választottak meg az emberek 2014-ben és 2019-ben is, hogy képviseljem az érdekeiket, megoldjam a kisebb-nagyobb problémáikat.

– Legendás szurkolója a DVTK-nak, egykor a kemény mag tagja volt. Honnan szurkol most a képviselő úr?

– Az önkormányzat mindig kap tiszteletjegyeket a Sky Boxba, én is ültem ott, azonban megmondom őszintén, inkább átmegyek a másik, a napos oldalra, a félpályánál fent a legfelső sorban jobban érzem magam. Már nem az ultrák táborában szurkolok, de szívesebben vagyok az átlagemberek között, mert tudom, hogy honnan indultam, és ez már végig fog kísérni.

– A végére vegyük egy kicsit könnyedebbre. Több évvel ezelőtt megjelent egy cikk az egyik bulvárlapban azzal a címmel, hogy Deák-Bárdos kutyáját Tysonnak hívják. A szerkesztőségünkben az egyik kollégám legyintett egyet, és azt mondta: az lenne az igazi sztori, ha Tyson kutyáját hívnák Deák-Bárdosnak. Mi van Tysonnal?

– Sajnos 2014 októbere óta már nincs közöttünk, tizenhárom évet élt. De most is van kutyám, egy argentin dog, és kézenfekvő lett volna, hogy őt Messinek vagy Maradonának nevezzem el. Ám a párommal végül abban maradtunk, hogy meghagyjuk neki a törzskönyvezett nevét, ezért a Franco névre hallgat.