„Azt nem mondhatom, hogy a világ élvonalába tartozunk, de két év alatt 15 helyet javítottunk a világranglistán. Négy éve majdnem megvertük Portugáliát, az erőviszonyok azóta nem romlottak” – tért át a válogatottra és a nyári Eb-szereplésre Csányi, arra utalva, hogy a magyarok ismét azonos csoportban szerepelnek a címvédő portugálokkal. Hozzátette, a nagy álom a vb-szereplés lenne, ezért is különösen sajnálja a lengyelek elleni, 3-3-as döntetlent, azt a meccset szerinte meg lehetett volna nyerni, s akkor most százszázalékosan várhatná a nemzeti együttes a folytatást.
Csányi az utánpótlás-válogatottaknál, az U17-eseknél és az U19-eseknél fejlődést látott, az U21-eseknél viszont nem sikerült a részben hazai rendezésű Eb, amelyen viszont rendkívül fiatal csapat szerepelt, több U18-as játékost foglalkoztatva. Női futballban azt szeretné, ha az első külföldi szövetségi kapitánnyal a válogatott előrébb végezne a vb-selejtezőkön, mint a negyedik hely, amelyik kalapból sorsolták a csapatot. A futsal kapcsán pedig azt fogalmazta meg, hogy az infrastrukturális fejlesztések következő iránya lehet, amelyben együttműködést keres az MLSZ a kézilabda- és a kosárlabda-szövetséggel.
A klubfutballra áttérve Csányi fejlődésről számolt be, például az UEFA-koefficiensben nyolc helyet előrelépve a 28. pozícióba jött fel Magyarország, köszönhetően annak, hogy három egymást követő idényben volt csoportkörös csapat a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában. Az elnök további fejlődést remél, s bár messzinek tartja még, hogy alapból főtáblás helye legyen a BL-ben a magyar bajnoknak, de ha ilyen ütemben fejlődik az OTP Bank Liga, nem tartja elérhetetlennek. A sportvezető továbbra is a magyar fiatalok játékperceit kevesli, azt pedig kifejezetten elszomorítónak nevezte, hogy az Újpest a MOL Magyar Kupa döntőjében magyar játékos nélkül állt ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!