Pap Bianka úgy jött a világra, hogy a bal lábából hiányzott a vékonyka szárkapocscsontja. Sántikálva tanult meg járni, lábujjhegyen tipegve kellett lépkednie, hogy egyensúlyban tudjon maradni. Kisgyermekként úgynevezett Ilizarov-módszerrel végrehajtott végtaghosszabbító műtét segített rajta, de nyolcéves korában újabb balszerencse érte. Családi síelés közben úgy esett el, hogy a léce nem csatolódott le a lábáról, emiatt aztán olyan kivédhetetlen trauma érte, amit éppen a helyreállított lába sínylett meg a legjobban. Azóta nagyon kell ügyelnie a lépéseire, főleg akkor, ha havas utakon indul sétára, mert egyetlen rossz mozdulatnak is súlyos következményei lehetnek.
– Velem született fogyatékosságom valójában csak másodlagosan köthető össze a síbalesetemmel, és ezt már régóta tisztázni szerettem volna – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 21 esztendős szigetvári sportolónő, aki 2016-ban paralimpiai újoncként második lett 100 méteres hátúszásban, idén Tokióban viszont előrelépve már aranyérmet vehetett át, „ráadásképpen” pedig még két ezüstöt is, amivel a paralimpiai játékok legeredményesebb magyar sportolója lett.
Pap Bianka még csak 12 esztendős volt, amikor szülői hozzájárulással Szigetvárról Budapestre költözött és a nagymamája oltalma alatt önálló életet kezdett élni. Vállalkozó szellemű bátor kislányként új környezetre, úszóként pedig fejlődésre vágyott, és még csak fel sem merült benne, hogy a merész lépésével bajba is kerülhet vagy rossz társaságba keveredhet. Már a szülővárosában is úszott, a fővárosban pedig a Jövő SC edzéseit látogatva igyekezett az eredményein javítani. A szigetvári Sasvári Lászlótól a tehetséggondozás legjobbjai közé tartozó Magyarovits Zoltán vette át a váltóbotot, aki most éppen Kós Hubertnek, egy kimagasló tehetségnek az útját egyengeti.
Amikor később Bianka kollégiumba költözött, váratlan nehézségekkel került szembe. Nem tudta kipihenni magát, a társaitól nem tudott nyugodtan aludni, sokat hiányzott az iskolából, és jó néhányszor a kora reggeli edzéseken is hiába vártak az érkezésére.
– Soha nem voltam kicsapongó lány, sokkal inkább zárkózott és mértéktartó, de az a közeg lehúzott és kizökkentett a megszokott életem nyugalmából. Az összevisszaságból másfél év után elegem lett, elköltöztem a koleszből, van egy kis lakásom, azóta egyenesbe kerültem, és újra a magam életét élhetem. Amilyet egy igazi sportolónak élnie kell.
A paralimpiai aranyérem csak egy, igaz, fontos állomás az életében és a pályafutásában. Három év múlva a párizsi játékokon is ott lenne, s készül a civil életre is, jogot szeretne tanulni.
Nap mint nap együtt Milák Kristóffal
Pap Bianka egyidős Milák Kristóffal, akihez hasonlón a Duna Arénába jár edzeni, így ott azt is megtapasztalhatta, hogy a világcsúcstartó, olimpiai bajnok klasszis miként áll hozzá a munkához.
– Merőben más típusú emberek vagyunk, de azt látom és hallom, hogy Kristóf ugyanúgy tud duzzogni, ahogy olykor én, aki, ha nagyon elfárad vagy rossz napot fog ki, hisztizni is tud. Nekem vitathatatlan, hogy Kristóf céltudatos sportember, és én azokkal is vitába szállnék, akik szerint nincs benne kellő alázat a feladatok teljesítésekor. Pusztán tehetséggel, de kellő elhivatottság nélkül hogyan lehetett volna a 200 pillangó világcsúcstartója, vb- és Eb-győztes, Tokió bajnoka? – jegyezte meg a Vasas büszkesége, akinek Szabó Álmos az edzője.
