A Real Madrid vezeti a La Liga tabelláját, a közvetlen üldözői elleni meccseket pedig rendre hozta: a második Sevillától a nyolcadik helyen álló Barcelonáig egy kivételtől eltekintve minden csapatot legyőzött az aktuális kiírásban a királyi gárda. Az a bizonyos kivétel a városi rivális Atlético Madrid, amely egyben a bajnoki cím védője is. Tavaly ilyenkor Diego Simeone gárdája volt az, amely nagy előnyt épített fel, most viszont a Real mögött tízpontos hátrányban várják a Matracosok a madridi derbit.
A Real kiváló formáját jelzi az is, hogy a csapat több mint egy hónapja nem veszített pontot: Carlo Ancelotti együttese október 30. óta hat bajnoki és három Bajnokok Ligája-meccset játszott, és valamennyit meg is nyerte. Nem véletlenül nyilatkozott magabiztosan az olasz szakvezető a hét közepén az Inter elleni, BL-csoportelsőséget bebiztosító sikert követően.
– Olyan színvonalon játszunk, ami bajnoki címet érhet és a Bajnokok Ligája-győzelemre is esélyt adhat – fogalmazott Ancelotti, akinek a két cím közül az utóbbi összejött első madridi időszakában (a döntőben éppen Simeone Atléticóját verte a Real), a La Liga-trófea viszont egyelőre hiányzik a pályafutásából, s nem is tagadja, hogy ez személyes motivációt is jelent számára.
Simeone az Atléticóval már kétszer is megnyerte a spanyol bajnokságot, Ancelotti pedig kifejtette, miért irigyli kollégáját.
– Európa legjobb klubjai közé vezette az Atleticót. Hosszú ideje irányítja a klubot és komoly hatást gyakorolt rá. Ez minden edző álma. Remélem, Madridban nekem is hasonló jut majd – fogalmazott az olasz szakember, aki még 2001 és 2009 között, az AC Milant irányítva élhetett át hasonlót, azóta viszont egyetlen egyesületnél sem töltött két évnél többet.
Ancelotti és Simeone rengetegszer összecsaptak már edzőként, az eddigi tizenöt egymás elleni találkozójuk többsége az olasz első, Realnál töltött időszakára tehető, amikor két év alatt négy különböző sorozatban összesen tizenhárom meccset vívtak egymás ellen. Az összmérleg hat Simeone-siker és öt Ancelotti-győzelem, négy döntetlen mellett. A spanyol bajnoki meccseket tekintve viszont az argentin még veretlen tapasztaltabb riválisával szemben, a Bernabéuban 2013 és 2014 őszén is győzelemre vezette a Matracosokat.