Alaposan felborult a papírforma a férfi Bajnokok Ligája D csoportjában, és ez elsősorban a Falco KC Szombathelynek köszönhető. A magyar bajnok sorozatban harmadszor szerepel a sorozatban és eddig még egyszer sem élte túl a csoportkört, ám ebben az idényben parádésan szerepel: az utolsó forduló előtt négy győzelemmel és egy vereséggel vezeti a négyest! Azért csak elsősorban, mert ehhez szükség volt a VEF Riga segítségére is, amely kedden este legyőzte a nagy esélyes olasz Trevisót, ám ez mit sem ért volna, a Falco nem nyer idegenben 89-83-ra az AEK Athén ellen.
Ez már nagy bravúrnak számít, hiszen a görög együttes a mezőny egyik legtekintélyesebb tagja, ám most ott tart, hogy már nem juthat tovább, a negyedik helyen végez majd, míg a rajtnál esélytelenebbnek tartott szombathelyiek okkal reménykedhetnek az első pozícióban. A találkozót egyébként szomorú esemény előzte meg: december 5-én agyvérzésben elhunyt az AEK Athén 32 éves játékosa, a szerb Sztefan Jelovac, és az ő mezét vonultatta vissza a klubja.
– A csapat nevében ezúton is szeretnénk részvétünket kifejezni Jelovac családjának, és nem könnyű a megemlékezés után ráhangolódni a mérkőzésre – mondta a Falco csapatkapitánya, Váradi Benedek. – Amikor sikerült, akkor kőkemény fizikális csata alakult ki, amire számítottunk, hiszen az AEK-nek ez volt az utolsó esélye a továbbjutás kiharcolására. Bátran és higgadtan kosárlabdáztunk, az pedig, hogy mindkét csapat nyolcvan pont fölé jutott, mutatta, hogy támadásban ők és mi is erősek voltunk, és a legkisebb hibákat is kihasználtuk. Nekünk az őszi idény egésze önbizalmat adott, és tudtuk, a győzelem biztos továbbjutást ér, ha pedig a Treviso kikap, csoportelsők is lehetünk.
Váradi Benedek a kispadon ülve egy pihenő alatt tudta meg, hogy ez megtörtént, az olaszok vereséget szenvedtek Rigában, de ez akkor és ott nem volt hatással a csapat játékára, és az övére sem. Az utóbbi is nagyszerű volt: a csapatkapitány húsz pontig jutott, ebből tizennyolcat triplából szerzett, és emellett tizenkét gólpassz is áll a neve mellett.