A Sopron Basket kiütötte a Galatasarayt az Euroligában

A Sopron Basket nem sziporkozott, de magabiztosan győzte le 73-44-re a Galatasarayt a női kosárlabda Euroligában, a török csapat a viszontagságos utazás után teljesen elfáradt a mérkőzés végére. A magyar bajnoknak így esélye van a csoportelsőség megszerzésére is.

2022. 01. 26. 22:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sziporkázott a Sopron Basket, de csapatként harcolt, a védekezése nagyon feljavult, és ennek köszönhetően a második negyed közepére 31-21-re elhúzott. Nem egy ember vitte a hátán, amit jól jelez, hogy 15 perc elteltével már heten is feliratkoztak a pontszerzők közé. A törökök hosszú ideig képtelenek voltak a gyűrűbe találni, a magyar csapat 17-1-es rohanással ért el egyre tekintélyesebb előnyt, 44-26-tal mehetett a nagyszünetben az öltözőbe. Nem túl épületes epizódja volt a negyednek, hogy Efe Guven vezetőedző összeszólalkozott az éppen lecserélt Melis Gülcannal, és a kispadon ülők nem lépnek közbe, össze is verekednek.

 

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

 

Gyengén kezdte a második félidőt is a magyar csapat. Újra szétszórtan támadott, szellősen védekezett, és a fogcsikorgatva küzdő, agresszívvá váló Galatasaray öt perc alatt ledolgozta a hátrányát tíz pontra. Fegyverneky Zsófia duplája és triplája azonban némi lendületet adott a Sopronnak, amelynek azért jól jött, hogy a törökök a nagy akarás mellé nem tudtak jó játékot felmutatni. Az utolsó játékrész tizenhárom pontos hazai előnnyel kezdődött, és sokat számított mindkét palánk alatt Határ Bernadett visszaállása. Briann January triplájával kialakult a húszpontos különbség, és ekkor már el lehetett hinni, hogy megvan a győzelem. Az utolsó percekben Gáspár Dávid vezetőedző több kulcsjátékosát is pihentethette, pályára küldött fiatalokat is, a fáradt törököknek már semmi reményük nem maradt még a szoros végeredményre sem, a negyedben mindössze két pontra futotta az erejükből – 73-44 lett a vége.  

A Sopron ezzel a győzelemmel nagy valószínűséggel a legrosszabb esetben is a második helyen végez a csoportban, ami fontos, mert a kieséses szakaszban pályaelőnnyel kezdené kezdené a nyolcaddöntőt. De meglehet az elsőség is, ez szombaton a Fenerbahce ellen dől el.

Euroliga, csoportkör, B csoport, 12. forduló: Sopron Basket–Galatasaray 73-44 (16-14, 28-12, 11-16, 18-2), a Sopron Basket legjobb dobói: Határ 16, Fegyverneky 12, Williams 12, 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.