Liu Shaoang – reméljük, nem kiabáljuk el – megúszta. Olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónk január 24-én produkált pozitív PCR-tesztet. Ha lehet ilyet mondani, még éppen időben. Az eredeti tervekkel szemben múlt hét szerdán, január 26-án a magyar csapat többi tagjához hasonlóan ugyan nem utazhatott el Pekingbe, de jelen állás szerint ő nem marad le semmiről, kedden végre útnak indulhatott. Férfi váltónk tartalékembere, Varnyú Alex hasonló cipőben jár, a tervek szerint ő vasárnap szállhat fel a Pekingbe tartó járatra.
Vannak, akik ennél rosszabbul jártak. Amikor kiderült, hogy a norvég sífutó válogatott előbb két tartalékja, majd három alapembere, valamint szövetségi kapitánya is megfertőződött, pánikroham futott végig a skandináv országban, hiszen a sífutás köztudottan nemzeti sport Norvégiában, a téli játékok legeredményesebb női és férfi versenyzője, az egyaránt nyolcszoros aranyérmes Marit Björgen és Ole-Einar Björndalen (igaz, ő biatlonista) is norvég. A kiesők közül a nőknél Heidi Weng „csupán” ötszörös világbajnok, igaz, idén remek formát mutat, Simen Hegstad Krüger viszont a férfiak között két számban is (síatlon, férfi váltó) címvédő. Ők nem úszták, úszhatták meg annyival, mint Liu Shaoang.
A norvégok – kissé talán meggondolatlanul – Olaszországban, közelebbről a dél-tiroli Seiser Almon végezték a felkészülés utolsó fázisát. Aki ott produkál pozitív tesztet, annak az olasz törvények szerint tíz napra karanténba kell vonulnia, negatív mintákkal csak utána mentesülhet az elzárás alól. Éppen ezért Weng leghamarabb február 3-án, Krüger pedig 6-án kelhet útra – azon a napon, amikor a 15+15 km-es síatlont rendezik, a 28 éves bajnoknak tehát lehetősége sincs megvédeni a címét. Persze annak is örülhet, ha egyáltalán kijut Pekingbe, s a norvégok nem neveznek be helyette mást az olimpiára.
Amikor kiderült, hogy a fertőzés elérte a csapatot, a norvégok legjobbja, a háromszoros olimpiai bajnok Johannes Hösflot Klaebo magánrepülőgépen hagyta el az edzőtábort… Hétfő este a többiekkel együtt ő is felszállhatott a Pekingbe tartó gépre, a közösségi médiában posztolt kép szerint Liu Shaolin Sándorhoz hasonlóan a maszkon felül ő is síszemüveget viselt az elővigyázatosság érdekében.