Magyarországon – a verseny történetében először – minden szakaszról végig élő közvetítést sugároz az M4Sport, amelynek programjában a szakaszokról készült összefoglaló ismétlései is szerepelnek.
– Az M4 Sport a csatorna indulása óta elkötelezett híve az országúti kerékpársportnak. Söprögető Kocsi című podcastunk mellett évről évre fontos számunkra, hogy az ország legnagyobb körversenyét, a Tour de Hongrie-t is megmutassuk a nézőknek. Ezért is vagyunk nagyon izgatottak, hogy idén először az összes szakaszt, a rajttól a célig élőben közvetíthetjük. Jó visszanézni arra a folyamatra, ahogy közösen fejlődtünk minden évben a versennyel. Először összefoglalókat mutattunk be a körversenyről, ezt követően az egyes szakaszokról készítettünk élő közvetítést, és idén először látható végig élőben a Tour de Hongrie összes szakasza – mondta el Székely Dávid, az M4Sport csatornaigazgatója.
Ebben az évben is kiemelt figyelmet szentel a Tour de Hongrie küzdelmeinek az Eurosport, amely az első négy etapról negyvenöt perces napi összefoglalót sugároz az Eurosport 1 csatornán, ezeket az összefoglalókat az adást követő reggeli, délelőtti órákban többször megismétli. Az ötödik, királyetapot élőben közvetíti az Eurosport 2. A záró napon a mezőny fél 3-ig beérkezik a célba, így nem lesz ütközés a Giro d’Italia közvetítésével.
A Tour de Hongrie-t élőben közvetítő csatornák: Magyarország: M4Sport, Belgium: Sport 10, Horvátország: SPTV, Franciaország: L’Equipe TV, Izrael: Sport5, Kanada: Flo Sport, Egyesült Államok: GCN, Kolumbia: Senal Colombia, Ausztrália: SBS, Új-Zéland: Sky Sport NZ. Európa (54 országban): Eurosport (utolsó szakasz élő, összefoglaló); Eurosport Player, GCN; Latin-Amerika (18 országban): Claro Sport, Ázsia (18 országban): GCN, Eurosport Asia (utolsó szakasz élő, összefoglaló); Afrika (24 országban): SSC.
A 43. Tour de Hongrie útvonala (össztáv: 905 km, teljes szintemelkedés: 6477 m)
május 11., szerda, 1. szakasz: Csákvár–Székesfehérvár, 198 km (szintemelkedés: 1651 m) rajt: 13.15/várható befutó: 17.45
május 12., csütörtök, 2. szakasz: Karcag–Hajdúszoboszló, 192 km (185 m) 13.30/17.45
május 13., péntek, 3. szakasz: Sárospatak–Nyíregyháza, 154 km (565 m) 14.20/17.45
május 14., szombat, 4. szakasz: Kazincbarcika–Kazincbarcika, 177 km (1325 m) 13.40/17.45
május 15., vasárnap, 5. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető, 184 km (2751), hegyi befutó 9.40/14.25
Borítókép: a Tour de Hongrie mezőnye az elmúlt években a hortobágyi Kilenclyukú hídon is áttekert (Forrás: Tourdehongrie.hu)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!