Ennél jóval eseménydúsabb és emlékezetesebb mérkőzést játszott a Sporting Kansas City házigazdaként a Colorado Rapids ellen. A csapat az előző hét bajnokijából egyet sem tudott megnyerni. Most azonban győzött, ráadásul sokat köszönhet Sallói Dánielnek. A magyar válogatott keretébe ismét meghívott magyar csatár a 24. percben két védő közül szépen kibújva szerzett vezetést. Ezt a Colorado kiegyenlítette, az 50. percben azonban ismét Sallói következett, és egy védelmi hibát követően a győztes gólt is belőtte.
A lefújás előtt azonban elszabadultak az indulatok a pályán, és Sallói sajnos ebben is főszerepet játszott: már a 96. percben járt a meccs – a Rapids ekkor már emberhátrányban harcolt az egyenlítésért –, amikor Sallói a felezővonal közelében szándékosan megrúgta a Colorado egyik játékosát, mire Lucas Esteves, a vendégek brazil hátvédje hátulról, rendkívül sérülésveszélyes módon hatalmasat lökött a magyar futballistán – mindkettőjüket kiállította a játékvezető, ahogy a Sallói védelmére kelő korábbi Barca-védőt, a már 2018 óta az SKC-t erősítő Andreu Fontast is.
Sallói első gólja 0.26-tól, a második 2.56-tól, a balhé 6.36-tól
Így mindkét együttes kilenc játékossal fejezte be a mérkőzést, a Kansas City március óta először nyert meccset az MLS-ben, a három pontnak köszönhetően pedig elmozdult a Nyugati főcsoport utolsó helyéről.
Borítókép: Sallói Dánielnek a meccs végéig volt oka a boldogságra (Forrás: Twitter/Sporting Kansas City)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!